Hazugságvizsgálat fekete-fehérben - GERHES GÁBOR KIÁLLÍTÁSA

Az emlék elcsúszása sajátos, szöveges képben öltött testet, a látható jel maga a két idézet, a valódi és az emlékezetében élő. Így lett a Kosztolányi-novellában szereplő disznószív és a Gerhes emlékezetében élő marhaszív egyetlen húsdarabbá, így vonta ki a rögzítést szolgáló emlékezet az eredetiből a tartalom magját.

 

Gerhes, aki a fotó és az akció ötvözésében régóta a kortárs életkép új megformálását kutatja, vagy jelekkel és jelentéstöredékekkel teli, egyetlen kockányi filmeket készít, most a reprezentáció sémái felé fordult. Vizuális vagy nyelvi közhelyeket von össze a jelentésüktől teljesen idegen tartalommal, és a kettő közé finoman odabiggyeszt egy láthatatlan tükröt. Az ott a torzítás helye. A tudaté, ami a tanult sémákat ráerőszakolja a képekre és átírja, elhazudja a képben közölt tartalmakat.

 

Gerhes módszere drasztikusan veri bele a néző orrát ebben a folyamatba. Fotóit látva felharsan a látványt megrontó tudat luciferi kacaja, kép, értelmezés és jelentés háromfelé úszik a néző gondolatában, aki persze próbálja összerántani, egyetlen mederbe terelni őket, de hiába, a jelek működnek, a tartalom viszont új utakra kényszerül. Mert ontológiai marhaság a Megállt óra című kép órájáról azt állítani, hogy megállt: ki tudja megmondani, hogy a fotózás pillanatában megdermedt mutató mit tesz a következő pillanatban? És létezik-e homályos ház, vagy csak a lencse mutatja így? És miféle melankóliában szenved a finom árnyalatokkal megvilágított, üres könyvtári fal?

 

Talán ez a sajátos vakság, a sémák agyi működése sokkal erősebb, mint az észlelés. Talán a Megfigyelés című képen tényleg elrejtett kamera látható, nem a karácsonyfán lógó üveggömbben torzan tükröződő szem. Még az is lehet, hogy a Lövések csakugyan elsült puskát ábrázol, noha a ravaszon és a csövön kívül az égvilágon semmit nem látunk - mint a fotós Antonioni Nagyításában. Gerhes vígan játszik a szemlélővel, nagyot csavar az orrán, amikor az értelmezni próbál, kineveti, ha megindul benne az "azt hiszem, így látom" típusú próbálkozás. Befogadás, megértés, kódolás sokszor teljesen független magától a képtől, a saját agyunk tevékenységét látjuk kivetülni a képelemekre, foglyai vagyunk a kliséknek. De ez a kéttucatnyi kép, jó adag látásjavító humorral, azért megteszi a maga dolgát.