A fesztivál második része folytatta az első napok rendkívül magas színvonalát a francia Le cercle de l'harmonie együttes fellépésével. Az "Extravaganza in Eszterháza" címet viselő műsor érdekesen volt összeállítva, Haydn 14 szimfóniájának egy-egy tétele hangzott el, úgy felépítve, hogy az első számot előadó, kilenc művészből álló együttes a koncert végére harminc tagú, karmester vezette zenekarrá dúsult, és ez állt nekik a legjobban. A nagy apparátussal előadott, dinamikus, gyors tételek elsöprően és lehengerlően szólaltak meg, lelkesítették a közönséget. Sikert aratott a Búcsú-szimfónia ismert zárótétele is, ahol sorra távoztak a zenészek a parányi színpadról. Az egyetlen szépséghiba az volt, hogy a londoni és párizsi szimfóniákból is beszerkesztettek egy-két tételt, noha azoknak természetesen semmi közük nincs Eszterházához, de ez igazán apróság.
Emlékezetes este volt, amely a koncerttel nem zárult le. Az egész közönséget átterelték a szomszédos, jóval tágasabb Liszt-terembe (ahol egyébként jobb helye lett volna a nagy együttesnek), és a város vezetősége fogadás keretében köszönte meg a fesztivál jelenlegi igazgatójának, Igricz Györgynek, és 25 éve menedzserének, Liszkay Máriának a nemzetközi és hazai sikert, amit a rendezvény a városnak jelent. Szépséghibáktól az est ezen része messze nem volt mentes. Nagyon fájó, hogy a szép fogadás a mostani fesztivál fellépői nélkül zajlott, hogy a jelenlévő francia zenekart egyetlen szóval sem köszöntötték, hogy a 25 éve rendületlenül fellépő, tanító, szerkesztő művészek, professzorok neve nem hangzott el.
Az évek óta valóban nagyszerű munkát végző Igricz György méltó utódok nyomába lépett. Az alapító Klenjánszky Tamás mintegy tíz évig igazgatta sikeresen a fesztivált, a soproni születésű Komlós Katalin professzor is kezdettől tagja a szerkesztőbizottságnak és rendszeresen koncertezik is. A holland Anneke Boeke furulyaművész mintegy húsz éve vezet kurzust és lép föl, de már édesapja, az azóta elhunyt Jan Boeke is vezényelt és tanított itt. Zádori Mária vagy a Capella Savaria, Spányi Miklós és Jos van Immerseel csembaló- és fortepiano-művészek, a Festetics Quartet, Széll Rita táncművész a kezdetektől jelen volt, Vashegyi György pedig jó tíz éve hozza minden évben kiemelkedő produkciók sorát az Orfeo Zenekarral és a Purcell Kórussal.
Ha jubileumi fogadás, akkor a művészekről nem lehet elfelejtkezni. Fájdalmasan hiányzott mindez erről az ünnepi estéről. Szerencsére az előcsarnokban a hatalmas, a negyed századot megörökítő fotókból készített tablók tisztelegtek a művészek előtt. Kár ugyanakkor, hogy a jubileumra összeállított DVD-ről megint csak hiányzott szinte mindenki a felsoroltak közül.
Szép gesztus volt a rendezők részéről, hogy a sok éven át csak kísérőként szereplő Papp Rita és Rédai Csinszka csembalóművészek önálló estet kaptak. Simon Standage és Malcolm Bilson koncertjén a két nagy művész indiszponált volt, így erről most csak ennyit. A növendékek zárókoncertje az egyhetes munka szép eredményét tükrözte, a sok lelkes fiatal fellépése jól zárta le a hetet, noha kirobbanóan nagy tehetséget ezúttal nem láttunk feltűnni. Szép gesztus a neves művészektől, Vashegyi Györgytől és Szekendy Tamástól, hogy a hallgatói kamaraegyüttesekben beültek a csembaló mellé. Az egész eseménysort záró bál és tánctanítás, majd közös tánc Széll Rita munkáját dicséri évről évre. Öröm látni az ő kurzusain és a hangszereseken is feltűnő sok régi, visszajáró hallgatót, és az is az idei év nagy áttörése volt, hogy profi muzsikusok és énekesek is részt vettek a kurzusokon.
Mindent egybevéve az egyik legkiemelkedőbb hét volt ez az elmúlt huszonötből - magas hegyekkel és kisebb völgyekkel. És ahogy a város egyik vezetője a fogadáson mondta: "Kívánok, ha nem is még további huszonötöt, de még húsz évet." Én nem sajnálom azt az ötöt sem, veselkedjünk hát neki a következő huszonötnek.
