A Ludwig Múzeum egyéni életműveket bemutató sorozatának következő állomása, az Oltai Kata kurátori munkáját is dicsérő, a képzőművészeti műfajokon belül nehezen besorolható, sokféle értelmezési szálra felfűzhető és már oly régóta várt, retrospektív Gerber Pál-kiállítás. Gerber műveit a szűk szakmai közegen kívül méltatlanul kevesen ismerik, holott tevékenységével az egyik példája annak a bizonytalan sorsú művésztípusnak, aki az 1980-as években a késő szocialista akadémikus oktatás béklyójából szabadulva a Kádár-kor gulyáskommunizmusát túlélve egy saját, és csak rá jellemző, önálló művészeti nyelvet hozott létre. Gerber nyughatatlan párbeszéd-generátor, gondolatbúvár, túlélőművész, aki utána-, sőt a mélyére néz a dolgoknak, mindig keresi, kutatja ? főként a kiutat. Ahogy a kiállítás címében is fogalmaz ?Egy énekkart keresek, ahol még énekelnek és egy mosodát, ahol még mosnak?.
Abszurd kijelentése azonban még véletlenül sem mezei vicc, a felszín alatt a mindennapok reális élethelyzeteire reflektál a szellemesség magas fokán. Így volt ez a ?80-as, ?90-es években létrejött, a szó legjobb értelmében gondolatkísérleteknek is nevezhető konceptuális műveiben, de legújabb nyelvi- és tárgyasszociációiban is.
Egyszerű eszköztára leginkább képi és fogalmi rendszerek egymásra hatására épül, és hogy ez végül milyen formát ölt, installáció lesz-e belőle falból kiálló fúróval, zavarba ejtő obeliszk, kinyomtatott szöveg, print, rajz vagy festmény, majdnem mindegy is. Mert a művészet Gerber által mért súlyát a művész minden gesztusában megméretteti. Éppen úgy, ahogy A művészet súlya ? A művészet felemel című installációjában libikókára került egy kő-objekt és egy kétajtós szekrény alkotta bensőséges kompozíció. Ilyenformán nem csupán egy nehéz bútort lehet kibillenteni, hanem téves eszméket, a művészetről alkotott magasztos elképzeléseket is.
Jelképeket használó rajzai, vagy a többnyire monokróm festményei is mintha csak azt a célt szolgálnák, hogy Gerber a lehető leghűvösebben tartsa azokat a parázslóan égető és szükséges, iróniába burkolt kijelentéseket, amelyek hol régi történetekről (csillárba akadt portörlő rongy), hol pedig a szorongás edényeiről, vagy a ki tudja mit cipelő művészekről (szobor vagy koporsó?) szólnak. Emitt egy privát emlékkép, amott egy társadalomkritikus megjegyzés; a következő műben diktatúrák, vallási vagy ideológiai eszmerendszerek kifigurázása, majd ?Az igazság szabaddá tesz? ?, továbbá a női egyenjogúság mellett is kiáll néhány gyöngyszemmel. Gerber Pál tálalásában minden téma öniróniával gazdagon megszórt, és még a sérülékeny művész is terítékre kerül (egy fehér abroszon), a köcsög pedig ? végre a helyére. Szóval van remény.
