A párizsi Ritz hotel Jérôme Galland - LNB AGENT.jpg

Hemingway kedvenc heverőjét is eladja a párizsi luxusszálló

A párizsi Ritz hotel mintegy 1500 berendezési tárgyat bocsát árverésre a luxusszálló történelmi relikviái közül.

A szerdán kezdődött és péntekig tartó aukción egyebek mellett bútorokra, koktélos kristálypoharakra, kávés- és teáskészletekre lehet licitálni az árverési ház közleménye szerint. A kalapács alá kerülő tárgyak között szerepel a híres bőrbevonatú szófa a Hemingway bárból, amely állítólag az író, Ernest Hemingway kedvenc helye volt, és az ötcsillagos szálló 1898-as megnyitásának idejéből származó étkészlet is.

Nagy kanapé a Hemingway bárból. Magasság: 84 cm, teljes hossz: 287 cm. Becsérték: 1500–2000 euró. © Artcurial

A Vendôme téren, a Louvre közelében álló Ritz hotelben számos gazdag és híres ember szállt meg, Maria Callas, Audrey Hepburn és Marcel Proust is a vendégeik közé tartozott. A híres divattervező, Gabrielle 'Coco' Chanelnek pedig hosszú ideig az volt az otthona: 1954-től 1971-ben bekövetkezett haláláig lakott a hotelben.

Ez is érdekelheti

Titokzatos gyémánt nyakéket árvereznek el a Sotheby’s-nál

Egy 18. századi, ötszáz gyémántból álló, a kor tudásbeli technikáját messze meghaladó, titokzatos eredetű nyakéket árverez el a Sotheby’s.

Közel kétmillió euróért keltek el el Napóleon pisztolyai

Napóleon pisztolyai 1,69 millió euróért (664 millió forintért) keltek el vasárnap a Párizs közelében lévő fontainebleau-i kastély mellett megrendezett árverésen – számolt be róla a BBC News.

Elárverezik A korona filmes relikviáit, Erzsébet ruháira is lehet licitálni

A héten már megtekinthetők Londonban A korona című, hatodik évadával befejeződött tévésorozat relikviái, amelyeket február 7-én és 8-án bocsát árverésre a Bonhams árverési ház.