Moreira Ázsiában és az Egyesült Államokban felkutatott dokumentumok alapján azt állítja művében, hogy Ernest Hemingway 1941-ben Franklin D. Roosevelt elnök megbízásából utazott harmadik feleségével Hongkongba és Kínába, hogy információkat szerezzen Mao Ce-tung (Mao Zedong) és Csang Kaj-sek (Chang Kai-shek) közötti ellentétekről és általában az ottani helyzetről. A feladatot közvetlenül az amerikai pénzügyi államtitkártól, Harry Dexter White-tól kapta. A minisztérium, amelynek vezetője akkor Henry Morgenthau volt, a titkos szolgálatok egyik központjául szolgált.
Az 1941. február 1-jén megkezdett misszió, amelyben Hemingway, mint a PM, a liberális értelmiségiek lapjának tudósítója vett részt - szintén újságíró feleségét a Collier's Magazine küldte ki - három és fél hónapig tartott. Az írónak ez idő alatt sikerült találkoznia Csou En-lajjal (Zhou Enlai) és az akkori kínai vezetés több tagjával. Tapasztalatait egy hatoldalas jelentésben foglalta össze, amelynek lényege az volt, hogy Kínában győzni fog a kommunizmus és ezzel felborul a távol-keleti egyensúly. Moreira szerint ez a misszió ébresztette fel az íróban a kémkedés iránti fokozott érdeklődést.
A könyv legvitatottabb részében az áll, hogy Hemingway később hozzájárult ahhoz, hogy White továbbítsa jelentéseit a Szovjetuniónak. A maccartyzmus idején ez kellemetlenségeket is okozott az írónak, akit talán csak hírneve miatt nem fogtak perbe. White-ot azonban megvádolták azzal, hogy kommunista kém volt. Ítéletre azonban nem került sor, mert White meghalt még a per vége előtt. Moreira azt írja, hogy valószínűleg ez volt az egyik oka annak, hogy Hemingway és felesége soha nem beszéltek kínai útjukról. Martha Gellhorn 1978-ban megjelent emlékirataiban 44 oldalt szentelt ennek a periódusnak, de úgy írta csak le, mint újságírói élményt.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
