Nagyon érdekes ez a két kiállítás egymás mellett. Hermann Zsófia és Tétényi Gabriella festészeti nyelve ugyan nagyon eltérő, e munkáik mégis sok párhuzamosságot mutatnak fel. Nehéz kérdéseket feszegetnek a női testre és lélekre vonatkozóan.

Hermann Zsófia testmetaforái az apró haikukhoz hasonlítanak: nüansznyi finomsággal és finom eszközökkel szólítják meg a nézőjüket. Tétényi művei sokkoló őszinteséggel szembesítenek bennünket deformálódott valóságunkkal.
Hermann Zsófia festményei

Míg Tétényi a társadalom aktuális állapotáról fest képet, addig Hermann az egyéni érzelmeit, traumáit dolgozza fel a műveiben. De ahogy Hermann magánmitológiája kiterjeszthető az általános szintjére, úgy Tétényi társadalomkritikus festészetében is megláthatjuk az egyéni felelősségünket.

Hermann-nak a festék irányított folyatásával megalkotott női testei a lélek finom rezdüléseit hordozzák magukban – ennyiben metaforák. A pózok teljesen hétköznapiak: fekvő, támaszkodó, meghajló, elnyúló női alakokat látunk, amelyek nagyon érzéki módon szólnak a lélek fájdalmairól, nehézségeiről. Ezek a festmények rengeteg fájdalomról árulkodnak, és bár Hermann műveit elsősorban személyes élmények inspirálták, a képeket nézve magunkra ismerünk, szembesülünk elfojtott traumáinkkal. A Kelj fel! című sorozat előtt állva például pontosan átérezzük azt a magába roskadt állapotot, ami a földhöz rántja az alakokat, és szinte tapintjuk a kínt, hogy mennyire nehéz erőt találniuk a földről való felemelkedéshez.

Hermann Zsófia festményei
A lelküket emésztő súly lehúzza őket, így hiába minden ezzel ellentétes szándék, a traumáik úrrá lesznek rajtuk.

A Beszorítva női alakja hátat fordít nekünk. Bezárkózása annyira erős, hogy egyáltalán nem képes velünk kapcsolatba lépni. A testtartásából kiérezni a befordulást, a nyitásra való képtelenséget. Érzékeljük: ahogy az alak egymásba fonja a karjait, ezzel mintegy páncélt húz maga köré.

Ez a fajta elesettség, magába fordulás azonban nemcsak a női testeken érhető tetten, hanem a Kiterített szarvason is, amely élettelenül terül el a földön. 

Hermann Zsófia: Beszorítva és Kiterített szarvas

Erősen kitárulkozók Hermann azon festményei, amelyeket át- meg átszőnek a vörös festéktócsák. A szétfolyó foltok a (menstruációs) vért idézik, így a sajátos női testtapasztalat metaforáiként működnek. A vörös szín a lélek sérüléseinek szimbólumaként, a vér pedig a női lélekkel szemben elkövetett kegyetlenségek mementójaként értelmezhető.

Hermann Zsófia festményei

A belső válságokat kifejező testek az eltűnés folyamatában állnak. A festékfoltokból építkező alakok kontúrjai alig észrevehetők, füstszerűen illékonyak. A törékenynek ható női testek ködbe vesznek, párként hatnak: úgy érezzük, mintha egy fújással teljesen el lehetne őket tüntetni.

Végül úgyis csak egy sóhaj marad minden jó nőből.

Sőt ezek az alakok valóban el is tűnnek a szemünk elől, amint egyre közelítünk a vásznak felé, hiszen a közelséggel az egyes festékfoltok válnak hangsúlyossá, és az általuk rajzolt kép megszűnik létezni.

Hermann Zsófia videómunkája
Ezzel szemben Tétényi Gabriella babái nagyon is jelen vannak. Valószerűségük hátborzongató. Nemcsak a szexipar deformitására, hanem világunk eltárgyiasodásának súlyosságára is ráirányítják a figyelmet.

Therapy project/Portraits sorozata szexbabákról készített portrék sora. Minden arcnak saját személyisége, karaktere van. Tétényi szembesít azzal, hogy mennyire kiábrándító és félelmetes e szexuális segédeszközök egyéniesítése és saját személyiséggel való felruházása. Hiszen ezzel tulajdonképpen az a cél, hogy élettelen tárgyak pótolják a hús-vér nőket. Lehet hozzájuk érzelmileg kapcsolódni, törődni velük viszont már nem szükséges.

Tétényi Gabriella: Therapy Projects/Portraits

A Therapy Project/Documents rajzai olyan helyzeteket mutatnak be, amelyekben ezek a babák a hús-vér nőket imitálják és helyettesítik különféle romantikus helyzetekben. Össze lehet velük bújni az ágyban, el lehet őket vinni randizni, át lehet őket ölelni egy padon… Csak állunk e képek előtt, és nem értjük, mikor és hogyan fordult ki a világ magából. Miért vágyunk tárgyakra emberek helyett? Miért távolodunk el a létező személyektől? És hol van ebben a történetben a mi felelősségünk?

Tétényi Tiéd a döntés! című festményein egymás mellé állítja a valódi nőket és a szexbabákat.

Mert épp ez a lényeg: van választás.

Meg lehet maradni a normalitás talaján, igaz, ez a nehezebb út, hiszen meg kell küzdeni a hatásokkal és az ellenhatásokkal, figyelembe kell venni egy másik érző lény gondolatait, vágyait és motivációit. Sőt lehet, hogy neki a teste sem olyan tökéletes, szabályos vagy arányos, mint a futószalagon gyártott babának.

Mégis igazi. Mégis valódi. És emiatt jobb is.
Tétényi Gabriella: Tiéd a döntés! I

A Direction sorozat darabjai hangsúlyozzák, hogy a felnőtt játékszerek éppúgy megszüntetik a valódi kontaktusokat, mint a szexbabák. A korábban tabunak számító tárgyak a szexuális forradalom óta teljesen elfogadottá váltak. „A színes, villogó vagy épp első ránézésre érthetetlen, formatervezett remekművek egy újfajta designkultúrát hoztak létre a kényelem és a széles választék világkorában, ahol a magányos vagy kísérletező fogyasztónak a fejlett szexuális játékszerek megadják a kielégülést.” Ennek pedig az az eredménye, hogy még kevesebb lesz az igény az ember és ember közötti valódi kapcsolódásokra. Tárgyak elégítik ki a szexuális vágyat, amelyek hiába okoznak gyönyört, hamisak.

Tétényi Gabriella installációja
Mi a közös Tétényi Gabriella és Hermann Zsófia munkáiban?

Mindketten női szempontú vizsgálat alá vetik a női testet. És ha elég mélyre ásunk, akkor kiderül, hogy tulajdonképpen igen hasonló dologról beszélnek. Csak a kiváltó okok mások. Mindkét alkotónál a női test áll a fókuszban, és mindketten annak az eltűnéséről szólnak. Csak míg Hermann-nál a lélek traumái teszik tünékennyé a női testet, Tétényinél a szexipar előtörése miatt válik pótolhatóvá, szükségtelenné. Hermann alakjai homályba vesznek, de lényegében Tétényinél is háttérbe szorulnak, és harcot kell vívniuk azért, hogy a szexuális segédeszközökkel szemben érvényt szerezzenek a testüknek.

De nemcsak a női testre vonatkozóan hozhatók össze ezek a munkák, hiszen a női lélekről is szólnak.

Arra már kitértünk, hogy Hermann-nál a női testek tulajdonképpen a lélek finom rezdüléseit tárják a látogató elé. Tétényi is utal arra a festményeivel, milyen súlyt, lelki nehézséget jelent a nők számára, hogy egy tárggyal, egy szexbabával vetik őket össze. Mindkét művész rávilágít tehát végtelenül sérülékeny érzelmi világunk háttérbe szorítottságára, lényegtelenné válására. Ez tükröződik Hermann Anubis című installációjában, amelyben az alkotó az ember lelkét teszi mérlegre, és ezzel önvizsgálatra és kapcsolataink értékelésére szólít fel – éppúgy, mint Tétényi Tiéd a döntés! című sorozata.

Hermann Zsófia: Anubis

A kiállítások július 18-ig látogathatók.

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu