Hetedik lett a magyar csapat a lengyelországi rejtvényfejtő világbajnokságon.

István György, a válogatott csapatkapitánya az MTI-nek elmondta: Krakkóban rendezték a 29. rejtvényfejtő világbajnokságot, ahol 49 négytagú csapat, köztük három magyar csapat indult. Az A csapat a hetedik, a B csapat a 21., a C csapat a 43. helyet szerezte meg. A csapatversenyt Japán nyerte az Egyesült Államok és Németország előtt.

A több mint 200 egyéni induló közül a magyar csapat tagjai, Gyimesi Péter, Gyimesi Zoltán, Horváth Zoltán és Madarassy Pál a 22–34. helyeken végeztek. Egyéniben a japán Ken Endo lett az idei világbajnok.

István György emlékeztetett arra, hogy

Magyarország a korábbi években többször is szerzett egyéniben és csapatban is érmet,

legutóbb egy csapatbronzérmet 2018-ban.

A Rejtvény Világszövetség 1992 óta minden évben megrendezi a rejtvényfejtő világbajnokságot, a pandémia miatt 2019 óta a mostani, krakkói versenyig nem volt nemzetközi megmérettetés.

István György kiemelte: ahhoz, hogy az egyes országok fejtőinek tudását össze lehessen mérni,

a világversenyen nyelv- és kultúrasemleges feladványok szerepelnek,

köztük a közismert szudoku, ahol 1 és 9 közötti számokat kell számismétlés nélkül a megadott ábrákba beírni.

A jövő évi versenynek a kanadai Toronto lesz a házigazdája, amelyre a magyar válogatott tagjait a Rejtvényfejtők Országos Egyesülete válogatóversenyen választja majd ki.

Nyitókép: a 49. Rejtvényfejtő Világbajnokság magyar indulói. Fotó: Rejtvényfejtők Országos Egyesülete