Kulturális programajánlónk a hétre.

Június 18., csütörtök – indul a Ring

A Wagner-rajongóknak idén sem kell nélkülözniük kedvenc zenedrámáikat, mivel a Müpa úgy döntött, online teszi elérhetővé a korábbi években rögzített produkciókat. Csütörtök este A Rajna kincsével indul a sorozat, amely a 2015-ben és 2016-ban rögzített felvételekből állt össze, ahogy mindig: a Magyar Rádió Szimfonikus zenekarával és Fischer Ádámmal, valamint számos világszerte elismert énekessel.

Június 19., péntek – online muzsika

70. estéjéhez érkezett a Budapesti Fesztiválzenekar karantén elején indított kamarazenei sorozata, amelyben a próbateremből közvetítik élőben a koncerteket. Pénteken – többek közt – Haydn, Bruch és Debussy művei csendülnek fel.

Június 20. szombat – kertmozi

Klasszikusokat és az elmúlt években debütált népszerű alkotásokat tűz műsorára az Árpád fejedelem úti Garden, amelynek minden dolgozója elkötelezett filmrajongó, így saját kedvenceiket is sorra veszik a nyári estéken. Szombaton a Forrest Gump pereg Tom Hanks emlékezetes alakításával.

Június 21., vasárnap – színház offline

A Veszprém Petőfi Színház elkezdi pótolni elmaradt előadásait egy vígjátékkal. A Sírpiknikben életrevaló özvegyek, nők, férfiak küzdenek az öregkor nehézségeivel, magánnyal, esendőséggel, valamint annak felszabadult örömeivel. Szilágyi Tibor rendezésében Módri Györgyi, Varga Szilvia és Igó Éva játsszák a főszerepeket.

Június 22. hétfő - Utánképzés ittas vezetőknek

Háy János drámájában hat férfi és három nő ittas vezetésért vesztette el a jogosítványát. Hogy újra vezethessenek, a Közlekedési Hatóság utánképző-központjának döntése szerint háromnapos csoportterápián kell részt venniük. Az olykor groteszk, máskor humoros vagy szívfájdító epizódokra épülő történetet Sipos Imre állítja színpadra a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban.

Június 23., kedd – felolvasás szabadtéren

A Wesselényi17 az idei nyár első offline irodalmi eseményére várja az érdeklődőket: Szlukovényi Katalin és Tompa Andrea olvasnak fel frissen megjelent köteteikből este hatkor. Az esemény mindössze félórás, amelyen egyszerre legföljebb 15 fő vehet részt – ezért kétszer megismétlik.

Június 24. szerda – szabad a tánc

Grecsó Zoltán tánművész-korográfus tart szerdánként nyitott táncórákat a K11 Művészeti és Kulturális Központ udvarán. A kurzus központi témája a testtudat. A tudat, hogy van, a tudat, hogy engedelmessé tehető.

Nyitókép forrása: Müpa