Kulturális online programajánlónk a hétre.

November 12., csütörtök – Gogol: Egy őrült naplója

A történet főszereplőjét, a szemünk láttára a realitásérzékét folyamatosan vesztő, vagy már eleve labilis valóságérzékelésű hivatalnokot Keresztes Tamás játssza. Mi vagyunk őrültek, vagy a világ őrült meg körülöttünk? – erről is szól Gogol 1834-ben játszódó története, és a kérdés most, 2020-ban is ugyanolyan aktuális. Rendező: Bodó Viktor.

Az előadás a Katona József Színház, a FÜGE, MASZK Egyesület (Szeged) és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében jött létre 2016-ban.

November 13., péntek – Online Rajzfilmünnep

Idén nyolcadik alkalommal rendezik meg az Országos Rajzfilmünnepet, rendhagyó módon online, ami számos új és izgalmas lehetőséget jelent. A programban szereplő 200 film, az esemény és a csatlakozó helyszínek egyedi YouTube-csatornáján lesz látható.

A kínálatban minden korosztály talál kedvére valót: az óvodások játszva tanulhatnak a Dúdolóval, az iskolások visszautazhatnak a múltba a Magyar csaták-sorozattal, a szülők és a nagyszülők pedig újra átélhetik gyerekkorukat a Pityke vagy a Mikrobi epizódjaival. A klasszikusok mellé kezdenek felsorakozni a fiatal, kortárs magyar alkotók és alkotóműhelyek is friss animációikkal: számos hazai stúdió rövidfilmje mutatkozik be. Így a Rajzfilmünnep kellemes szórakozás lesz az egész családnak.

November 14., szombat – Fröccs, a Momentán Társulat előadása Almási Kittivel

Interaktív lélekbúvárkodás, szórakoztató szituációk kapcsolatainkról – a kigabalyodásban segít a pszichológus szakértő. A Fröccs című interaktív előadásban a Momentán Társulat mindennapi élethelyzetekre improvizál. A téma mindig más, de a módszer közös: jellegzetes szituációkat, életszerű jeleneteket játszanak a jól ismert problémák kapcsán, mindig az adott közönség ötletei alapján.

November 15., vasárnap – Zűrzavar 2045, az Örkény Színház előadása

2042-ben az Újorosz Birodalomban dúl az ellenállás.
Elégedetlen emberek tízezrei fognak össze, hogy véget vessenek a
féldiktatórikus, elnyomó vezetésnek. Egyetlen kormányzóság akad csak, ahol rend
van és nyugalom, egy félreeső kis tartomány: Vengrija, azaz Magyarország.
Kormányzója egy asszony, aki minden erejével igyekszik elhitetni a moszkvai
vezetéssel, hogy Vengrija-tartományban is dúl az ellenállás, tehát Moszkva
küldjön neki még pénzt, pénzt és még több pénzt. Nagy igyekezetében észre sem
veszi, hogy a káosz már tényleg ott kopogtat az ajtaján... Káosz, zűrzavar,
vagy ahogy az oroszok mondják ezt a furcsa magyar szót: zsűrzsavjar.

Főbb szerepekben: Kerekes Éva, Znamenák István, Bánki Gergely m. v. Jéger Zsombor, Takács Nóra Diána, Zsigmond Emőke. Rendező: Polgár Csaba.

November 16., hétfő – Bolti tolvajok, Kino Cafe Távmozi

A Bolti tolvajok című japán film 2018-ban
kapott Arany Pálma-díjat, így Japán több mint húsz év után nyert újra fődíjat a
világ egyik legrangosabb filmfesztiválján. Kore-eda Hirokazu, a film
forgatókönyvírója, rendezője, vágója és producere ismét a család intézményéről,
alapkérdéseiről készített filmet.

A család pitiáner lopásokból próbál megélni, de így is a nyomor szélén tengődnek. Ennek ellenére boldognak tűnnek – mindaddig, míg egy váratlan esemény súlyos titkokat nem hoz a felszínre. Az őket összekötő szálak pattanásig feszülnek...

November 17., kedd – Boldog szép napok? A magyarországi könnyűzene helyzete az átalakulás éveiben (online konferencia)

Káosz és zűrzavar következett, vagy az Álmodozások kora köszöntött be a könnyűzenében a Kádár-korszak után? Miként lazultak a fékek a nyolcvanas években és hogyan rendeződtek át a pop- és rockzenében az erőviszonyok a harmadik köztársaság első évtizede alatt? Milyen lokális válaszokhoz vezetett a monopol-struktúra felbomlása és hogyan tudtak hűek maradni magukhoz a megváltozott körülmények között a már beérkezett zenekarok? Kiköltöztek-e egyáltalán az agyunkból a kopasz cenzorok? A konferencián a korszak főszereplőivel és kutatóival keresik a választ a kérdésekre.

November 18., szerda, 10.30-11.45: Dürer kora, online tárlatvezetés a Szépművészeti Múzeumban

Nem tud ellátogatni a múzeumba? Szeretne többet tudni a kiállításról a látogatás előtt? A tárlatvezetésen megismerkedhet Albrecht Dürerrel, a sokszorosított grafika mesterével, és a kortársakra gyakorolt hatásával. Az előadás az élő tárlatvezetésekhez hasonlóan interaktív. Az online tárlatvezetés leginkább vetített prezentációra emlékeztet.

Nyitókép: Zűrzavar 2045 . Fotó/forrás: orkenyszinhaz.hu