Heti menü – melegen ajánljuk (12.17–23.)

Egyéb

Kulturális programajánlónk a hétre.

December 17., csütörtök – Kokas Dóra (gordonka), Maxim Rysanov (brácsa) és Vadym Kholodenko (zongora) hangversenye a Zeneakadémián

Kétszázötven éve éppen ezen a napon született Ludwig van Beethoven. Ebből az alkalomból válogatott a három fiatal muzsikus a zeneszerző alkotásaiból, illetve az ő tiszteletére, ihletésére született zenékből. A kanadai tatár Ajrat Ismuratov darabja mellett Balogh Máté kompozíciója szólal meg, amely az itt elhangzó, kevésszer játszott Brahms-mű felvezetéséhez készült.

Az ukrán Vagyim Holodenko a 2013-as Van Cliburn Nemzetközi Zongoraverseny győztese, a romantikus zongorazene elementáris erejű tolmácsolója, de Maxim Rysanov szintén nemzetközi hírű muzsikus, aki honfitársához hasonlóan személyes és üdítően eredeti alkotó fantáziával közelít a repertoár klasszikusaihoz. Gordonkás partnerük, Kokas Dóra, a budapesti Pablo Casals Nemzetközi Csellóverseny többszörös díjazottja a hazai kamarazenei szcéna elismert és aktív résztvevője.

December 18., péntek – A hattyú, az Örkény István Színház előadása

A hattyú mesterkomédia: bravúros humorú, szellemesen éleslátó, pestiesen gúnyos. Egy trónfosztott dinasztia feje, Beatrix, tűzön-vízen keresztül próbálja visszajuttatni családját a hatalomba. Ehhez egyetlen eszköz van a kezében: féltve őrzött lánya, Alexandra. Őt kell hozzáadni Albert herceghez, a Monarchia trónörököséhez. Albert azonban nem érdeklődik, és Beatrix okos asszonyként pontosan tudja: a férfi figyelmét egy nőre igazán csak egy másik férfi figyelme tudja felhívni. Az előadás Molnár Ferenc örököseinek engedélyével jött létre.

Szereplők: Csákányi Eszter, Takács Nóra Diána, Mácsai Pál, Tenki Réka, Jéger Zsombor, Novkov Máté, Nagy Zsolt, Ficza István, Für Anikó, Dóra Béla, Máthé Zsolt. Rendező: Polgár Csaba.

December 19., szombat – Grecsó-Hrutka Tandem: Legyen idén ez a Karácsony

A Grecsó-Hrutka Tandem nagyzenekaros adventi műsora. „A karácsony ahhoz jön el, ki nagyon tud szeretni!” Grecsó Krisztián ünnepi novelláival és verseivel, Hrutka Róbert karácsonyi dalaival és a Tandem énekelt verseivel. Több, mint egy koncert, személyesebb, mint egy színházi este.

December 20., vasárnap – Farkasházi Réka és a Tintanyúl karácsonyi koncertje

Farkasházi Réka és a Tintanyúl hagyományos karácsonyi koncertje idén az otthonokba költözik. A zenekar Karácsonynak szent hetén című élő online előadása megteremti a várakozás izgalmát, mert az igazi karácsony titkát a szív muzsikájában kell keresni.

December 21., hétfő – Most vagy soha! Palya Beával Feldmár András beszélget

Az igazi beszélgetés az, amiben az igazság megmutatja magát. Egy jó dialógus szeretettel teli, amiben sem a másik nem tudja, mi a tuti, sem én, de ha jóindulatúak és őszinték vagyunk, megjelenik közöttünk az igazság. Nagy élmény. A Most vagy soha című beszélgetéssorozat 2020-as évadjában Feldmár András online beszélget aktuális vendégével Zoomon. Téma: Élet – Érkezés/Távozás.

December 22., kedd – A Savaria Barokk Zenekar és a Kodály Kórus Debrecen karácsonyi koncertje

Műsor: Händel: Messiás, HWV 56. A hangversenyen közreműködik.: Jónás Krisztina, Ducza Nóra, Bakos Kornélia, Biri Gergely, Jekl László (ének), a Savaria Barokk Zenekar, a Kodály Kórus Debrecen (karigazgató: Kocsis-Holper Zoltán); vezényel: Németh Pál.

December 23., szerda – a Budapest Bár karácsonyi koncertje

A Budapest Bár idei karácsonyi koncertjén főleg az Ünnep és a Ha megtehetnéd című lemezek dalai szerepelnek. Az előadást Keresztes Tamás Jászai-díjas színész rendezi öt zenész és tíz énekes részvételével. A Farkas Róbert vezette Budapest Bár zenekar mellett fellép Tóth Vera, Behumi Dóri, Németh Juci, Lovasi András, Frenk, Keleti András, Kollár-Klemencz László, Mező Misi, Ferenczi György és Szűcs Krisztián. 

Nyitókép: A hattyú. Forrás: orkenyszinhaz.hu.