Az előadás előtt hangsúlyoztad, hogy ez még csak egy próba. Néhány nap múlva itt a bemutató, ennyi idő alatt még annyi minden változhat?
Hogyne. A focistáknak sem az edzésen, hanem a meccsen kell gólt lőniük. Három nap alatt egy előadással kapcsolatban sok minden változhat, akár a teljes értelmezésében is. A Hétköznapi őrületek esetében erre nincs szükség, de szerintem még jó néhány dolognak változnia kell.
Mit fogsz mondani a színészeknek a megbeszélésen?
Egy ilyen megbeszélésen nagyon személyes dolgokat mond az ember, olyanokat, amikkel hatni tud rá, hogy bizonyos dolgok máshogy működjenek. Ilyenkor a rendező keveri a személyest a szakmaival, az elmúlt hét hét tapasztalatát, a megismerést, a saját és a kolléga életét.
Ezek szerint hét hétig tartottak a próbák?
Hat hét, plusz egy főpróbahét, teljesen normális próbafolyamat volt.
Találkoztál valaha a darab cseh írójával, Petr Zelenkával?
Nem, még soha.
Ha találkoznátok, mit kérdeznél tőle a Hétköznapi őrületekről?
Hogy a darabról mit kérdeznék, azt nem tudom, de azt a kérdést biztosan feltenném, hogy miért csináltak ebből a végtelenül mai, szerintem nagyon vicces, ugyanakkor borzasztóan keserű történetből egy teljesen lightos filmet.
Az előadás közben láttam, hogy sokszor nevetsz, pedig nyilvánvalóan rengetegszer hallottad már ezeket a vicceket.
Ilyenkor azért nevetek, mert újat fedezek fel abban, amit és ahogyan a színész csinál. A nevetés nem konkrétan a poénnak szól, hanem annak az örömnek, hogy jól sikerült. Az is előfordul, hogy kínomban nevetek. Ez tulajdonképpen az előadás pszichológiai hatása a fáradtsággal keveredve.
Rengeteg rövid zenei betétet raktatok az előadásba. Ezzel mi volt a koncepció?
Ezzel kapcsolatban elmondok egy rövid történetet. Egyszer régen Egerben rendeztem az Oidipusz királyt. A szöveg szerint Oidipusznak fájt a bokája, ugyanis átlőtték egy szöggel. Jég volt a díszlet, mert úgy gondoltam, hogy a király megteheti, hogy jégbe öntse a palotáját, és azon járjon, hogy ne fájjon a bokája. Eltelt a négyhetes próba, bejött a jég, a végére elolvadt, én pedig egyszer csak ebből a hétköznapi ötletből rájöttem arra, hogy a színpadi jég ugyanúgy olvad el, akárcsak Oidipusz hite a darabban. De ha elmondanám, hogy mit jelent a Bang, bang, vagy a többi zenei bejátszás, akkor megfosztanálak téged és a többi nézőt attól, hogy eldöntse, számára mit jelent.
Téged mi fogott meg legjobban a sztoriban?
Gyerekkoromban sokat játszottam azt, hogy megpróbáltam kitalálni, a másik ember ki is úgy istenigazából: hogy milyenek vagyunk, amikor tényleg úgy viselkedünk, amilyenek igazából vagyunk. Most is az emberek érdekelnek, és történeteket képzelek el róluk, amik vagy igazak, vagy nem.
(Fotó: Csákvári Zsigmond)
