Pénteken, szombaton és vasárnap este is kortárs és klassszikus koncertekkel várják közönségét a Budapest Music Centerben.

A Duo SeRa 2012-ben jött létre Seleljo Erzsébet és Razvaljajeva Anasztázia szaxofon-hárfa kettőséből. A különleges hangszerösszeállítású páros nyolc évvel ezelőtt indította el Találkozások című koncertsorozatát, egyrészt a kortárs zene iránti érdeklődésük miatt, másrészt azzal a céllal, hogy saját repertoárt építsenek ki. Az évek során közel 30 új művet mutattak be hazai és külföldi szerzőktől.

A március 10-i hangverseny műsorában egymástól jelentősen eltérő zenei gondolkodású szerzők – Sáry László, Szemző Tibor, Hamary András, Maros Miklós és Yehuda Yannay – művei szerepelnek,

ezek mellett elhangzik Kodály Zoltán Hét zongoradarab ciklusának hat tétele, melyeket Dargay Marcell hangszerelt meg a duó számára. Szemző Tibor Izmaili tekercsek című darabja audiovizuális alkotás, amelynek filmanyagát a szerző a Duna-deltában forgatta 2019 tavaszán.

Az Umze Kamaraegyüttes sorozatának márciusi 11-i hangversenye a magyar zeneszerzők különböző generációit képviselő két alkotótól frissen rendelt művek köré rendeződik.

Tihanyi László Örök álom című, két narrátort és két nyelvet – japán és magyar – foglalkoztató darabja egy japán író, Akutagava Biszei hite című novellája és annak Vihar Judit-féle fordítása alapján készült. Balogh Máté altszólóra és kamaraegyüttesre íródott kompozíciója James Joyce híres regénye, az Ulysses utolsó fejezetének szövegét használja. A Molly álma prózában, énekbeszédben és énekben jeleníti meg a könyv főhősének felesége, Molly Bloom központozás nélküli, asszociációs gondolatfolyamban megfogalmazott erotikus álmát, illetve e női alak három személyiségét.

A műsort Toru Takemitsu szintén álomszerű Rain Spellje, valamint Hans Abrahamsen magyarországi bemutatóként felhangzó Wald című darabja teszi teljessé.

Franz Schubertet szokás az „első”, a szűk száz évvel később született, Schönberg-tanítvány Anton Webernt pedig a „második” bécsi iskola képviselőjének tartani. Hogy léteznek-e ezek az „iskolák”, tekinthetők-e osztálytársaknak Haydn, Mozart, Beethoven és Schubert, illetve Schönberg, Berg és Webern, az nyilván megközelítés kérdése (különbségeik legalább olyan számosak, mint a hasonlóságaik). Csalog Gábor tavaszi Schubert-sorozatának második koncertjén, március 12-én mindenesetre Webern lenyűgöző tisztaságú és szépségű zongoravariációja kerül Schubert hét impromptuje mellé.

Az est első részének fókuszában ezúttal is elsősorban a zene áll majd, de a Fazekas Gergely zenetörténész közreműködésével zajló beszélgetés során Schubert és Webern zenetörténeti kapcsolódásairól is szó lesz,

például olyan kérdések is felvetődnek, hogy Webern végletes tömörségű, hangzó kristályszerkezeteiben miként tükröződik a Schubert-művek „mennyei hosszúsága”?

Nyitókép: Duo SeRa. Forrás: BMC