Szikszó már a XIV. század közepén virágzó mezővárosként a környék fontos központjává vált. A céhekbe tömörült kézművesek, kereskedésből meggazdagodott polgárok emeltették a napjainkban látható háromhajós gótikus templomot a régebbi - már roskadozó - épület helyébe. A gyatra közbiztonságra tekintettel, vaskos kőfallal vették körül, hogy oltalmat adhasson vészterhes időkben.
Az 1552-es nagy török hadjárat idején a településen tanácskoztak a felső-magyarországi nemesi rendek, de csak száz gyalogos katonát tudtak összetoborozni a fenyegetett egri végvár helyőrségének kiegészítésére. Bár Egert megvédte Dobó István és katonái halált megvető bátorsága, Szikszó mégis adófizetésre kényszerült. Egy 1559-ből származó feljegyzés szerint Veli füleki bég portyája során ötezer forintra sarcolta meg a lakosságot, felperzseléssel fenyegetve a várost.
1577-ben a füleki török várparancsnok - aki immár nem érte be az adóval - 800 lovassal és 1200 gyalogossal csapott le a Szikszó főterén tartott vásárra. A törökök áttörtek a templomot kerítő kőfalon, 26 embert megöltek, de magába az épületbe nem tudtak bejutni, ebben a toronyba húzódott polgárok erős puskatüze megakadályozta őket. A támadók ekkor visszavonultak, gazdag zsákmányt és mintegy ezer rabszíjra fűzött lakost magukkal hurcolva. Az eseményekről csak későn értesült Rauber kassai generális, és Prépostváry Bálintot küldte ellenük 400 vitézzel, akihez az egri vár lovasai is csatlakoztak.
A magyar végváriak Sajóvadna közelében, egy Kasza nevű falunál álltak lesbe, ahol a nehéz teher miatt lassan vonuló török oszlopnak kellett elhaladnia. A rajtaütés sikeres volt, az éjfélig tartó véres közelharc során 500 törököt levágtak, sokat fogságba ejtettek a győztes magyarok. A füleki bég - súlyosan sebesülve - csak tizenegyedmagával tudott elmenekülni. A templomerődítés még sok viharos eseménynek volt tanúja, mígnem a XVIII. században végleg megszűnt védelmi jelentősége. Napjainkban szépen restaurálva emlékeztet a hajdani korokra.
