A drámaíró zseni kései (1672-es) vígjátékában három, a filozófiával és a grammatikával kokettáló kékharisnya bedől egy hozományvadász állítólagos szépléleknek, kis híján szétzilálva a család életét és a tudóskodó ködevéstől megrontatlan leány, Henriette (Gáspár Kata) házasságát, jövőjét. A Moli?re-nél is, a világirodalomban is gyakorta előforduló szituációnak természetesen sokféle színházi medret lehet ásni. De minek beerőszakolni mindezt az ezerkilencszázhúszas évek végére, ha a dzsesszkorszakról csupán egy kis kedélyes előcsarnoki zenélés ad hírt, a némafilm időnkénti ? ezredszer látott ? szaggatott technikázása semmit sem tesz hozzá a formanyelvhez, gazdasági világválság pedig csak a szórólapon van? S hogy még bonyolultabb legyen a dolog, laptoppal a térdén és távirányítóval lődözött tévéképernyő előtt egy fáradt-zaklatott ifjú hölgy idézi fel a történéseket (a színműbeli Armandára, az egyik tudós nőre ? Botos Éva ? hasonlít): a háromszoros transzponálásnak még keret is jutott.
Egykettőre kiderül: a színművész Kéri Kitty úgy dobogta bele szívét-lelkét, eszét-tehetségét első rendezésébe, hogy a nagy buzgalomban mindössze az összhangzó értelemről és a legfontosabb kérdésről feledkezett el. Karinthy Márton művészeti vezető és Deres Péter dramaturg mintha nem akarta volna keményebb konzultációval elrontani a pályakezdés ünnepi pillanatát. Pedig valaki szólhatott volna: semmire sem használható komplett iskolai szertár és festőműterem nélkül is színre lehetne vinni a darabot, megtakarítva egy csomó fölösleges mászkálást, pótcselekvést, lomha zugot. Andréa T. Haamer díszlete csupa talány. Egy nemzeti könyvtár ősnyomtatvány- és régiségtömkelegének fényképvásznát vonta a háttérbe, ami azért tudósnőéknél is túlzás, pláne az oldalfalak plafonig érő (másféle, fehéren jelzett) további kötetezreivel együtt. Az egész szobát belülről és teljességében lehatárolja a békésen felhős eget utánzó kék-fehér függönyzet (amelyet tehát a könyvespolcok és a falakra applikált tárgyak ? rádió, telefon ? elé lehet húzni, bár inkább itt-ott összesodrott állapotban lóg). Az agyvelőre emlékeztető, guruló dívány-félgömb, vagy a tartuffe-i széplélek Trissotin (Sághy Tamás) által demonstratíve alkalmazott félavantgárd installáció (amelyet alighanem Szerényi Gábor ötölt ki) tovább fokozza a zavart. S minek ? e gépi monstrum mértanával is, az itt piktor Ariste (Oberfrank Pál) egyik mázolmányával is ? szexuális (fallikus) képzeteket bocsátani arra a játékra, amelybe az egészséges erotikának még nesze sem férkőzik, sőt épp a szerelmes fiatalok a legzárkózottabbak, különösen a társadalmi forradalmárt ígérő küllemű Klitander (Kovács Krisztián)? A jelmeztobzódásban ugyancsak kitombolja magát az összevisszaság. Andréa T. Haamer a módos polgár Chrysale-ból (Schlanger András) vadászgató kurtanemest faragott, Tüske szolgáló (Mezővári Kata) kölyökként Chaplin mellől ugrik le a filmlepedőről, és szabásban épp az épeszű leánygyermek viselete utánozza az eszement mama, Philaminte (Egri Kati) divatját. Díszlet és jelmez különösségeiből talán eredhetne valamiféle groteszk ábrázolási szándék ? de nem: a jellemvígjáték ilyen értelemben egyáltalán nem újul meg (Bodor Johanna és Szelőczey Dóra koreográfiájával sem nyer semmi karaktereset).
 |
| Kovács Krisztián és Egri Márta |
A szabványok mellett ügyesen komponált kis egységek, a színészi rutinból építkező jelenetek, ötletszerű megoldások váltogatják egymást. Az előadás fogyatékosságai, bajai ellenére rokonszenves kedéllyel lépeget előre, és a tudós nők ? a két Egri és Botos ? parókája remek: e hajhazugságokat mindig megtalálja a tekintet. Arra azonban nem kérdez rá a rendező, hogy az elhuszadikszázadiasított feldolgozásban kik is a címszereplők? Ostobaságokat hadováló ájult nőszemélyek ? Philaminte és Armanda mellett Belíza (Egri Márta) a harmadik ?, vagy a női egyenjogúság, boldogság, famíliabeli szerepkör dilemmáit valamelyest átélő és időnként kimondó figurák? És kik a további nők, a népileg realista életfelfogású, cserfes Marie cseléddel (Vertig Tímea) és a lány, de fiú Tüskével a sor végén? Kik ezek a semmittevő férfiak (körükben Vadius, Julián és a közjegyző, akiket mind Szirtes Balázs játszik)?
