Hírmozaik – április 3.
Kreatívírás Háy Jánossal, ötnapos Tarr Béla-retrospektív a Cirkóban, könnyen érthető Jókai-kötet a PIM jóvoltából, francia filmmel nyit Cannes – hírösszefoglalónk.
Kreatívírás-műhely vendége lesz Háy János Kolozsváron
A Balla és Vajna Projects Egyesület háromnapos kreatívírás-műhelyt szervez Kolozsváron, Háy János Babérkoszorú- és József Attila-díjas író vezetésével. Az eseményt április 24–26. között tartják a Planetárium Caféban, és 15 résztvevő számára nyújt lehetőséget arra, hogy a kiemelkedő kortárs szerzővel együtt dolgozzanak saját írásaikon – adta hírül a Ballaés Vajna Projects Egyesület.
A műhelyre nyílt pályázaton keresztül lehet jelentkezni egy maximum 6000 leütéses rövidpróza beküldésével, április 12-éig, a noemi.vajna@gmail.com e-mail címen. A három intenzív nap során a résztvevők Háy János szakmai irányításával dolgoznak saját szövegeiken, miközben egy inspiráló, támogató alkotói közösség részévé válhatnak. A részvételi díj szimbolikusan: 100 lej.
A program második napján, április 25-én nyilvános író-olvasó találkozót rendeznek, amelyre minden érdeklődőt várnak a szervezők. Háy János íróval Vajna Noémi dramaturg és Ozsváth Zsuzsa költő, képzőművész fognak beszélgetni.
Gyerekeknek hirdet építészeti ismeretterjesztő programot a KÉK
A Kortárs Építészeti Központ is rendez programokat a világszerte megrendezett ArchiKids eseménysorozat keretében – adta hírül a szervezet.
A rendszeresen megszervezett ArchiKids eseményén a gyerekek megismerkedhetnek a bennük rejlő építésszel, aki alkotja, formálja és időnként újraálmodja a városi tereket – írták a közleményben. Az esemény során egyéni- és csoportfeladatokkal, küldetésekkel és játékokkal keresik a válaszokat és lehetőségeket a jövő generáció szerepvállalására.
Az eseményen a részvétel ingyenes, de a résztvevők támogatói jeggyel tudnak hozzájárulni, hogy az esemény megvalósuljon és továbbra is minél szélesebb közönség számára elérhető maradjon. Támogatói jegy vásárlására itt nyílik lehetőség. A programokról bővebben itt lehet olvasni.
Ötnapos Tarr Béla-retrospektív vetítéssorozatot hirdet a Cirko-Gejzír
Május 6. és 10. között újból Tarr Béla-retrospektívet tart a Cirko-Gejzír. Az ötnapos rendezvény alatt műsorra tűzik a rendező összes játékfilmjét – adta hírül a mozi.
Mint említik, Tarr Béla filmjei „otthon vannak" a Cirkóban, régi hagyomány, hogy újra és újra műsorra tűzik nemcsak a Sátántangót, hanem a legendás szerző más fontos alkotásait is.
A Családi tűzfészek előtt látható lesz Tarr Béla 1980-as vizsgafilmjének első része, a Hotel Magnezit, és minden film előtt levetítik a 2004-ben forgatott, Prológus című etűdöt, mely az Európa-képek című antológia darabja volt: hazánk és kilenc másik ország uniós csatlakozásának alkalmából készült, 25 európai ország részvételével.
Az esemény különlegességét tovább emeli, hogy minden vetítéshez rövid bevezető társul. A szervezők Tarr Béla egykori kollégáit és munkásságának tisztelőit kérték meg, hogy az előadások előtt szóljanak a közönséghez.
A felkérést elfogadta Pogány Judit, a Panelkapcsolat főszereplője, Téni Gábor, az utolsó Tarr-filmek producere, és Kovács András Bálint filmesztéta. Szimler Bálint és Mundruczó Kornél filmrendező mellett az új generációt a Cannes-ba is meghívott Beleznai Márk, a kisfilmjével Berlinben versenyző Ladányi Jancsó Jakob, valamint a kliprendező Miki357 képviseli, a Sátántangó előtt pedig Bödőcs Tibor beszél majd.
Bővebb információért katt ide!
Könnyen érthető Jókai-kötetet adott ki a PIM
Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum elkészítette a Jókai (érthetően) című kötetét, amely Az arany ember 14. fejezetének és az Egy komondor naplója című novellának az érthető nyelvi szintű fordítását tartalmazza. Az ingyenesen letölthető kísérleti kiadvány célja, hogy az irodalmi élményt hozzáférhetővé tegye az alacsonyabb nyelvi kompetenciával élő személyek számára – írta a PIM.
Országos gyűjtőkörű irodalmi múzeumként a PIM 2021-ben tűzte ki célul, hogy a klasszikus magyar irodalmat minél szélesebb közönség számára tegye befogadhatóvá és átélhetővé – olvasható közleményükben. A mostani, Jókai-kötet a kísérleti projekt folytatása, amely nem kizárólag tanulásban akadályozott személyek számára készült, hanem neurotipikus egyéneknek is, mivel a közoktatási tapasztalatok mind pedagógusok, mind diákok részéről azt mutatják, hogy Jókai alkotásai a legnehezebben megközelíthetőek közé tartoznak.
A művek nyelven belüli fordítását Totth Benedek író, műfordító készítette. A szövegek érthetőségét többszintű ellenőrzés biztosította: Horváth Péter gyógypedagógus szakmai irányítása mellett Cziráki Zsolt tanulásban akadályozott önérvényesítő véleményezte a szöveget. Az ellenőrzés során nemcsak a nehezebben értelmezhető részeket azonosították be, hanem kérdések segítségével azt is vizsgálták, milyen személyes olvasmányélményt nyújt a mű a befogadónak.
A projekt hosszú távú célja egy olyan komplex metodológia kidolgozása, mely a gyógypedagógia fordítási módszertanára alapozva kimondottan szépirodalmi műveket tesz hozzáférhetővé alacsonyabb nyelvi kompetenciával élő személyek számára.
A kötetet április 9-én 17 órától Hansági Ágnes és Fenyő D. György mutatja be a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
A kiadvány ide kattintva tölthető le.
Francia filmmel kezdődik a cannes-i filmfesztivál
Pierre Salvadori francia rendező La Vénus électrique (Elektromos Vénusz) című romantikus vígjátéka lesz május 12-én a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál nyitófilmje – jelentették be a szervezők.
A francia alkotó tizenegyedik nagyjátékfilmje az 1920-as évek nyüzsgő Párizsában játszódik, és egy festőről szól, aki felesége halálát követően alkotói válságba kerül.
„Cannes mindannak az ünnepe, amit szeretek a moziban. (…) A filmem magában hordozza mindazt a hitet és szeretetet, amit a szakmám iránt érzek. Olyan büszke és boldog vagyok, hogy ez a mű nyitja meg a bált!" – fogalmazott a rendező.
Pierre Salvadori „a kortárs francia mozi jelentős alakjainak közreműködésével a 20. század elejének vibráló Párizsát választotta egy kosztümös mese helyszínéül, ami újdonság filmművészetében", amelynek „témái a hazugságok, a kétértelműség és a hamis látszat" – írta a fesztivál.
A komédia főszereplői Pio Marmai, Anais Demoustier, Gilles Lellouche, Vimala Pons, Gustave Kervern és Madeleine Baudot.
A megnyitóünnepség háziasszonya Eye Haidara francia színésznő lesz.
A francia nyitófilm bemutatója előtt a fesztivál tiszteletbeli Arany Pálma-díjjal tünteti ki életművéért a háromszoros Oscar-díjas új-zélandi rendezőt, Peter Jacksont (A Gyűrűk Ura, King Kong).
A 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivált május 12. és 24. között rendezik, a hivatalos versenyprogram nemzetközi zsűrijének elnöke Park Chan-wook dél-koreai filmrendező lesz. A hivatalos programba meghívott alkotások listáját április 9-én teszi közzé a fesztivál.
Nyitóképen Háy János költő, író. Fotó: Kultúrapont / Hartyányi Norbert