DTAMS20251205093 (1)_169_szerk.jpg

Hírmozaik - december 6.

Mikulástroli jár Budapesten, aukción bukkan fel egy Rippl-Rónai-festmény, Holtai Gábor thrillerét februártól vetítik - hírösszefoglalónk.

Elindult a Mikulástroli

December 5-én elindult a budapesti Mikulástroli, amely december 17-ig várja a karácsonyra hangolódni vágyó utasokat. A különleges járat nem pusztán látványosság, de a Budapesti Közlekedési Központ és a Baptista Szeretetszolgálattal közös kezdeményezését is népszerűsíti, amelynek keretében a nehéz sorsú gyerekek számára gyűjtenek ajándékokat.

A BKK közleménye szerint a buszon Mikulás és segítője, Manó gyűjti a cipősdobozba csomagolt felajánlásokat, amelyeket a szeretetszolgálat közvetítésével juttatnak el a rászorulóknak. A Mikulástroli a 72-es, a 75-ös, a 76-os, a 77-es, a 80-as és a 82-es trolibusz vonalán jár, majd december 19-étől január 4-éig fénytroliként közlekedik.

A cipősdobozba csomagolt ajándékokat a Mikulástroli mellett a Keleti pályaudvarnál, a Széll Kálmán téren, a Szentlélek téren, valamint a kelenföldi vasútállomáson található BKK Ügyfélközpontokban is le lehet adni.

A járatok menetrendjéről a BKK oldalán, a cipősdoboz-akcióról pedig ide kattintva tájékozódhatnak az érdeklődők.

Molnár László József lett a 71. Vásárhelyi Őszi Tárlat közönségdíjasa

A Vácon élő művész a Festmény IV. című művéért kapta az elismerést, amely egy kidobásra ítélt tárgyak ihlette csendélet és amelyen két évet dolgozott. A kiállítás szervezőinek közleménye szerint Molnár célkitűzése az volt, hogy az átlagostól eltérőt alkosson, munka közben pedig leginkább saját minőségi elvárása foglalkoztatta.

A díjat Dr. Nátyi Róbert művészettörténész, a 71. Vásárhelyi Őszi Tárlat kurátora, valamint Gál Boglárka, a kortárs művészeti kiállítást szervező hódmezővásárhelyi kulturális intézmény, az Alföldi Galéria főigazgatója adta át.

Molnár László József Kolozsváron, a Képzőművészeti Főiskola grafika szakán tanult. Bukarestben reklámgrafikusként dolgozott, majd 1980-ban áttelepült Magyarországra. 1979-ben Bukarestben, 1982-ben és 1997-ben Budapesten volt egyéni kiállítása. Számos grafikai tárlaton vett részt Európa több országában, valamint Tokióban és Szöulban. Budapesten a többi közt az Ernst Múzeumban (1987) és a Műcsarnokban (1988, 1997) szerepelt kollektív kiállításon.

Több rangos művészeti elismerésben is részesült: Derkovits-ösztöndíj (1984-1987), Derkovits-ösztöndíjasok nívódíja (1985), Csohány Kálmán-díj (1986), Munkácsy-díj (1996). Hazai közgyűjteményekben egyebek mellett a Magyar Nemzeti Galériában és a Miskolci Galériában is találhatók művei.

A mohácsi csata ötszázadik évfordulója alkalmából hirdetnek pályázatot

Százmillió forintos keretösszeggel indul pályázati program olyan kulturális, közösségi és oktatási célokat szolgáló projektek támogatására, amelyek hozzájárulnak a méltó megemlékezéshez a mohácsi csata 500. évfordulójáról – közölte a Mohács 500 projektiroda az MTI-vel.

A felhívás olyan kulturális, közösségi és edukációs területekre irányul, mint a történelem és irodalom innovatív bemutatása, a helytörténet és kulturális emlékezet erősítése, a zenei és színházi programok megvalósítása, a közösségi és ifjúsági kezdeményezések támogatása, a nemzetiségi és kisebbségi kultúrák bemutatása, valamint a képzőművészeti, fotó- és dizájnprojektek létrehozása. Emellett lehetőség nyílik olyan szabadidős, sport- és rekreációs események megvalósítására is, amelyek a történelmi emlékezethez kapcsolódva közösségi értéket teremtenek és erősítik a térség turisztikai vonzerejét.

A pályázat keretében minimum 500 ezer és maximum 10 millió forint közötti, akár vissza nem térítendő támogatás is igényelhető, a programokat pedig 2026 végéig kell megrendezni Mohács, Sátorhely vagy Nagyharsány területén.

A pályázatokat 2026. január 12. és január 31. között lehet benyújtani a Mohács500 Pályázatkezelő Rendszeren keresztül. A teljes pályázati anyag ide kattintva érhető el.

A Virág Judit Galéria karácsonyi aukcióján egy Rippl-Rónai-festmény is a miénk lehet

A kaposvári festőzseni jó barátját, Kunffy Lajos festőművészt ábrázoló kukoricás portréja kerül kalapács alá december 8-án. A művet a mögötte húzódó személyes történet teszi különösen értékessé.

Rippl-Rónai és Kunffy évtizedeken át szoros barátságot ápolt. Együtt járták be Párizst, majd utaztak haza Kaposvárra, ahol gyakran lefestették egymást és feleségeiket is – ebből lettek a híres Barátság-képek. A Kunffy Lajosról tüzes színekkel megfestett portré Rippl-Rónai legkeresettebb, kukoricás korszakának egyik remekműve. Kikiáltási ára 65 millió forint.

A hétfői, a Kongresszusi Központban tartandó aukción mások mellett idősebb Markó Károly, Szőnyi István és Kmetty János művei is szerepelnek majd.

rippl_ronai_jozsef.jpg
Rippl-Rónai József: Férfi szőke szakállal. Kép forrása: Virág Judit Galéria

Februárban mutatják be Holtai Gábor thrillerét

Az Itt érzem magam otthon című film főhőse, Rita (Lovas Rozi) egy ismeretlen lakásban ébred, ahol az Árpád család közli vele, hogy ő valójában Szilvi, a régóta eltűnt lányuk. Rita biztos benne, hogy tévedés történt, ám ha életben akar maradni, kénytelen eljátszani Szilvi szerepét.

A pszichológiai thriller elemeit intenzív karakterdrámával ötvöző film további szerepeiben Molnár Áron, Gryllus Dorka, Simon Kornél, Szervét Tibor, Znamenák István, Józsa Bettina és Zsurzs Kati látható. A forgatókönyvet Veres Attila (Átjáróház, Cella, Hunyadi) írta, operatőre Szőke Dániel (Renitens, Napozz Holddal – A Kispálfilm, Utolsó Esély).

Az Itt érzem magam otthon a hivatalos fesztiválszereplés előtt, 2025 februárjában a European Film Marketen keltette fel az európai forgalmazó cég, a Celluloid Dreams figyelmét, amely 35 éves működése során akkor először vásárolt meg egy magyar filmet.

A még utómunka alatt álló mozi idén májusban a cannes-i Le Marché du Film vásáron is kiemelt figyelmet kapott. A világpremiert a 59. Sitgesi Nemzetközi Filmfesztiválon tartották, amelyen az Itt érzem magam otthon elnyerte a legjobb fantasztikus játékfilmnek járó Mélies d’Argent díjat. A filmet vetítették a Thesszaloniki Filmfesztivál és a Cineuropa 39 versenyprogramjában, és szerepel a jövő évi Novi Sad Filmfesztiválon is.

A thrillert Magyarországon a 2. Budapest International Film Festivalon vetítették, 2026. február 19-től lesz látható a mozikban a Forum Hungary forgalmazásában.

Nyitóképen a Mikulástroli az indulás előtt az V. kerületi Városháza parkban december 5-én. Fotó: MTI/Hatházi Tamás

Ez is érdekelheti

Adventi alkotóprogram-ajánló – ha idén máshogy készülnél a karácsonyra

Az ünnep közeledtével minden a díszekről, a karácsonyi zenékről és az ajándékvadászatról szól – pedig az ünnepre hangolódás lehet lassabb és csendesebb is.

Rekordszámú nevezés után megvan az év bejglije

A szekszárdi Prim Cukrászda & Café diósa lett az év bejglije, a békéscsabai Bejó Cukrászdáé az év mákos bejglije, ínyenc kategóriában pedig a piliscsabai Mák Kézműves Cukrászda sütőtökvarázs elnevezésű süteménye nyert.

Nemsokára nyitnak a nagy budapesti karácsonyi vásárok

Hamarosan megkezdik az ünnepre ráhangolódást a budapestiek, valamint a belföldi és külföldi turisták: november 14-én nyílik meg a főváros két nagy adventi vására, a tizenötödik jubileumi Advent Bazilika és a Vörösmarty téri Vörösmarty Classic Xmas.

Közösségi programokkal kel új életre a nagytétényi kastélykert

A nagytétényi kastélykert új programsorozata a helyi közösséget hívja életre: a helyiek és az idelátogatók közösen fedezhetik fel Tétény múltját, kulturális örökségét és jövőjét. Műhelyek, előadások és interaktív programok várják mindazokat, akik hisznek abban, hogy a kultúra a közösségből születik. A kert nemcsak múltat idéz, hanem közös jövőt is teremt.