ANNA_AND_THE_BARBIES_18.jpg

Hírmozaik – február 24.

Nagyszabású magyar Depeche Mode-produkció Berlinben, gyermekirodalom az Akváriumban, Donizetti darabja újra az Opera műsorán – hírösszefoglalónk.

Berlinbe is elviszik a magyar Depeche Mode-szuperprodukciót

A német fővárosban is látható lesz a 101 Hang Depeche Mode Special Tribute. A teljesen magyar könnyűzenei produkciót december 16-án mutatják be a berlini Uber Arenában.

A 101 zenészt, énekest felvonultató show, amelyben a világhírű brit zenekar ismert dalai magyar előadóktól hangzanak el, tavaly novemberben telt ház előtt aratott sikert az MVM Dome-ban.

A nagyszabású előadás szimfonikus zenekarral, a 45 fős Magyar Nemzeti Férfikar közreműködésével, valamint meghívott énekesekkel valósul meg. Fellép mások mellett Pásztor Anna (Anna and the Barbies), Papp Szabi (Supernem), Lotfi Begi, Lányi Lala (Kozmix), Fehér Lili zongoraművész és énekes, valamint a fiatal tehetség, Arany Timi.

Az idei koncert apropója, hogy a Depeche Mode ikonikus lemeze, a Black Celebration negyven évvel ezelőtt, 1986-ban jelent meg. A produkció a korszak sötétebb, drámai hangzását helyezi fókuszba, zenei hidat képezve a klasszikus szimfonikus megszólalás és a modern elektronikus világ között. A 101 Hang elnevezés a brit zenekar 1988-ban megjelent 101 című amerikai koncertalbumára utal.

Janikovszky Éva 1962-ben. Fotó: Hunyady József / Fortepan
Janikovszky Éva 1962-ben. Fotó: Hunyady József/Fortepan

Janikovszky Évára emlékeznek az Akváriumban

Janikovszky Éva, a magyar gyerekirodalom egyik legjelentősebb alkotója születésének 100. évfordulója alkalmából a fiatal színészekből álló SICC Production társulat, a Budaörsi Latinovits Színházzal együttműködve tűzi műsorra a Velem mindig történik valami című előadást, melynek bemutatója március 2-án lesz az Akvárium Klubban.

A zenés előadás Janikovszky Éva szövegei és a Budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház gyerekverspályázatának válogatott versei segítségével keresi a választ a felnőttek és gyerekek világának összeütközésével kapcsolatban felmerülő kérdésekre.

A fiatal csapat Novák Eszter és Selmeczi György osztályában végzett színészekből – Fülöp Kristóf, Kerek Dávid, Krasznai Vilmos, Liber Ágoston, Sas Zoltán, Turi Péter és Vatamány Atanáz – állt össze.

Részletekért katt ide!

Újra Lammermoori Lucia az Operaház műsorán

Donizetti a skót határvidéken játszódó tragikus szerelmi története a bel canto legmegrázóbb operai pillanatait tartogatja. A Szabó Máté rendezésében, Szennai Kálmán vezényletével az évadban 2026. február 28. és március 8. között összesen négy alkalommal látható produkcióban a régi nagy nevek mellett több új tehetség is bemutatkozik.

A sokáig vígoperaszerzőként elkönyvelt Donizetti a Lammermoori Luciában érzékenyen tárja fel az emberi lélek legfinomabb rezdüléseit, ami hősnőjét a bel canto és az operairodalom egyik legmarkánsabb nőalakjává tette.

Szabó Máté külsőségeiben kortalan, mégis hagyományos rendezése is ennek megfelelően szolgálja a zeneszerző elképzeléseit. A koloratúrszopránok számára komoly kihívásokat is jelentő szerepben az idei évadban Szemere Zita debütál, ugyancsak először formálja meg Edgardót Pataki Adorján, és bár a világ operaszínpadain – köztük a londoni Covent Gardenben – Enricóként is nagy tapasztalatot szerzett, az Operaházban most mutatkozik be a szerepben Alexandru Agache.

A kettős szereposztásban mellettük a 2016-os rendezésben kezdetek óta részt vevő művészek lépnek színpadra, így a Szent István-renddel kitüntetett Kossuth- és Liszt-díjas Miklósa Erika, az idei évad kamaraénekesi címével kitüntetett Horváth István, valamint az Opera Kossuth-díjas örökös tagja, Kálmándy Mihály.

Részletek és jegyek itt!

Címlapfotó: Anna and the Barbies koncertje a Művészetek völgyében. Fotó: Csákvári Zsigmon/Kultúra.hu

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – január 19.

Féláron bulizhatnak a diákok az idei Szigeten, krimifőváros lesz Veszprém, pár nap múlva zárul az AI-alapú filmpályázat, és országszerte megünneplik Janikovszky Éva századik születésnapját.

Július 14-én történt

„Igazán furcsa, hogy az ember csak végighallgatni unja többször ugyanazt a történetet, de elmesélni nem unja, sőt minél többször meséli el, annál jobban tetszik neki” – fogalmazta a 2003. július 14-én elhunyt Janikovszky Éva Kossuth- és József Attila-díjas író, a gyermek- és ifjúsági irodalom egyik legnépszerűbb magyar képviselője, az Akár hiszed, akár nem, a Velem mindig történik valami, a Mosolyogni tessék és a Kire ütött ez a gyerek? című kötetek szerzője.

Április 23-án történt

1971-ben ezen a napon született Török Ferenc rendező, akinek már egyetemi vizsgamunkája kultfilmmé vált. A Moszkva tér egy generáció önmeghatározását jelenti, emellett olyan életbölcsességekre hívja fel a figyelmet, mint hogy nincs jobb a retró hamburgenél, csak a csalamádét hagyták volna ki belőle. A Moszkva tér mellett olyan kitűnő alkotások fűződnek a nevéhez, mint a Szezon, a Koccanás, az Apacsok és az 1945.

Lehet, hogy végül a pophimnuszok mentik meg a Földet?

A rock and roll mindig is protestált a háborúk és a fegyverkezés ellen, a popsztárok pedig nemcsak az egészen hosszú haj és az egészen rövid szoknya viseléséért álltak ki, hanem a környezetszennyezés ellen is.