Hírmozaik – június 11.
Amerikai fesztiválon tarolt Lendvai Kristóf diplomafilmje, Délkelet-Európa legjobb színésze lett Thuróczy Szabolcs, vasárnaptól augusztus végéig szinte mindennap lesz valamilyen program a Szarvasi Vízi Színházban, Papadimitriu Athinával, Trokán Nórával, Szabó Kimmel Tamással és Haumann Mátéval forgat az iráni–svéd rendező, átadták a Ráday Mihály-díjakat – hírösszefoglalónk.
Két díjat is nyert New Yorkban Lendvai Kristóf filmje
A legjobb diákfilm és a legjobb diákfilmes operatőr díját nyerte el a New York Film & Cinematography Awards versenyében Lendvai Kristóf legutóbbi kisjátékfilmje. A Valami igazi (angol címén Homebound) több mint kétszáz jelölt film közül nyerte el a két díjat a júniusi fesztiválon. A kisjátékfilmet a június 26-án az iowai Des Moines Arts Festival részeként rendezett Interrobang Film Festival versenyprogramjába is meghívták, szeptember 4. és 7. között pedig a kanadai Montreali Nemzetközi Filmfesztiválon díjra jelölt alkotásként mutatják be.
A kínai és magyar szereplőkkel Budapesten játszódó történet rendezője Lendvai Kristóf, a Színház- és Filmművészeti Egyetem most végzett hallgatója, akinek ez egyben a diplomafilmje is volt. A forgatókönyvet Forró Boldizsár írta, az operatőr Polónyi-Gyuricza Krisztián, látvány- és jelmeztervezője Osvárt Réka. A főbb szerepekben Jiahao Zhao, Berényi Nóra Blanka (Radnóti Színház), valamint Wang Qiang látható, akit a legtöbben a budapesti éttermek tulajdonosaiként, Wang mesterként ismernek.
Thuróczy Szabolcs kapta a legjobb színész díját a SEE Filmfesztiválon
Thuróczy Szabolcs vehette át a legjobb színész díját Till Attila És mi van Tomival? című filmjében nyújtott alakításáért a SEE Filmfesztiválon (South East European Film Festival). A Délkelet-Európai Filmek Fesztiválját (South East European Film Festival) 16. alkalommal rendezték meg online június 1. és 6. között Párizsban, Berlinben és Washingtonban párhuzamosan, a díjakról nemzetközi szakmai zsűri döntött. A berlini és a washingtoni zsűri is Thuróczy Szabolcs alakítását ítélte a legjobbnak férfi főszereplő kategóriában - tette közzé a fesztivál honlapján megjelent hírt az MTI. Till Attila részben saját élményekből táplálkozó 2024-es filmje éppen úgy könnyed, lendületes és zavarba ejtően vicces, mint előző rendezése, a Tiszta szívvel. Az És mi van Tomival? a mai Magyarország látlelete, kordokumentum és vitaalap - közölte korábban a produkció. A film forgatókönyvét Till Attila és Kapitány-Fövény Máté írta, az operatőr Győri Márk volt, producere Stalter Judit és Till Attila. Az alkotás magánfinanszírozásból készült.
Vasárnap kezdődik a Szarvasi Vízi Színház 16. évada
Június 14-től augusztus 24-ig minden este kínál valamilyen előadást a Szarvasi Vízi Színház 16. évada. Fekete Péter, a vízi színház megálmodója elmondta, 66 előadásból 24 ingyenes lesz a nézőknek, két hónap alatt legalább ötvenezer vendéget várnak, akik közül körülbelül tízezren kifejezetten a színházi előadások miatt érkeznek a városba – tudósított az MTI. Minden évben elhoznak Szarvasra egy cirkuszi előadást is, amely idén a kazanyi cirkusz Mirázs című vendégjátéka lesz. Több előadást a Déryné Program segítségével csaknem ingyen mutatnak be: a Chioggiai csetepaté- és a Bakancslista-darabok mellett egy Kányádi Sándor-, egy Sárdy János- és egy Jávor Pál-est is így valósul meg. Az Erkel Színháztól az Anconai szerelemesek zenés komédia érkezik Szarvasra, a nyári évadot a Békéscsabai Jókai Színház Azok a boldog szép napok című „nosztalgiamusicalje” nyitja, és a József Attila Színház az Államtitkár asszony félrelép című bohózata zárja.
Papadimitriu Athinával, Trokán Nórával, Szabó Kimmel Tamással és Haumann Mátéval forgat Budapesten Bahar Pars.
Budapesten forgatja legújabb rövidfilmjét Bahar Pars iráni–svéd színésznő és rendező. A Who Killed Jesus című fekete komédia magyar szereplőgárdájában Papadimitriu Athina, Trokán Nóra, Szabó Kimmel Tamás és Haumann Máté látható. A film társötletgazdája és producere Turán Eszter.
A történet szerint egy luxusszálloda liftjében négy idegen – egy izraeli nő, egy palesztin nő, egy görög macsó és egy svéd pincér – kénytelen egymás társaságában tölteni az időt. „Ez egy szatirikus kamaradráma, amely burleszkké robban: Monty Python találkozik Hanekével” – fogalmaz a rendező. „Olyan filmet szeretnénk készíteni, ahol néhány ember intim találkozása a világtörténelem metaforájává válik. Ahol minden poén kockázatot jelent, és minden humorforrás egyben újabb robbanáspont.”
A film koproducere Bernáth Barbara, akinek első nagyjátékfilmes produceri munkája, a Jimmy Jaguár a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozott be. A látványtervező Pataki Zora, a jelmezekért Kormos Zsófi felel, Papp Tímea koreográfusként működött közre.
Ők az idei Ráday Mihály-díjasok
A Fővárosi Önkormányzat a hagyományoknak megfelelően június 11-én, a névadó, Ráday Mihály születésének évfordulóján adta át a Ráday Mihály-díjakat. A Fővárosi Önkormányzat által 2022-ben alapított kitüntetéssel évente legfeljebb három olyan személy vagy szervezet kiemelkedő és maradandó értékű munkásságát ismerik el, akik elkötelezetten tevékenykednek a főváros épített és természeti örökségének megóvásáért.
Az idei díjazottak: dr. Janotti Judit Podmaniczky-díjas építész, műemlék-felügyelő, N. Kósa Judit újságíró, helytörténész, valamint Varga Piroska DLA, aki építészként a Grafit Műterem vezető tervezője és a Budapesti Építész Kamara alelnöke.
Címlapfotó: Jelenet a Valami igazi (Homebound) című filmből. A képen: Berényi Nóra Blanka Fotó: Odesa Films