347dde35-1cf3-4263-82ca-6de20bf78bed.jpg

Hírmozaik – március 9.

Szemere Zita az Opera kamaraénekese, Krasznahorkai László emlékéremre kerül, átadták a KÓTA-díjakat – hírösszefoglalónk.

Szemere Zita az Opera kamaraénekese 2026/2027-es évadban

A koloratúrszoprán elismerését március 8-án, az évad utolsó Lammermoori Lucia előadását követő tapsrend alatt jelentették be. A címmel járó Herendi Porcelánmanufaktúra által készített, hattyút formázó díjat Almási-Tóth András művészeti igazgató adta át.

Szemere Zita az idei évadban a Lammermoori Lucia címszerepe mellett Szinetár Miklós Varázsfuvola-rendezésében is debütált Paminaként az Operaházban. A Bohéméletben mint Musetta lépett színpadra, Mahler 8. szimfóniájában pedig szólistaként működött közre.

A Melis György-díjas koloratúrszoprán az évad hátralévő részében Melindát formálja meg a Bánk bánban, Gildát alakítja a Rigolettóban, majd a Fidelio premierjében Marzelline szerepében is bemutatkozik, a következő szezonban pedig első ízben Gara Máriát is megformálja majd a Hunyadi Lászlóban.

Az irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Krasznahorkai László író fotózáson vesz részt Barcelonában 2026. február 25-én. Fotó: MTI/EPA/EFE/Quique García
Az irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Krasznahorkai László író fotózáson vesz részt Barcelonában 2026. február 25-én. Fotó: MTI/EPA/EFE/Quique García

Jön a Krasznahorkai-emlékérme

A Magyar Nemzeti Bank emlékérmét bocsát ki a Nobel-díjas író tiszteletére, adta hírül a Magyar Pénzverő Zrt. Az érmék grafikai tervei egyelőre nem nyilvánosak, az értékük azonban már tudható: tízezer és ötezer forintos címletben lesznek elérhetőek, melyeket várhatóan december 10-én hoznak forgalomba.

Átadták a KÓTA-díjakat

Március 7-én tartotta idei díjátadó ünnepségét a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – KÓTA a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Dísztermében. A nem hivatásos kórus-, zenekari és népzenei élet kiemelkedő képviselőinek nyújtották át a kitüntetést, melyet a díj 2004-es megalapítása óta a szakmai bizottságok javaslatai alapján ítél oda a szervezet a kiemelkedő eredménnyel végzett művészi munka és a közösségért végzett áldozatos tevékenység elismerésére. Idén 12 kategóriában 25 díjazottat ünnepelhettek.

Az átadón fellépett a Hunyadi Kiskórus Felszeghy-Tóth Annamária vezényletével, Terék József tárogatóművész, valamint a Kollár Éva vezette Budapesti Monteverdi Kórus.

A KÓTA nagydíját dr. Kollár Éva habilitált egyetemi tanár, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével (2015) és középkeresztjével (2022) kitüntetett Artisjus- és Liszt-díjas karnagy kapta. Életműdíjban részesült dr. Józsa Mónika, a felvidéki magyar kórusélet egyik legnagyobb hatású személyisége,  a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának adjunktusa, valamint Kertész Attila karnagy.

A tanárkategória díjazottjai: Felszeghy-Tóth Annamária, aki 2009 óta a Hunyadi János Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola ének-zene tanára és a Hunyadi Kiskórus karnagya; Györfi Gyula karnagy, zenepedagógus és hagyományőrző népzenész; Pécsiné Hauk Erika ének-zene tanár, karnagy; Vargáné Körber Katalin, a Marczibányi téri Kodály Zoltán Ének- zenei Általános Iskola és Gimnázium tanára.

Kóruskategóriában díjazták a Budapesti Lantos Kórust és a szegedi Bartók Béla Nőikart, karnagy-kategóriában Őri Csilla, a Marczibányi téri Kodály Iskola főigazgatója, a Magyar Kodály Társaság elnökségi tagja és a KÓTA Tanácsadó Testületének Tagja, valamint Uhereczky Eszter, a Marczibányi téri Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola ének-zene tanára, kóruskarnagya.

Zongorakísérő kategóriában Józsa Eleonóra zongoratanár és Ehiro Mari zongoraművész-zongoratanár kapta a KÓTA díját. Kórusénekes- és kórustitkár-kategóriában Horváth Pétert, Kálovics Ferencet, Katonáné Gergely Tündét és Komárominé Kiss Katalint ismerték el. A népzenei kategória díjazottja dr. Terék József, a népzenei együttes kategória kitüntetettje a Dunavarsányi Népdalkör és Citeraegyüttes lett. A nemzetiségi formációk közül a Sükösdi Danubia Tamburazenekar és a Csillagvirág Énekegyüttes kaptak díjat, posztumusz elismerést kapott Fazekas Pálné és Kempelen Tünde zenepedagógusok, a mecénáskategóriában a Kallós Zoltán Alapítványt és a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpontot díjazták.

Közös koncertet ad a Kolozsvári Magyar Opera és a Budapesti Vonósok

Március 14-én az Óbudai Társaskörben a március 15-i ünnepet keretezve ad koncertet a Kolozsvári Magyar Opera és a Budapesti Vonósok, majd 16-án az operaház férfikarával kiegészülve lépnek színpadra.

Egy 17. századi kódexben megőrzött dallamot kelt új életre Orbán György Sopra il canto fermo című kompozíciójában; a kortárs erdélyi zene élő klasszikusa, Csíky Boldizsár még régebbi időket, a 14–16. századi Erdélyt idéz meg. A több mint fél évszázada komponált, 1974-ben, Marosvásárhelyen bemutatott Régi erdélyi énekek és táncok című vonószenekari darab a szerző egyik leggyakrabban előadott műve.

A koncerten elhangzik Selmeczi György énekes szólistára, klarinétra és vonószenekarra írt, latin nyelvű Stabat Matere, mely olyan elődök szellemét is megidézi, mint Pergolesi, Rossini vagy Dvořák. A szopránszólót a Kolozsvári Magyar Opera fiatal énekművésze, Gebe-Fügi Renáta adja elő. Az estet Bach és Bartók egy-egy remekműve keretezi.

Jegyek és további információk itt.

Címlapfotó: Szemere Zita operaénekes. Fotó: MTI/Mónus Márton

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – április 30.

Kiosztotta új díjait a filmes szakma, indul a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a Magyar Zene Háza tervezője is Moholy-Nagy-díjat kapott, a jazz világsztárjai jönnek Budapestre – hírösszefoglalónk.

Hírmozaik – április 29.

Részlegesen megnyílik a Biodóm, teljessé vált a paloznaki fellépők listája, különleges hajóroncsot fedeztek fel Svédország partjainál – hírösszefoglalónk.

Újra két nappal hosszabb lesz a Sziget

Mások mellett Skrillex, a Bring Me The Horizon, a Florence + The Machine, Zara Larsson és Lewis Capaldi is fellép az idei Sziget fesztiválon. A rendezvénynek az augusztus 10-től 15-ig tartó időszakon kívül sok év után idén ismét lesz mínusz egyedik és nulladik napja.

Végleges a tavaszi PesText programja

Május 8–9-én a skandináv irodalom sztárjai mellett Budapestre látogatnak V4-es szerzők és egy népszerű olasz író is. Ezenkívül lesz illusztrációs kiállítás és egy exkluzív kötetdebütálás is.