Hírmozaik – szeptember 21.
Kiosztották a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny díjait, Brigitte Bardot írógépe és biciklije is kalapács alá kerül, Deák Bill Gyula emlékének szentelik az István a király-bemutatót Zalaegerszegen, négy tanító szakos diák kapta a 20 000. látogatónak járó ajándékot a szegedi Picasso-kiállításon – hírösszefoglalónk.
Ők kapták idén a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny díjait
Lezárult a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny, amelynek zsűrije kihirdette a verseny díjazottjait és különdíjasait. A zsűri döntése alapján első díjat idén nem adtak ki. A verseny II. díját, fejenként 18 000 euró pénzjutalommal, két fiatal zongoraművész nyerte el: Rozsonits Ildikó Magyarországról és Barbare Tataradze Georgiából. A III. díjat, amelyhez 9000 euró pénzjutalom társul, Pellet Sebestyén magyar zongoraművész kapta. A Közönségdíjat, valamint az ezzel járó 1000 eurós díjat szintén Rozsonits Ildikó nyerte el.
Az Olga Kern által felajánlott 500 eurós különdíjban Calvin Abdiel részesült. Szintén Calvin Abdiel kapta a Filharmónia Magyarország 500 eurós különdíját. Rozsonits Ildikó fellépési lehetőséget is kapott a Szolnoki Szimfonikus Zenekartól, az Opera Zongorateremtől, a Concerto Budapesttől, valamint a Dubrovnik Symphony Orchestrától. Pellet Sebestyént a Margitszigeti Szabadtéri Színpad és a Miskolci Szimfonikus Zenekar hívta meg jövőbeli fellépésre. Barbare Tataradze a Bartók Béla Emlékház, valamint a Nemzeti Filharmonikusok felajánlásának köszönhetően kap koncertlehetőséget.
Brigitte Bardot írógépe és biciklije is eladó
Brigitte Bardot tavaly elhunyt francia filmcsillag és állatvédő aktivista személyes tárgyaiból rendeznek árverést hétfőn Párizsban. A több mint 280 kikiáltási tételt a 91 évesen elhunyt művésznő hagyatékából bocsátja árverésre a Million aukciósház – adta hírül az MTI. A személyes tárgyak Bardot saint-tropez-i házaiból és párizsi lakásából származnak. Egyebek mellett arra az Olivetti írógépre is lehet licitálni, amelyen a színésznő második memoárkötetét írta. De Peugeot biciklijét, balettcipőit, portréit, bútorait, ruháit, ékszereit és számos más, mindennapi használati tárgyát is meg lehet vásárolni.
„Minden eladásra kínált tárgy magán viseli egy találkozás, egy kötődés, egy boldog pillanat vagy élete egy szakaszának nyomát. Ezek a tárgyak a nőről és a legendáról egyaránt mesélnek” – idézte a BBC News a művésznő egykori titkára, Frank Guillou szavait. A legtöbb tárgy előzetesen becsült ára kevesebb mint száz euró, de a tételek között akad tízezer eurós kikiáltási árú is.
Az árverés bevételét a Brigitte Bardot Alapítvány és a néhai filmcsillag egyetlen fia, Nicolas-Jacques Charrier kapja. Bardot 1950-es években kezdődött, két évtizedes színészi pályafutása alatt csaknem ötven filmet forgatott, köztük az És Isten megteremté a nőt, az Igazság, a Magánélet, A megvetés és a Hímnem, nőnem című alkotásokat. Visszavonulás után az állatvédelemnek szentelte az életét.
Deák Bill Gyulára emlékezik új bemutatójával a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház
A Zalaegerszegen elhunyt Deák Bill Gyula emlékének szenteli az István, a király pénteki bemutatóját a Hevesi Sándor Színház – közölte a teátrum az MTI-vel hétfőn. Deák Bill Gyula, a „magyar blueskirály” Zalaegerszegen hunyt el szeptember 17-én. Az István, a király című rockopera 1983-as ősbemutatójában, Torda szerepében nyújtott alakításának köszönhetően vált az addigiaknál is szélesebb körben, országszerte ismert előadóvá. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház szeptember 25-én mutatja be Szörényi Levente–Bródy János rockoperáját Halasi Imre rendezésében. „Besenczi Árpád igazgató és a teljes társulat egybehangzó javaslatára a zalaegerszegi színház a bemutató előadást Deák Bill Gyula emlékének szenteli” – közölte a színház.
Négy egyetemista kapta a szegedi Picasso-kiállítás húszezredik látogatójának járó ajándékot
Köszöntötték a szegedi Móra Ferenc Múzeum Drága barátom, Picasso című kiállításának húszezredik látogatóját hétfőn. Fogas Ottó múzeumigazgató a Szegedi Tudományegyetem négy tanító szakos hallgatójának adta át a képzőművész alkotásai ihlette ajándékcsomagot. A muzeológus elmondta, hogy nyáron nagyobb részt turisták látogatták a Múzeumok Éjszakáján, június 20-án megnyitott, Pablo Picasso és a magyar alkotók kapcsolatát bemutató tárlatot. Az utóbbi hetekben főként Szegedről és Csongrád-Csanád megyéből érkeztek vendégek, és mellettük jelentős számban fogadnak érdeklődőket Budapestről is – tudósított az MTI.
A január elejéig látható tárlat első egysége Picasso életének több fontos elemét mutatja be. A vendégek megismerhetik a képzőművész nagy szerelmeit: feleségeit, múzsáit, szeretőit, akik nagyban hatottak munkásságára. Egy mérethű reprodukción megjelenik a Guernica című festmény, Robert Capa fotóin pedig izgalmas egyéniségét hozza közelebb az érdeklődőkhöz. A tárlaton bemutatják Picasso több egyedi és sokszorosított grafikáját és kerámiáját. A kiállítás egyik termének három falán és padlóján animált, zenés vetítés látható, amely Picasso életének, művészetének fontosabb elemeit, gondolatait szemlélteti, miközben további műveivel is megismerkedhetnek az érdeklődők. A tárlat második egységében azoknak a magyar művészeknek a munkái láthatók, akik valamilyen módon hatással bírtak Picassóra, vagy személyes kapcsolatban is álltak vele.
Címlapfotó: Részlet a néhai francia színésznő, Brigitte Bardot személyes tárgyait, emléktárgyait és ruháit bemutató előzetes kiállításról a párizsi Hotel Drouot-ban 2026. szeptember 15-én. Fotó: Charlotte SIEMON/AFP