Irodalmi, művészeti alkotások tömkelege, tudományos feljegyzések sokasága fest változatos képet a társadalom mindenkori különceiről, kiváltképp a bolondokról. A tarka palettán a testi vagy szellemi fogyatékostól a különleges képességű embereken át a királyi udvarok okos bolondjaihoz, majd a bohócmesterség intézményesített figuráihoz, legvégül pedig a stand up comedy mai egyéniségeihez vezet a nem mindig nevetéssel szegélyezett ösvény. Bármelyik történelmi típust elevenítjük fel, azonnal feltűnik egy jellegzetes, mindegyikükre igaz sajátosság:

ellentmondásos figurák, a társadalom „kettős ügynökei”, akik részben önhibájukon kívül, részben önszántukból kaphattak különleges státust.

Legelemibb formában a testi, szellemi hátránnyal indulókat bélyegezték meg bolond jelzővel. A téma feldolgozásának alapműve, Michel Foucault A bolondság története című munkája a középkori ember világképén keresztül láttatja a sajátos társadalmi csoportok korabeli európai megítélésének alakulását. Többek között azt is, hogy minden olyan jelenségben – járványos betegség (például szifilisz, lepra), fogyatékosság –, amelyre nem tudtak racionális magyarázattal szolgálni, a bolondság tüneteit vélték azonosítani, mígnem a középkor végére az irodalomban és a közgondolkodásban is meghatározóvá vált a bolondság témája.

Ennek egyik oka, hogy a hagyományok szilárd talaján szocializálódott középkori embernek a rend erkölcsi kérdés volt, így nem véletlen, hogy érdeklődése éppen a renddel szemben álló, azt megkérdőjelező, abba bele nem illeszkedő jelenségek felé fordult. A bolondságot jellemhibaként, erkölcsi kérdésként kezelték, a lelki fogyatékosság egy formájaként tekintettek rá. Az erkölcsnek ez a fátyoljege valójában éppen azt a kettősséget alapozta meg, amely később a bolondot és a bolondság jelenségét meghatározta. Egyszerre nem kívánatos, akire ügyet sem kell vetni és különleges, akit nem lehet nem észrevenni.

A figyelem középpontjába helyezett „bolond” a speciális tudású kevesek megtestesítője, tehát az érem másik oldala éppen az, hogy ez a ritka tudás felértékelődik.

A középkori királyi udvarok okos bolondjainak státusa merőben ellentmond az eddig felvázolt képnek. A legalacsonyabb társadalmi rétegekből származó bolond immár királyok bizalmát is kiérdemelte. A szabadon járó, együgyűnek tartott emberek sok helyre bemehettek, sokféle beszélgetésnek fültanúi lehettek. A kommunikációs csatornák legősibb formáira alapozva tehát tökéletes hírszerzőnek bizonyultak, így különösen értékesek voltak a király számára, aki csak a közvetlen környezetével érintkezhetett.

A bolondság álcája alatt tökéletesen működő hírszerző érinthetetlenségét erősítette az a körülmény is, hogy a bolond volt az egyetlen, aki még a királlyal is a tiszteletlenségig menően őszinte lehetett: ellentmondhatott neki, kinevethette, vaskos tréfákat engedhetett meg vele szemben és az ő jelenlétében. A király szeme és füle ilyenkor a nép szájaként érvényesült – tökéletes szelepet biztosítva a lappangó feszültségek feloldásában. A legfelsőbb és megkérdőjelezhetetlen hatalom tökéletes arculatához teljességre volt szükség, amit éppen a látszólag törvényen kívüli bolond ellenpontja egyensúlyozott ki.

A látszat azonban legalább annyira csalóka, mint a sztereotípia, miszerint a bolondság félkegyelműségből fakad. A 10. századtól kezdve a francia udvari bolondok hivatalnokokként beiktatva szolgáltak, fizetésért, sőt drága ajándékokat is kaptak alkalmanként, olyasmit, ami csak a királyt illette volna meg. Ezek az udvari bolondok már szöges ellentétei néhai elődeiknek. Hiszen a hivatali tisztséget kiérdemlő királyi bizalmasnak kifejezetten éles elméjűnek, műveltnek, a zenében és a különböző előadó-művészetekben is jártasnak kellett lennie, hogy a királyt bármikor szórakoztathassa.

A VIII. Henrik angol király bizalmát élvező udvari bolond, Will Somers
A kiemelt státusú udvari különcnek azonban továbbra is az egyik fő feladata a hírszerzés maradt.

Olyan fontos ember volt a királyi udvarban, hogy uralkodók, hadvezérek, főúri méltóságok kivégzéséről például bőséggel találunk történelmi dokumentumokat, udvari bolond viszont sosem került bitóra, holott egyedüliként élvezhette a teljes viselkedésbeli és szólásszabadságot. Triboulet, a híres francia udvari bolond, aki XII. Lajos és I. Ferenc francia király mellett is szolgált, úgy menekült meg halálos ítélete végrehajtásától, hogy

a „miben szeretne meghalni?” kérdésre azt válaszolta: magas korban.

Így Ferenc, aki meg akarta torolni, hogy gúnyt űzött belőle, megkímélte életét. Az európai történelemből ismert utolsó udvari bolond 1773-ban halt meg Angliában.

Bőven akad példa itthon is udvari bolondokra, sőt némelyikük nevét nemcsak történelemkönyvek, de várkastély is őrzi. A legenda szerint Stibor pozsonyi ispán azzal jutalmazta saját udvari bohócát, amiért egy vadászat alkalmával alaposan megnevettette, hogy kérésére várat építtetett. Bolondóc vára (ma Beckó vára) máig őrzi bolond és ura különleges viszonyának emlékét a Felvidék nyugati részén, Trencsén megyében.

Hitelesebb történelmi példa az udvari bolond kivételes státusára Tibrilli, Mátyás utolsó udvari bolondjának sorsa, akit oly nagy becsben tartott a király, hogy maga jelenthette be az uralkodó halálát.

A mohácsi vésszel megszűnt az udvari bolond funkciója. Emlékét ma már csak irodalmi feldolgozások, művészeti alkotások és a magyar kártya lapjai őrzik: itt is érvényes, hogy a király erős lap ugyan, de az igazi ütőkártya a bolondé.

A magaskultúra olykor a néphagyományból merít, a bolondság témájának feldolgozásakor igen gyakran. Shakespeare ebben is felülmúlhatatlan. Bolondjai eszes parasztok, akik a felsőbb társadalmi rétegekkel szemben szellemi fölényre tesznek szert, igazuk ezáltal erkölcsi győzelemként érvényesül. Komédiáiban, tragédiáiban és királydrámáiban a bolond és a bohóc figurái hangosítják fel a társadalomkritikát, olykor ellenpontozásként vagy érzelmi szelepként használva a nevettetést. Kétségtelen, hogy a Shakespeare-kutatás által összeszámolt 27 bolond közül Falstaff figurája a legkidolgozottabb. Három művének is szereplője, a negyedikben pedig utalnak rá.

A ma már áprilisi tréfák forrásává szelídült bolondos viselkedés több írónkat és költőnket is megihlette. Mikszáth Kálmán Ferenc császár udvari bolondjának figuráját örökítette meg 1903-ban megjelent Akli Miklós című regényében, amelynek 1986-ban filmes feldolgozása is elkészült. Szigligeti Ede első alkotása volt az 1836-ban kelt társadalmi vígjáték, az Április bolondja. Kosztolányi Dezső 1908-ban papírra vetett novellája ugyanezzel a címmel egy félresikerült áprilisi tréfával mutat rá, milyen kettősség rejlik a bolondozásban: akár visszájára is elsülhet egy jól kitervelt tréfa. Juhász Gyula 1920-ból származó azonos című szonettje pedig az áprilisban született költő vallomása a szeszélyesnek tartott hónap szépségéről.

Irodalmi és művészeti példák sokaságával folytathatnánk a felsorolást. Különösen, ha ideszámítjuk a bolondból kinőtt bohóc figuráját is, akinek hivatásos nevettetőként egyértelműen a szórakoztatás a szakmája. A commedia dell’arte különös figurái között megjelenő bohócoktól Federico Fellini híres filmjéig, a Bohócokig és a világhírű magyar zenebohóc, Eötvös Gábor legendás alakításáig gazdag kulturális emlékezet őrzi e különc figurák „tudományát”.

Minél civilizáltabb a világ, annál fontosabb, hogy színét és visszáját is tisztán lássuk.

A néphagyományban a farsangi időszakban kötelező bolondozás szerepe éppen ez volt: felfordítani a rendet, hogy aztán helyre lehessen állítani, ki lehessen köszörülni a csorbáit. Például ezért csúfolták ki a pártában maradt lányokat és a vénlegényeket, így emlékeztetve őket elmulasztott kötelességükre, a családalapításra. A farsang utolsó napját jelző húshagyókeddet is több helyen bolondok napjának hívták. Mára leginkább a farsangtemetés és az április tréfák őrzik a tradicionális kultúrából átmentett bolondhagyomány nyomait.

Hajdanán, a szokásjogon alapuló társadalmakban a bolond intézménye tükröt tartott a „rendes, normális” élet elé. Ma, a jogszabályokra épülő rendben vajon szükségünk van-e még ilyen élő tükörre?

Gáspár Kinga

A teljes cikk a Magyar Kultúra magazin 2022/4. számában olvasható.