A felgyorsult világ eredménye, hogy egyre nagyobb igényünk van az egyedüllétre, az otthon nyugalmára, a csöndre. Miért jó néha mégis útra kelni, közösségben lenni? Te hogyan éled meg ezt?
A csönd terei mára beszűkültek. Kint üvölt a világ, és ebben a verbális hangzavarban önmagunkban sem találjuk a csendjeinket. „Bent: Csend. A Béke itt keződik” – Reményik Sándor versének már-már klasszikus idézete jut eszembe. És mivel ma se bent, se kint nincs csend, ezért muszáj „nekem”, az egyénnek megteremtenie azt. Amikor a fiaimmal játszom, próbálok csak rájuk és a közös játékra koncentrálni, közben kizárni az ezernyi, munkával kapcsolatos gondolatot. Így egyszer csak lecsillapodik az elme. Utazásaim során mindig bemegyek a templomokba. Ha nagyobb városban vagyok, akkor többe is. A kulturális kíváncsiságomon kívül azért is teszem ezt, mert a templomokban még csend van. Ott nem zavar a külső inger, tudok befelé figyelni. Ilyen szakrális „csendhelyszín” nekem még a természet.
Útra kelnem azért kell, mert vándor vagyok, vándornak születtem, és így tudom az előadásaimba belecsempészni a csendek keresésének fontosságát.
Én elsősorban a családomért vagyok felelős, de ha a Jóistentől megkaptam a versek átadásának talentumát, akkor azt a közösségnek kötelességem átadni.
Nemrég jártam a háború sújtotta magyar falvakban, ahol ezzel a címmel jelent meg egy írás az ottlétemről: „Tóth Péter Lóránt Kárpátalján: a versvándor, aki lelki erőt hoz.” Ha egy-egy előadásom után ezt érzik az emberek, akkor nekem mennem kell, vinnem kell a szót, az életet, a reményt. És ez nem szerep(játszás) a részemről. Én a verseket, költőink példamutatását és helytállását tudom átadni az embereknek. Azt is tudom, hogy ez csak egy csepp a tengerben, de ha ennyivel tudok hozzájárulni ahhoz, hogy szebb, nyugodtabb, elfogadóbb világot teremtsünk, akkor ezt kötelességem megtennem.
Versvándorként az utazás az életed, utaztál már vonattal, busszal, autóval, repülővel, biciklivel és valószínűleg az összes lehetséges közlekedési eszközzel, mégis azt érzem, a legmaradandóbb utazástörténeteid akkor születtek, amikor gyalogosan mentél végig egy-egy úton. Mivel másabbak ezek az utak? Milyen impulzusok érnek ilyenkor fizikailag és lelkileg?
A gyaloglás lelassít, szó szerint, fizikailag is, lelkileg is. Van idő szemlélődni. „Szemünkben rejtőzik a torony, melyről beláthatjuk ismeretlen hazánk vidékeit” – ezt József Attila írja, és ez a felfedezés iránti vágy itt van bennem. Amikor gyalog vándorlok, végig benne vagyok a történetben, nem kell azt figyelnem, hogy melyik csatlakozást érem el a vonattal vagy autóbusszal. Van idő a találkozásokra, a beszélgetésekre. Persze ilyenkor is vannak előre lekötött előadásaim, de mindenhol verset mondok: buszmegállóban, boltban, kocsmában, benzinkúton, gyógyszertárban. A gyalogos utak során több emberhez tudom eljuttatni a költeményeket.
2019 őszén, Radnóti Miklós születésének 110. és halálának 75. évfordulója alkalmából mintegy 850 kilométernyi verszarándoklatra indultál Bortól Abdáig. A történetet már ismerjük, Radnótiét is és a tiédet is. Közel hat év távlatából hogyan gondolsz vissza erre az ominózus utazásra?
Nincs nap, hogy ne gondolnék rá. Ez valószínűleg azért is van, mert Radnóti Miklós élete, különösen az utolsó pár hónap története, és természetesen a versei azóta is az életem részei. A 2019-es út óta „Lélek vagyok. Élni szeretnék!” címmel, tizenkét országban, több mint félezer pódiumműsorban mondtam el a költő utolsó útjának történetét. Szabó Zsolt abdai polgármester úrral és Pintér Ildikóval, a győri Kazinczy-gimnázium igazgatónőjével idén már a hatodik Radnóti-emlékmenetet szervezzük Győr és Abda között. Hatvanban, a helyi Bajza-gimnázium segítségével és az iskola igazgatóhelyettesével, Veresné Kalcsó Krisztina tanárnővel együttműködve idén a harmadik Radnóti-emléksétát rendezzük. Tavaly Szegeden is elindult egy szép megemlékezés, remélem, idén az is folytatódik. Pannonhalmán (ahol feltehetőleg utolsó éjszakáját töltötte a költő), Vas Gábor polgármester úrnak és a bencés gimnáziumnak köszönhetően új lendületet kap a Radnóti-hagyomány felélesztése. A hat évvel ezelőtti utam egy jó alap volt talán arra, hogy Radnóti Miklós szellemisége újra középpontba helyeződjön. Persze erről a világ is tehet, hiszen a pandémia, a gazdasági válság, a háború szele talán újra a humánum felé fordítja az embert.
Radnóti ember tudott maradni az embertelenség legsötétebb óráiban is. A köznyelv, az egymás iránti tisztelet jelenleg a sárban. Kellenek az olyan fáklyák, amilyen Radnóti volt, egy példakép, aki mögé fel lehet sorakozni, aki egyesíteni tudja az ezerfelé zilált magyar társadalmat.
Nem véletlenül kérdezlek erről, hiszen, ha jól tudom, egy nagyszabású zarándokút kialakításán dolgozol. Miről szól ez a projekt és kik segítenek a megvalósításban?
Már a 2019-es utam alatt felmerült bennem az a gondolat, hogy az „erőltetett menet” utolsó magyarországi szakaszán, Szentkirályszabadja és Abda között ki lehetne építeni egy olyan zarándokutat, ami Radnóti Miklós és a bori maradék utolsó útját járná be. Az ország egyik legszebb vidékén, a Bakony festői falvain keresztül vezetne a zarándokút, érintve többek között Veszprémet, a zirci apátságot, a cseszneki várat, Pannonhalmát, Győrt.
A Radnóti Irodalmi Zarándokút (RIZ) tudomásom szerint a világ első olyan zarándokútja, amely kifejezetten Radnóti Miklós életművéhez kapcsolódik. A gyalogosan vagy kerékpárral bejárható út során a zarándokok megismerhetik a költő utolsó hónapjainak történetét, elmélyedhetnek Radnóti verseinek világában, valamint felfedezhetik a térség természeti és épített értékeit is.
A minden tekintetben egyedülálló zarándokút ötletét Szabó Zsolt, Abda polgármestere karolta fel. Az első lépést meg is tettük, hiszen idén márciusban Zircen találkoztunk a környék polgármestereivel, ahol ismertettük az elképzeléseinket. Nagy örömünkre szolgál, hogy a települések vezetői kivétel nélkül az ügy mellé álltak. Most a helyi infrastrukturális lehetőségek felmérésén van a sor, ezután szeretnénk megkeresni a magyar kulturális élet vezetőit a projekt bemutatásával. A zarándokút szakmai tartalmának elkészítésében reményeink szerint a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársaival fogunk együttműködni. Az ő szakmai tudásuk, tapasztalatuk elengedhetetlen a zarándokút kiépítésében.
Milyen állomásai lesznek a Radnóti irodalmi zarándokútnak?
A Radnóti Irodalmi Zarándokút (RIZ) két vármegyén, huszonnégy településen, vagy településrészen fog áthaladni: Szentkirályszabadja – Veszprém – Kádárta – Gyulafirátót – Eplény – Olaszfalu - Zirc – Nagyesztergár – Dudar – Bakonyoszlop - Bakonyszentkirály - Veszprémvarsány – Románd – Bakonypéterd – Győrasszonyfa – Tarjánpuszta – Ravazd –Pannonhalma – Écs – Nyúl – Győrújbarát – Ménfőcsanak – Győr – Abda. Szerencsére a térség jól ellátott biztonságos kerékpárutakkal, alsóbbrendű műutakkal, turistaösvényekkel. Szállások tekintetében is sok lehetőségük lesz a verszarándokoknak.
Mire számíthat az, aki nekivág ennek az útnak?
A verszarándokok, akik Radnóti Miklós és az ártatlanul elhurcolt bori munkaszolgálatosok nyomába erednek, az ország egyik legszebb vidékén fognak átutazni. A településeken elhelyezett magyar és angol nyelvű táblák összefoglalóan bemutatják majd Radnóti életét, utolsó útját. Ezenkívül emléktáblák, szobrok, emlékhelyek kialakításával, QR-kódokkal, telefonos alkalmazással, geochaching-pontokkal, szabadtéri installációkkal szeretnénk minél színesebbé tenni az ismeretterjesztés élményét. A Bori notesz tíz verse mellett megjelennek majd a költő más írásai is, illetve olyan költők, írók munkái, akik felemelték hangjukat a háború ellen és a béke mellett. A verszarándokút középpontjában az irodalom áll, a művészetnek azon ága, amelyből a ma embere is erőt meríthet. Így járhatunk Radnóti nyomában fizikai és lelki, szellemi értelemben is.
Hol tartanak most a munkálatok és mikorra várható a zarándokút hivatalos átadása?
Radnótihoz kapcsolódó kulturális programokkal színesítve. Azt gondolom, hogy a következő években folyamatos fejlesztésekre lesz szükség, hogy a RIZ elnyerje méltó formáját. Hiszek abban, hogy évek múlva nemzetközileg is ismert lesz a zarándokút, és külföldről is érkeznek majd zarándokok. Addig persze még nagyon sok munka vár ránk. Szeretnénk megnyerni az iskolákat, a diákcsoportokat, jöjjenek, legyenek részesei egy-egy szakaszon a versek útjának.
Hosszú ideje foglalkozol már Radnóti Miklóssal és az életművével, mindig akad valami új, ami meg tud ragadni benne, amit a saját életedre tudsz vonatkoztatni? Ma, 2025-ben mire tanít téged a költő?
Egyik utolsó verse, az Á la recherche című jut eszembe. Vagyis az „eltűnt idő nyomában”. Szeretném, ha a „régi, szelíd esték” nem emlékké nemesednének, hanem megmaradnának a mindennapjaink részeként. Mint ahogy szeretnék egy palack szürkebarát mellett ülni a barátaimmal, és békében megöregedni a családom mellett. Hogy a fiaim felé ne szálljanak a „gyors behívók”, és ne szaporodjanak „a ráncok a szép mosolyú fiatal nők ajka körül és szeme alján”. Hogy a múltnak ne a halál és a háború, hanem az élet adjon új távlatot. Így lesz-e? Hiszem, hogy igen. De ehhez nekem is hozzá kell tennem a saját életemből, lehetőségeimből a tenni akarást. A cselekvésre szólít fel engem a költő. Sokan szeretnénk, ha létrejönne a Radnóti irodalmi zarándokút, mert nagy szüksége van most ennek az országnak és ennek a világnak Radnóti Miklós magyar költőre.
