1994-ben alakult az alkotócsoport. Emlékszik még, milyen céllal, tervekkel indult az egész, és azokból mennyi valósult meg?
A Rovás a pozsonyi Képzőművészeti Egyetemen alakult az ott tanuló magyar diákok közreműködésével. A cél elsősorban az volt, hogy összefogjuk a Pozsonyban idegenként mozgó, akár még a szlovák nyelvet is nehezen beszélő magyar fiatalokat, közösségi helyet, szellemi műhelyt hozzunk létre számukra. Ezt kezdetben asztaltársaságként képzeltük el, ami minden évben újabb tagokkal bővült. Az akkori lelkes egyetemistákból mára különböző területeken tevékenykedő, magasan képzett, komoly szakemberek váltak. Nem mondom, hogy mi nem vívtuk meg a magunk harcait, mert dehogyisnem. De a fennmaradásban segített, hogy
soha nem akartunk mások lenni, mint amik vagyunk.
Mindig kerültük a képmutatást.
A csoport képzőművészeti felfogása közelebb áll a figuratív művészethez, noha nem állítanám, hogy egységes iskolát képviselünk, inkább az emberi mivoltunk, a barátságaink kötnek össze minket.
A képzőművészet mellett milyen területekről érkeznek tagok a csoporthoz?
Szerteágazó területen dolgozó emberek tartoznak hozzánk. Újságírók, irodalmárok egyaránt vannak köztünk, még tudósok is. Például a testvérem, aki a Szlovák Tudományos Akadémia tagja. Azt mondhatom, hogy elég sok furcsa ember van köztünk.
A csatlakozást mi előzi meg?
A tagfelvétel ajánlás vagy meghívás útján történik. A taggá válás két év önkéntességet vár el, ugyanis nálunk a barátság a legfontosabb. Szorgalmazzuk, hogy jó kapcsolat alakuljon ki a tagok között. Két év alatt bárkiről kiderül, számíthatunk-e rá, megbízhatunk-e benne.
Beszélne kicsit a táboraikról?
Három alkotótábort tartunk újabban. Az első mindig Erdélyben, a második a tihanyi Művésztelepen van, míg a harmadik helyszín a kassai művésztelep. A meghívott művész delegálhat egy-egy diákot, hadd bővüljön a társaság. Ezenkívül hozhatja a családját is. Észrevettük, hogy minden szempontból jobb az alkotóknak, ha a családjukkal együtt tölthetik ezt az időszakot.
Egyelőre mit tudni, mindegyiket sikerül megtartani?
Több művészeti egyetemmel működünk együtt, idén a pécsi egyetemről jönnének hallgatók az erdélyi táborba, de a megrendezése teljesen bizonytalan. Reméljük, a tihanyi alkotótábor nem kell, hogy elmaradjon, ha minden jól alakul, az augusztus végén várható. A kassait augusztus végén-szeptember elején rendezzük meg.
Hogyan képzeljünk el egy-egy ilyen tábort, műhelyt?
Általában a szabad alkotótevékenység a lényeg.
A csoport szervezeti szinten hogyan tudja segíteni az alkotókat?
Működik például egy esti iskolánk. Arra figyeltünk fel, hogy a klasszikus képzőművészeti technikák hanyatlanak, ezért fontos, hogy azokat életben tartsuk.
Ha egy képzőművész nincs tisztában ezekkel az ismeretekkel, aligha mondhatja magát képzőművésznek. A középiskolai, egyetemi oktatás hiányait kívánjuk pótolni a tehetségesnek ítélt fiatalok körében, akiket ingyenes oktatásban részesítünk. Kurzusokat is tartunk, sok a jelentkező, pályázati pénzből szervezzük meg.
Néhány éve az ipolynyéki templomnak festette meg a keresztutat. Ebben a bizonytalan időszakban hogyan tud segítséget, erőt nyerni a hitből?
Hit nélkül sem alkotni, sem élni nem lehet. Többször festettem már keresztutat. A 14 stáció a művész lelki vívódásainak, félelmeinek, elvárásainak, reményeinek, vágyainak kifejezése lehet azon túl, hogy fontos pszichológiai és teológiai válaszokat ad az egyéni élet megannyi problémájára. Ha pedig van rá mód, hogy az ember többször is átélhesse és feldolgozhassa az Emberfia szenvedéstörténetét, abból igazi megtisztulás lehet. Az Ipolynyéki keresztút festményeit nem biztos, hogy odaadom. Annyi vallomást, átélést, beleérzést, bukást és újraindulást, annyi kisírt fájdalmat tartalmaz, imát, fohászt és hitet, hogy nem adhatom. Ez a keresztút eddigi életem főműve. Benne van minden tudásom és minden reményem. Megfestem még egyszer.
Most, június 5-én nyílik az általam vezetett Rovás Alkotóközösség kiállítása a Vermes-villában, Dunaszerdahelyen. Kiállítom ott őket, szívesen megmutatom, ha valakit érdekel.
Nyitókép forrása: Új Szó
