Földes László Hobo, a magyarországi blues egyik úttörője idén ünnepli 77. születésnapját. A jeles alkalomból közönségével együtt február 13-án a Papp László Budapest Sportarénában ünnepel.

Koncertjének címe: Térdig a sz…rban, fülig a szeretetben, amely a hamarosan megjelenő önéletrajzi könyvének és a benne lévő két albumnak is a névadója. A lemezek tematikája szorosan kötődik a könyvhöz, és a koncertjén is visszaköszönnek majd, így bepillantást nyerhetünk életének olyan részeibe is, amiket eddig nem láthattunk.

Huszonhárom évesen kezdte pályafutását, azóta több mint hatezer fellépésen van túl. Ötvenkét albumot, tíz könyvet adott ki, hat színpadi mű (Vadászat, Csattanuga csucsu, Ballada a két sebzett hattyúról, Circus Hungaricus, Hé, Magyar Joe!, A Gulag virágai), hat monodráma (Lombardozzi, I love you Budapest, Csavargók tízparancsolata, Circus Hungaricus, Halj meg és nagy leszel, Hobo a Gulagon), kilenc filmszerep (mint például az Agitátorok, Kopaszkutya), kilenc színházi szerep, ezenkívül József Attila, Ady Endre, Csokonai Vitéz Mihály, Eörsi István, Pilinszky János, Faludy György, valamint Francois Villon, Allen Ginsberg, Jim Morrison, Bob Dylan, Vlagyimir Viszockij műveiből, a Hármasoltár (József Attila, Morrison és Viszockij munkáiból készült irodalmi estek) köthetők a nevéhez.

Együtt
dolgozott Ascher Tamás, Jordán Tamás, Csiszár Imre, Szikora János, Kiss Csaba, Vidnyánszky
Attila, Szomjas György, Magyar Dezső, Bódy Gábor, Székely Orsolya rendezőkkel.

Többször játszott együtt és közös lemezt is készített Allen Ginsberg amerikai költővel. Fellépett 1988-ban a Human Rights világturnén Budapesten, ahol Sting, Bruce Springsteen, Peter Gabiel, Youssu N’Dour és Tracy Chapman társaságában énekelte el Bob Marley Get up, stand up című dalát, majd 1995-ben a Rolling Stones előtt lépett színpadra szintén Budapesten.

Lefordította
és előadta Muddy Waters, Willie Dixon, a Doors, a Rolling Stones, a Cream, Jimi
Hendrix, a Who, a Led Zeppelin, a Fleetwood Mac, az Animals, a Jethro Tull, Tom
Waits, a King Crimson, a Gun, a Kinks dalait. Játszotta a Kex és Cseh Tamás számait,
szövegeket írt az Olympia, a Korál, a Kex, a P. Mobil és a P. Boksz, a
Gépfolkór zenekaroknak, valamint Deák Bill Gyulának.

A
Hobo Blues Band mellett együtt dolgozott Presser Gáborral, Tomsits Rudolffal,
Márta Istvánnal, Fekete Kovács Kornéllal, Madarász Gáborral, Ferenczi
Györggyel, Lakatos Tónival, Dés Lászlóval, Szirtes Edina Mókussal, Verebes
Ernővel, Szakcsi Lakatos Bélával és még számtalan más muzsikussal, akiktől
elnézést kér, hogy nem említette meg őket, egyben kéri őket, hogy legyenek
tekintettel hajlott korára.

Február 13-án Hobo egy igazi örömünnepre hívja közönségét a Papp László Budapest Sportarénába, ahol a színházi és irodalmi szerepei ez alkalommal a háttérbe kerülnek, és teljes mértékben a zenét állítja a középpontba.

Nyitókép: Broadway