„Hogy a sorsunkat uraljuk, eleve kudarcra ítélt törekvés” – Beszélgetés Enyedi Ildikóval

Több mint harminc éve tervezi, hogy filmet készít Füst Milán regényéből. Mennyiben lett volna más az alkotás, ha erre már akkor lehetősége adódik?

Biztosan hatott, hogy a #metoo-mozgalom berobbanása utána néhány hónappal kezdtük előkészíteni a filmet. Nem egyszerűen egy ember bolyongásairól szól, aki megpróbálja kitalálni, hogyan is kellene élni, hanem egy tradicionális világképen felnőtt férfi keresi az új fogódzókat. Amint ez a teherhajó-kapitány kilép a szárazföldre, eltűnik az a biztonságos világ, referenciaháló, amelyben élt. A történet végén Jakab rájön valamire, elenged bizonyos dolgokat, és ez hirtelen nagyon aktuálissá vált: a férfiaknak újra ki kell találniuk magukat.

Arra gondol, hogy a nők dominánsabbá válásával a férfiszerepek is átalakulnak?

Nem hiszem, hogy a nőknek abban az értelemben kell dominánssá válniuk, mint a férfiaknak, mert azzal csak azt érnénk el, hogy például közös erővel pusztítanánk el a bolygónkat. A női attitűd szelídebb, nyitottabb a világ és a természet felé is. A maszkulin szemléletmód – amelyen mi, nők is felnövünk – arról szól, hogy kontrollálnod kell magadat és a téged körülvevő világot, amennyiben ez nem sikerül, kudarcot vallottál. A kapitány azt érti meg Lizzy segítségével, hogy a világban éppen az a gyönyörű, ha a részévé válsz, és nem uralod. A történetben a 1920-as években járunk, amikor egy fiú azt kapta útravalóként, hogy hozzon határozott döntéseket, keményen uralja a sorsát, ám ez eleve kudarcra ítélt törekvés. Lizzy ehelyett felajánl egy másik, szelídebb, ám eredményesebb életszemléletet.

Lizzynek ösztönösen sajátja ez a felszabadultság, könnyedség, ám a kapitányból ez egészen hiányzik.

Mert a kapitány fogódzói mind a klasszikus férfiszerephez társított elvárásokból erednek. Hányszor hallottuk mi is, hogy csak egy banális példát említsek: „Egy férfi nem sír.” És ez a tengeren, a férfiak közti hierarchikus világban működik is, de a szárazföldön ekként nem boldogul.

Emlékszik, hogy kamaszként mi ragadta meg
a regényben?

Füst Milán regénye elképesztően sodró szerelmi történet, amelynek a végét mindig megkönnyeztem. Végtelenül élveztem azokat a jeleneteket, ahol a kapitány az életről gondolkodik vagy másokkal boncolgatja ezt a kérdést. Füst Milán játékosan, humorral, ezer színben rakja fel mindezt egy elképesztően dús és sokszínű nyelvi szövettel, ezt nálunk sűríteni kellett: egy-egy alakba vagy egy jól megválasztott helyszínbe.

A tengerészlétet megmutató epizódok
többnyire a képi hatásra építenek.

Nem is lehetett volna kisrealista módon megcsinálni, hiszen a kapitány négy hónapot tölt a tengeren, nézi a horizontot, és legfeljebb néha jön egy sirály. Pár napig otthon van, aztán megint a tengeren. Ebből egy többnapos kísérleti film születhetett volna. Igyekeztünk emblematikus képeket kiválasztani. Ezek a férfiak hónapokat töltenek távol, magányosan, nehéz munkával, rossz koszt mellett, és ha megérkeznek egy kikötőbe, van két napjuk, hogy jól érezzék magukat. Nekik is szükségük van közelségre, érintésre. Ez is egy érdekes történet, ám én a kapitány és Lizzy – ha úgy tetszik – párbajának drámáját akartam megmutatni.

Füst Milán regényében érdekes a kettősség:
a költőiség szándékosan „rontott”, egyszerű nyelvhasználattal vegyül. Hogyan
lehetett a filmen ezt egyensúlyba hozni?

Szerintem a regény egyik humorforrása, hogy Füst Milán eredeti, bonyolult gondolatokat oszt meg velünk úgy, hogy egy egyszerű tengerész szájába adja azokat. Ennek feszültségével sokat játszik a regény. A filmben erre nincs lehetőség, mert nem használunk narrációt, csak keretként akartam letűzni a kezdő- és végpontot a kapitány néhány mondatos szövegeivel. A – nem szinkronizált – filmben ezek hollandul hangzanak el, ami különös szikárságot kölcsönöz mindennek. Nem véletlen, hogy a fiához beszél, akinek bemutatná az ő férfivilágát, a végén pedig már érezni az igyekezetet, hogy elengedje mindezt, és örüljön a világ titokzatosságának, megfejthetetlenségének, uralhatatlanságának.

Míg a regény számomra erősen férfitörténet, a filmben Lizzy épp olyan hangsúlyos.

Ő a titkos főszereplő. Lizzy a tanár, aki – akár egy zen buddhista mester – rávezeti a kapitányt ezekre a felismerésekre, olykor szelíden, máskor határozottabban. Lehetőséget ad a kapitánynak, hogy egy szabadabb, tágasabb, örömtelibb életet éljen, még akkor is, ha Jakab megszenvedi ezt. Lizzy ezt direkt módon is megfogalmazza a kapitánynak, amikor azt mondja: – Ne várd, hogy a világ igazodjon hozzád, neked kell igazodnod, különben megbüntet. Még egy pillanat van, amikor őszintén, nyíltan tudnak beszélni egymással, a történet vége felé, amikor – túl fizikai összecsapáson, öngyilkossági kísérleten – összetalálkoznak a piacon. Belekezdenek egy játékba, és ezzel visszatérnek a kapcsolatuk kezdetéhez, hiszen az éppen ilyen játékként indult. Amikor két idegen bőrébe bújva kezdenek beszélgetni, olyasmit is ki mernek mondani, amiről végig beszélniük kellett volna, mégsem tudtak.

A humor, a derű fontos eszköze a filmnek.

Füst Milán regényében is rengeteg a humor, és bár nem vígjátékról van szó, enélkül hamis lenne a film. Meggyőződésem, hogy a nevetés mindig valamilyen mély, zsigeri megértést hoz.

Hét leckére tagolta a történetet. Miért?

A kapitány mindig picit más módon, valamilyen új szempont jegyében próbálkozik ugyanazzal a feladattal: a világ és a saját helyzete értelmezésével. Ezt akartam picit aláhúzni, hogy a néző ne vesszen bele ebbe a fordulatos magánéleti történetbe, és érezze: van ennek egy másik rétege is. Erre a pici fellélegzésre kínál lehetőséget az említett tagolás.

A filmben fontos szerepe van a klasszikus
zenének, Csajkovszkij, Bruckner muzsikája erősen meghatározza a jelenetek miliőjét.

A klasszikus zene megint csak felhívja a figyelmet arra, hogy ez nem csupán egy szerelmi történet. A szeretkezésjelenetet nagytotálban mutatjuk, a kép festménykompozíciót idéz, ahogyan a fürdőszoba felől beszűrődik a fény, még a szentképek világa is felrémlik, miközben Bruckner negyedik szimfóniájának vége szól. Egy aktust sokféleképpen lehet felfogni, mi itt az egyesülés szentségét akartuk hangsúlyozni, és ehhez Bruckner zenéje tökéletes. Kiszakít bennünket a mindennapokból, és rávilágít a mindennapi tevékenységeinkben az archaikus, emblematikus pillanatokra. Míg egy filmzene általában idomul, Bruckner zenéje önmagában is állítás.

Szinkronos és feliratos változatban egyaránt megnézhetik a filmet a magyar nézők. Miért szinkronizálták?

Az eredeti változatban sokféle nyelv felbukkan: Lizzy
és a kapitány közös nyelve az angol, ám Lizzy francia társasági hölgy, a
kapitány, ahogyan említettem, bizonyos részeken hollandul szólal meg. Ezek az
árnyalatok a szinkronizálással elvesznek, de ez mégiscsak egy magyar regény, és
úgy éreztük: a magyar néző számára fontos lehet, hogy ne legyen nyelvi akadály,
hanem közvetlenül jusson el hozzá mindez. Nagy gonddal választottuk ki a
színészeket, nem hasonló hangokat kerestünk, hanem elsősorban tehetséges
művészeket, és tulajdonképpen újrafogalmaztuk a karaktereket.

Említette egy korábbi interjúban, hogy van egy filmterve, amelynek főszereplője egy fa, és egy évszázadon át mutatja be a természethez való viszonyunk változását. Jövőre elkezdi forgatni a Balaton Brigád című sorozatot. Milyen tervei vannak még?

Írok egy science fictiont Békés Italának, aki 150 évesen, a jövőből tér vissza kiborgként nyomozni a mi jelenünkbe.

Nyitókép forrása: MTI