Ha Heródes, a Jézust megölni akaró király ma élne, valószínűleg egészen más eszközökkel próbálná bebiztosítani, hogy ez az úgynevezett zsidók királya ne legyen veszélyes számára. A régi, bibliai gonosz alak naiv brutalitással rendelte el a betlehemi csecsemők lemészárlását. Faék, egyszerű lépés, ami viszont ma a civilizált világ páriájává tenné az uralkodót. Nem, ma Heródes, a keleti bölcsek beszámolója után nyomban autóba, helikopterbe pattanna. Maga mellé venné sajtósait, élesre hangolná influenszereit, berendelné a tévéstábokat, s egyből odaigyekezne a betlehemi jászolhoz. A bölcseket félrelökve igyekezne bemenni a szegény házba, örömkönnyeket eregetve csókolná a kamerák előtt a kicsiny gyereket, szorongatná Mária kezét, csapkodná József vállát, s nyilatkozná, hogy márpedig ő mostantól mindent megtesz annak érdekében, hogy e gyermek királyi palotában nőjön fel. Mindenkit megnyugtatna, hogy teljes apparátusa azon lesz, hogy minden kétséget kizáróan bebizonyítsák, valóban ez a kicsi gyermek a zsidók új királya, s ha ez így lenne, ő lenne az első, aki trónját és koronáját átadná az új uralkodónak. Sőt, még Rómába is utazna, maga vinné el a csere hírét. Persze, minderről – nyilván – alaposan meg kell bizonyosodni, információkat kell gyűjteni, geneológiákat és jeleket kell megvizsgálni, nehogy valami hiba essen a dologba, nehogy megsértődjön a zsidók bosszúálló istene, nehogy félreértés történjen. De amíg az információt egybegyűjtik, addig Jézust királyfiként fogják nevelni, erről ő, azaz Heródes, személyesen gondoskodik majd. Mindenre megtanítják, amit egy uralkodónak tudnia kell: ismerni fogja az etikett összes szabályát, az adminisztráció formáit, az uralkodás, a jog és a hadviselés fortélyait. Delegációkba viszi majd, ahol fényes körökben gyakorolhatja a diplomácia művészetét, a jól és hasznos időben kimondott szó mesterségét. A megtévesztés és ködösítés tudományát. A zsidók új királya valóban igazi király lesz, akiről csak annyit kell még kideríteni, hogy valóban az-e, akinek mondják vagy sem.
Persze szüleiről sem feledkezne meg. Elhalmozná kincsekkel, tévében mutogatná, könyvet íratna róluk, interjúkat szervezne. Életük minden lépését fotósok és újságírók, rajongók és botrányvadászok követnék. Igazi celebekké tenné őket, hogy lássa mindenki, hogy tudja mindenki, mit is tesznek az új királynak a valóban fontos szülei.
Sőt a helyet és az időt is kiemelné. Hívná az embereket, hogy jöjjenek, nézzék meg a születés helyét, vásároljanak szuvenírt, amit büszkén mutogathatnak otthon, ajándékozhatnak másoknak. Kiépítené egész Betlehemet, telerakná árusokkal, színes, fényes, hangos kirakatokkal. Jól jönne ez az üzletnek is, fellendülne a gazdagság. S mekkora öröm lenne, ha évente legalább egyszer – mondjuk a születésnapján – maga Jézus is elmenne, fotóztatná magát a jászolával, s hagyná, hogy csodálkozzanak mások, már megint mennyit változott egy év alatt. Bizony meghízott egy kicsit, nem, nem, csak kitelt, izmossá vált. Vajon mit tett, hogy ezt elérje? Milyen kúrát követett, milyen böjtöt folytatott? S a napot, a születése napját? Hát azt országos munkaszüneti és örömünneppé változtatná. Amikor mindenki gondoljon az új királyra, a születésére, az örömre. Ilyenkor lehetne újabb szokásokkal előállni, üzleteket díszíteni, meghirdetni, hogy mi nélkül nem ünnep az ünnep, hogy mit tegyen a háziasszony, mit a gyerek, mit az egyedülálló annak érdekében, hogy ünnepe teljes legyen.
Sőt még morcos fanatikusokat is felbérelne, akik elmondanák, hogy a születés eltávolodott az eredeti egyszerűségétől. Hogy ez már nem az igazi, hadd szégyellje magát egy kicsit a nép, hiszen az is izgalmas, jól fizető érzés. Üzletileg kihasználható.
Ha Heródes ma élne biztos nem lenne brutális tömegmészáros, hanem okos üzletember, PR-szaki, kommunikációs guru, aki a zsibaj és a rivalda zajával és fényével mészárolná le fő ellenfelét.
Ha Heródes ma élne, kitalálná karácsonyt…
