A program a szlovákiai Gandhi Art Gallery standjától indult, ahol olyan munkákat tekintettünk meg, amelyek az identitás, az emlékezet, a test és az integráció kérdéseivel foglalkoznak.
Beck kiemelte, hogy míg korábban a cigányságról szóló diskurzus a láthatóság körül forgott, a beszédmód később a jelöltség és a jelöletlenség kérdése felől közelített a témához, majd a race–class–gender hármassága alapján lehetett formálni a cigányságról szóló beszédet. Az azonban minden esetben problematikus, hogy a cigányság csak felkínált értelmezések alapján közelíthet az identitásához. „Mások adják a jogot, hogy beszélhessünk magunkról. Mások alakítják az elbeszélést, amit mi akarunk mondani magunkról” – összegezte Oláh.
Nele Karajlić installációja ezt a jelenséget járja körül. A műben mantraszerűen „folyik” az első romani libretto mind vertikálisan (egy képernyőn), mind horizontálisan (egy szőnyegen). Mi is beléphetünk a mű terébe, ahol egy kamera a testképünket érzékelve „ráírja” a szöveget az alakunkra, és ezzel felhívja a figyelmet arra, hogy a cigányság nem uralja a róla szóló diskurzusokat.
A központi tér domináns részében a Szentandrássy István Galéria művészeinek munkái szerepeltek, amelyek egyszerre ágyazódnak be a domináns művészeti diskurzusokba, és működtetnek saját beszédmódot. A cigány művészek viszonyulni szeretnének a fehér férfi által uralt művészeti hagyományhoz, de saját közösséget is alkotnak, amelyben a Péli Tamástól induló mester-tanítvány lánc biztosítja a folytonosságot. Egyszerre asszimilálódnak és különülnek el a nagy történettől.
Kunhegyesi Ferenc például evidens és közvetlen módon kapcsolódik az európai modernizmushoz. Kompozíciói formailag a kubizmushoz, a szürrealizmushoz köthetők, a képein megjelenő transzcendencia azonban egyrészt a bizánci művészethez, másrészt a cigány kultúrához kapcsolja.
Kállai András japán tradíciót idéző szobrai az identitás megtöréséről szólnak, eltűnő népcsoportokat ábrázoló festményei a rezervátumi lét nyomorát mutatják be. Míg ő erősen kötődik a realizmushoz, testvére, Kállai Henrik mágikus realista festészete a legendák világát idézi. Képein sárkányok és sárkánygyíkok láthatók, és a cigányság küzdelmeit jelenítik meg drámai erővel.
Farkas Noémi pszichologizáló festészete a személyes dilemmáit, identitásával kapcsolatos küzdelmeit veszi sorra. A roncsolt felületek, az intenzív fakturális játékok a személyiség széttöredezettségét érzékeltetik. Balogh Tibor az impresszionista alkotók stratégiáját követve alkotja meg sorozatait, amelyeken ugyanazok a tájak többféle verzióban jelennek meg. A tárlaton látható volt egy másik munkája is: ennek vakolatszerű alapfelületére labirintusra emlékeztető térképet karcolt, amely az egyéni bolyongások, az otthontalanság szimbólumaként értelmezhető.
Lakatos Klára folklorista hozzáállással megalkotott kompozíciói a mesék és a mondák világába repítik a nézőt: olyan, misztikus-mitologikus jeleneteket mutatnak be, amelyek a varázsláshoz, a mágiához állnak közel, és a tradicionális indiai motívumkincset is autentikusan építi be a kompozícióiba.
A tér Ibron Halo absztrakt művével zárult. Halo fiktív, mesterségesen megalkotott művészidentitás, „akinek” a munkássága szorosan köthető az amerikai absztrakt expresszionizmushoz, és érzékisége folytán a roma tradícióhoz kapcsolódik.
A tárlatvezetés röviden a fotókat is érintette. A fotográfia talán még problematikusabb műfaj, ha a romaság ábrázolásáról van szó. Képes lesz-e a cigányság valaha is elhatárolni magát attól a fotográfiai reprezentációtól, amely az etnográfiára és az antropológiára jellemző? Meg lehet-e haladni a fehér ember által uralt fotográfiai tekintetet? Nihad Nino Pušija azzal kísérletezik, hogy az előítéletekre, a roma büszkeségre, valamint annak politikai következményeire reflektálva új utakat találjon a cigányság autentikus reprezentációja számára. Praxisában kritikai diskurzusba vonja azokat a képeket is, amelyeket mások készítettek a cigányság reprezentálása céljából.
A Szentandrássy István Galéria kiállítása az Art Marketen. Fotó: MTI/Soós Lajos
