Hogyan vezet színházat egy menedzserigazgató?

Egyéb

A Magyar Színházi Társaság Csináljunk színházat! beszélgetéssorozatának következő alkalmán, október 24-én a Pinceszínházban Csizmadia Tibor két olyan igazgatóval beszélget, akik nem alkotói, hanem menedzseri tapasztalattal érkeztek a színházvezetői székbe.

Színházi menedzsment kurzust találunk a kulturális menedzsment területén hirdetett képzéseken és a színházi felsőoktatásban is, de színházigazgatást sehol nem tanítanak. Ezért jött létre hiánypótlóként, ám nem csupán a színházvezetéssel kacérkodó alkotók számára, Csizmadia Tibor ötletére a Magyar Színházi Társaság Csináljunk színházat! beszélgetéssorozata 2019-ben.

Az 1970-es évektől, Kaposvárról és Szolnokról indulva színháztörténeti áttekintéssel kezdődött a sorozat, amelyben a színházi alkotófolyamatban szerepet játszó alkotók, rendezők, tervezők, dramaturgok szempontjából is megvizsgálta az igazgató feladatát

az ötletgazda-beszélgetőtárs, Csizmadia Tibor, aki saját tapasztalataira alapozva kérdezi vendégeit.

Az eddig 18 alkalommal volt szó többtagozatú (nemzeti) színházakról, bennük az opera- és a tánctagozat helyéről, magán-, gyerek- és bábszínházakról is. Kinevezett, nagy elődök által kinevelt igazgatók és színházvezetésre aspiráló jelöltek egyaránt megvitatták álláspontjukat, és megvizsgálták a pályázati rendszer anomáliáit is. Több alkalommal érkeztek fiatal alkotók és lépett ki a beszélgetéssorozat Budapest határain kívülre.

Október 24-én is két vidéki színházvezető érkezik a Pinceszínházba. Vendégeink abból a szempontból is sajátos helyzetben vannak, hogy nem elsősorban művészeti indíttatással vagy háttérrel, tehát nem rendezőként vagy színészként, hanem menedzserként kerültek az intézmény élére.

Kirják Róbert a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházat vezeti, Simon Lajos pedig a legfiatalabb magyarországi hivatásos kőszínházat, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházat igazgatja.

Őket kérdezi Csizmadia Tibor arról, milyen társulatszervezési, műsorpolitikai, gazdasági, közönségkapcsolati szisztémát folytatnak.

A Csináljunk színházat! október 24-én 17 órakor kezdődik a Pinceszínház Keleti István Stúdiótermében. Az esemény – ahogy az eddigiekben is – a közönség számára nyitott és ingyenes, de online is követhető a Magyar Színházi Társaság és a Jó kérdés Facebook-csatornáin.

Nyitókép: Csizmadia Tibor. Fotó: Éder Vera