Az egyik ilyen a fesztivál talán legerősebben ható előadása volt a kísérőprogramban: a Lila története, amely egy párizsi kiadónál megjelent naplóregényből készült, a fordítást Kováts Kristóf készítette, irgalmatlan bizonyossággal megtalálta azt a nyelvi világot, amely szociológiailag is pontosan hétköznapi költészetté emeli a pornográfiával és idomtalan dühvel teli életeket, pillanatokat. A külvárosi beszédmód és a középpontban álló szerelmi történet kortárs balladai hangon szólal meg Vidovszky György rendező munkájában. A színészek (Simon Lea, Horváth Zoltán, Bárdi Gergő, Dér Zsolt, Bene-Urai Arnold) bizonyára rengeteget dolgoztak a rendezővel és Gyevi-Bíró Eszterrel a mozgásokon, hogy eljussanak ahhoz a természetes, finoman reflektált játékmódhoz, amitől rendkívül feszítő élményt kapott a közönség.
Vidovszky György nem túlreprezentált, annál tényleg szerényebb, pedig az ő elkötelezettsége, meg nem alkuvása kiemelkedik a színházi alkotók közül is ? az itt ugyancsak szereplő Istentelen ifjúság című előadást a Bárkában rendezte, formailag egészen más előadás ez, mint a Lila, rétegzett, színházi eszközökben gazdag, erősen látomásos munka. A Kolibri társulatával dolgozott Tóth József is rendezőként a Helló, náci! című előadásban, hasonlóan kényes aktualitású anyagot ugyancsak gondosan, pontosan feldolgozva.
Felsorolni sem lehet az összes előadást itt, ami a héten szerepelt Kaposváron, csak kiemelek még egy hagyományosabb formában dolgozó előadást is (a Stúdió K gyermekelőadásait már mondani sem kell, mindig a legjobbak közt vannak, a Rettentő görög vitéz a korábbi előadásoknál is továbblépett): Veres András rendezte és Szabó Balázs játssza Az éneklő királyfit. Az előadás szemet gyönyörködtető, szellemes, érzékletes, játékos; még a mesékhez, bábokhoz cseppet sem vonzódó felnőttet is elvarázsolja (a felnőtt persze fanyalog is, minek kell vetíteni és magnóhangon beleszólni egy ilyen szellemi muníciójú előadásban, pláne a vége felé).
