Holdutazásra indult Mikael Genberg világjáró modellháza

Január 15-én indult útnak Floridából, a NASA Kennedy Űrállomásáról a SpaceX Falcon 9 rakétával felbocsátott Blue Ghost holdra szálló egység, valamint egy japán holdra szálló egység, amelynek fedélzetén eljuthat a holdra Mikael Genberg svéd művész alkotása, a vörösre festett holdházmodell.

Mikael Genberg A Holdház című festménye
Mikael Genberg A holdház című festménye

Genberg 25 éve dédelgetett álma volt, hogy eljuttassa a hold felszínére tipikus svéd házra hasonlító modellházikóját. „Őrült, talán idióta, de egyszersmind a fejemben született igazán költői gondolat volt, hogy állítsunk egy vörös házat fehér sarkokkal a hold felszínére” – számolt be róla a művész egy Facebook-posztban, hozzátéve: „És ez most megtörténik. Mi a célja? Ez művészet” – magyarázta.

Genberg, aki Floridába utazott a rakéta indítására, elmondta: izgatottan várja, hogy a modellház elinduljon az űrbe. „Ezen a bolygón ugyan kicsike, de a holdon nagy lesz – nincs ehhez fogható az űrben” – nyilatkozta az AP hírügynökségnek adott telefoninterjúban.

Az alumíniumból készült modellházat különleges, az űr körülményeit tűrő vörös festékkel festették be. A házikó tizenkét centiméter hosszú, nyolc centiméter széles és tíz centiméter magas. Az alkotás az utóbbi években bejárta a világot: megjelent fák ágai között, a víz alatt, állt a kínai Nagy Falon, és a Nemzetközi Űrállomásra is elvitte magával az első svéd asztronauta, Christer Fuglesang. A modellház holdutazását hetven ember mintegy tízmillió svéd koronára rúgó adományából fedezték.

„A műalkotás víziója egybeolvad a miénkkel, hogy kiterjesszük bolygónkat és jövőnket, az emberi élet szféráját az űrbe” – mondta Julien-Alexandre Lamamy, az ispace Europe vezérigazgatója.

A Holdház a japán ispace Tenacious holdjárójára szerelve. Fotó: ispace
A holdház a japán ispace Tenacious holdjárójára szerelve. Fotó: ispace

Ha a japán ispace startup cég Resilience elnevezésű holdi leszállóegysége négy hónap múlva száll le a holdra, kis holdjárója, a Tenacious a tervek szerint képeket készít majd a Hold felszínére állított „holdházról”, amely Genberg elképzelése szerint ott marad „több ezer, talán millió évig”.

A Blue Ghost leszállóegység, amelyet a texasi székhelyű Firefly Aerospace vállalat fejlesztett és épített, 45 nap múlva éri el a holdat, amelyen várhatóan márciusban landol. A kereskedelmi leszállóegység a NASA tíz eszközét szállítja, melyekkel az űrhivatal a holdi felszín alatti fúrási technológiát, a regolitminta-gyűjtést, a globális navigációs műholdrendszert, a sugárzástűrő számítástechnikát és a holdi por csökkentésére szolgáló módszereket akarja vizsgálni.

Ez is érdekelheti

Nagy Klaudia Vivien az ország első űrorvosa

Magyarországon elsőként végezte el az Európai Űrügynökség (ESA) által akkreditált űrorvosszakképzést Nagy Klaudia Vivien, ezzel a kardiológus az ország első ESA-minősített űrorvosaként támogatja az európai űrhajósok küldetéseit, köztük a kijelölt magyar űrhajós, Kapu Tibor 2025-re tervezett misszióját is.

A sötét energiát nem látjuk, csak a hatásait mérjük – Interjú Detre Örs Hunor űrkutatóval

Hogy kerül valaki a világ legnagyobb űrprojektjének vezetői székébe? Megismerhető-e a világegyetem teljes egésze? Detre Örs Hunor űrkutató világűrről, űrteleszkópról, a hazai csillagászat helyzetéről és a tudományosság emberi oldaláról mesélt a Magyar Kultúra magazinnak.