Miközben Rózsa Sándor alakja Robin Hoodként él emlékezetünkben, a történetírók már régóta tudják, egyáltalán nem nevezhető áldozatosnak a híres betyár élete, nemhogy a munkássága. Hogy a számos előd után, akik a híres betyár életét szépirodalmi formában megörökítették, mint Móricz, vagy éppen Móra, miért érezte úgy Cserna-Szabó András, egy újabb verziót kell alkotnia, egyszerű a válasza, a többi írást nem tartja jó alkotásoknak.
A régi írásmód sajátja, hogy a fejezetek neve, vagy a címek után pont kerül. 100-150 éves könyveknél pont áll a cím végén, a szöveg korára utal így a könyv ? mondta el Cserna-Szabó András december 8-án, a Szabó Ervin Könyvtár óbudai fiókkönyvtárában tartott könyvbemutatón. A ?sömmi? egyébként elmondása szerint nem csupán egy jelentéssel bír, sok mást is takar. Az elején a puszta szinonimájaként jelenik meg, de rengeteg egyéb összefüggés is kiderül a könyvből, és a kifejezés tágabb értelmezési lehetőségével is megismerkedhetünk. ?Amikor a régi szövegeket tanulmányoztam, nagyon megfogott az írásjelek használata. Irodalmi legenda, hogy Mikszáth egyáltalán nem használt írásjeleket, úgy volt vele, hogy minek vergődjön ezzel, ha úgyis van egy szerkesztő, aki ezt meg fogja tenni? ? mesélte. Egy Vonnegut-történet se maradhatott ki azonban a címet firtató kérdésre adott válaszból. Amikor az amerikai regényírót ugyanis meghívták egyetemi irodalomórát tartani: hét pontban foglalta össze a szépírás törvényeit, köztük például azt, hogy aki szépíró akar lenni, az mondjon le a három pontról.
A regény története az 1820-as években kezdődik, majd 1848-ban fejeződik be, de az epilógus 1900-ig tart. Rózsa Sándor Veszelkával való megismerkedése nyomán tér át a híres betyár életére a történet: Veszelkát befogadja ugyanis a betyár csapatába. A magyar történelem jeles, és egyben szomorú epizódja ez, amit jól ismerünk, Rózsa Sándort azonban mégsem. ?Háromféle Rózsa Sándor él ma az emlékezetünkben, akik jól elkülöníthetők egymástól: egyrészt van egy, akit a legjobban ismerünk, a legendák, a népköltészet Rózsa Sándora. Egy másik a televízió Rózsa Sándora a Szinetár Miklós által készített sorozat nyomán, Móricz Zsigmond regényéből. Azon írók számára, akik feldolgozták eddig Rózsa Sándor életét, abszolút nem volt szempont, hogy történelmi képet adjanak, sokkal inkább a saját Rózsa Sándorukat keresték, ahogy egyébként én is? ? mesélte a szerző. Hozzátette: Móricz kutatómunkája során megkereste például azt a Bálint Sándort, aki akkor egy fiatal szegedi néprajzos volt, majd kinőtte magát a magyar néprajz egyik legnagyobb alakjává. Az ő szegedi kétkötetes tájszótárából merített a rengeteg más forrás mellett, az tehát, hogy nem tartja jónak elődje Rózsa Sándorról írt könyveit, nem azt jelenti, hogy nem ismeri őket, és hogy nem tanult belőlük.
?A legerősebb kép, ami él bennünk, hogy Robin Hoodként kifosztotta a gazdagokat, majd a szegényeknek adta a javakat, és az elnyomás ellen harcolt. Szerintem ennek a 80 százaléka nem igaz? ? állítja a jól dokumentált történelmi tények alapján. A harmadik Rózsa Sándor pedig az a történelmi személy ? folytatja ?, akiről szinte mindent tudunk, életének jelentős eseménye ugyanis az 1848-49-es szabadságharc, ami a magyar történelem egyik legjobban dokumentált szakasza.
Egy közös pontot talált azonban a különböző felfogások között. Egész életének legfontosabb momentuma, hogy folyamatosan hitte, rájönnek arra, ő az egyetlen megoldás a kegyetlenségre, és csak ő tud leszámolni ezzel az egész betyárvilággal. ?Nem a pénz, nem a hatalom mozgatta, nem a maffiaértékek, hiszen a betyárvilág egyfajta pusztai maffia volt tulajdonképpen. Rózsa Sándor végső célja mindig is az volt, hogy perzekútor, csendőr váljon belőle? ? mesélte róla Cserna-Szabó András. Kossuthhoz több levelet is küldött, császári indítványokat adott be, hogy kegyelmet kapjon, melyért cserébe átáll a vármegye oldalára, de mindig elutasítják. 1948-ban azonban az összes betyárral együtt amnesztiát kap: Kossuth Vásárhelyen, toborzó útja egyik állomásán írja meg az erről szóló levelet, azzal a feltétellel, ha beálljanak a szabadságharcba. Csupán egy 200 fős hadsereget kellett összetrombitálniuk.
Óriási lehetőséget kap ezzel Rózsa Sándor ? számol be történelmi kutatásairól az író ?, mégis működésének legbecstelenebb része következik. Először Damjanichhoz osztják be, a parancsnokok egyre másra adják azonban tovább, mert senki nem tudja kézben tartani a fogyatkozó betyárhadsereget. A betyárok viszont úgy hiszik, szabadkezet kaptak, és vérengző gyilkosokként, saját törvényeiket követve dúlják fel az útjukba eső falukat. Ez már mindenkinek sok, így Kossuth híres betyárunkat felrendeli Pestre. A regény eddig követi a történelmi hűséget, és ha továbbiakról nem is igen ír Cserna-Szabó András, történelmi kutatásaira utalva elmondta, a Bach-korszakban újra ellenséggé válnak a betyárok. Ő lesz az első magyar postarabló.
A történelmi események jól dokumentáltak, de csak egy monográfiát írtak Rózsa Sándorról, ami azonban kiválóan gyűjtötte össze a forrásokat. 1933-ban Móra Ferenc is írni kezd Rózsa Sándorról, 50 oldal után azonban betegsége miatt abbahagyja. Érdekessége a könyvnek az a történet, amivel nekivág az írásnak: 1933-ban szegedi múzeumigazgatóként, számos telefonhívást kap Hollywoodból, hogy szeretnének filmet forgatni Rózsa Sándorról. Mi lenne ugyanis érdekesebb az amerikai filmgyárakban, mint egy kelet-európai western, egy óriási maffiasztori. Az író azonban nem szerette volna, ha a szegedi nagytáj erről lett volna híres. ?Megírja az amerikaiaknak, hogy ne csináljunk már hőst olyan alakból, akiről bírósági iratok bizonyítják, hogy talizmánként hordták a terhes nőből kivágott magzat levágott kisujját. Persze lehet, hogy ez pont nem igaz, de belefér a képbe? ? teszi hozzá Cserna-Szabó András.
Sokszor tehát igen kevés választotta el attól ?főhősünket?, hogy világsztár váljon belőle. 1938-ban például egy osztrák író, Robert Neumann Sávjcba emigrálva németül írt könyvet Rózsa Sándorról, amiből óriási világsiker lett, több nyelvre lefordították. A történetet megvette a Metro-Goldwyn-Mayer azért, hogy az 1937-ben Oscarra jelölt észt-lengyel származású operaénekesnőnek, Miliza Korjuznak közép-európai témájú sztoriban adhassanak szerepet. A Nagy Waltzer című film után ugyanis fel akarták építeni karakterét, ezért Rózsa Sándor egyik babáját játszotta volna. Egy drasztikus véletlen vetett ennek véget: 1940-ben autóbaleset érte. Ha ez nem történik meg, akkor kelet-európai Marlene Dietrichet alkottak volna belőle. A könyvet egyébként magyarra nem fordították le.
?..
Rózsa Sándor történetét sokan elmesélték már. A nép, az istenadta nép egy rakás nótát és legendát költött a betyárvezérről, a ponyvaszerzők se lustálkodtak Rózsa-ügyben, de az irodalmi profik közül is számosan pennájuk hegyére tűzték az alföldi szegénylegény sorsát: Arany, Tömörkény, Krúdy, Móricz és Móra is. Az előbbiekben felsorolt elbeszélőkben egyetlen közös van: egyik sem volt ott! Mármint senki nem látta közelről Rózsa Sándor működését.
Most azonban egy koronatanú beszéli el a közismert történetet. Veszelka Imre, ?a legszöbb paraszt", Rózsa Sándor legkedvesebb cimborája meséli el, hogy valójában hogyan is estek meg a dolgok. Ha valaki, hát ő igen közelről látta az eseményeket, és most (1900-ban) a szegedi Páva vendéglő előtt elmondja az igazi, eddig eltitkolt, megdöbbentő sztorit.
Ördögi easternre számítson az olvasó, kegyetlen, de igaz szavakra, mert Veszelka nem kér - de nem is ad kegyelmet. A Sömmi patakvértől nem mentes, de igaz érzelmekben is dúskáló betyárregény, melyben nemcsak a szegénylegényekről hullik le a lepel, de magáról a történelemről is. Mert Veszelkától megtudjuk, semmi sem úgy történt, ahogy eddig tudtuk. Sömmi! ? olvasható a kiadó honlapján.
Cserna-Szabó András 1974-ben született Szentesen. Bölcsészkarra járt, majd prózaszerkesztője lett a Sárkányfű című irodalmi lapnak. Volt a Magyar Konyha főmunkatársa, tíz éve a Gusto étteremkritikusa.
Szépirodalmi munkássága (novellák, esszék) mellett gasztronómiai írásai is ismertek. Írt már drámát, forgatókönyvet és a másnaposság eszmekörét tárgyaló rendhagyó szakácskönyvet is, nyert lecsófesztivált és kocsonyafőzés közben feltalálta a farkas pacalt.
