Az emberlét távlattalanságát, kulturálatlanságát, a letarolást és letaroltságát kifejező darabcímnél alantasabb viszonyok is megnyílnak a gogoli-csehovi Gorkij 1905-ös szatírájában, Ascher Tamás precízen eszes értelmezésében. Kimondva és kimondatlanul hulláknak, hullarablóknak tartják egymást az eldugott kormányzósági kisváros lakosai, valamint a különféle okokból ott időző vendégek. Az élőhalott, a halott állapot a szörnyűbb-e, vagy az állati szintű vegetálás? Az összkép szempontjából már szinte mindegy.
Ascher kiegyenlítettebb, otrombább faunával dolgozik, mint a tagoltabb, árnyaltabb társadalomképet szétterítő orosz író. E közelítés előnye, hogy szinte senki nem vethet semmit senkinek a szemére. A szereplők majdnem egyek a lelki - lelketlen - lecsúszottságban, legfeljebb az a részleges kivétel, akinek korlátozottabbak a lehetőségei, enerváltabbak az energiái a pusztító embertelenségre, vagy hallgat az emberiszony, a mizantrópia tanácsaira. Hátránya a rendezői szemléletnek, hogy a láp erjed az egyformaságban, nemigen hagy konfliktusnyi szigetet a majdhogynem nevetséges, de halálos szerelmi drámának. Viszont nem épp a barbarizmus határtalansága a gorkiji téma? Nem azt írta egy levelében keserű tapasztalatokat felhalmozó arzamaszi száműzetéséből (még 1902-ben) a Barbárok szerzője: "Olyan csend van itt, mint a mocsárban. Úgy érzem, kezdek elfelejteni beszélni..."?
A vasútépítés céljából érkező, nagyvárosi műveltségű, szélesebb látókörű két mérnök ugyan összetettebb, szabadabb világlátást képvisel, mint a helybeliek, ám a lelkeken mit sem építenek (látszólag a vasúton se sokat). Máté Gábor elsőrangú a cinikus, önsorsrontó, ötvenes Ciganov hajlékony figurájában. A szétesettséget sem az előadás, sem a színész nem az alkoholizmusból vezeti le: azt tünetnek hagyja. A hamis szerelmi érzületek és célok karneváljában ez a mindig figyelmes pillantású mérnök nem hiheti, hogy a szerelmes regények romantikájába gárgyult butuska szépasszony, Nagyezsda iránti rajongása nyithat számára megváltó életkaput. A vastag szemöldökűre maszkírozott Ónodi Eszter mély intelligenciával játssza az intelligencia hiányát. A piros színért - a "királynői" színért - lelkesedő nőre Szakács Györgyi m. v., a jelmeztervező a pirosat csak mintázatban őrző, a rőtbe átmosó ruhákat adott (s milyen kitűnőeket másokra is, például a valamelyest maga ura maradó, Jordán Adél játszotta, kihívó Ligyijára! A sárga blúzon, a fekete ruhán hétköznapi divatelképzelések szerint nem lehetne zseb. De van. Cigarettatárcát elővarázsolni, levélkét eltenni. Jordán Adél minden mozdulata tisztán kivezetett - bár nem vezethet sehova).
Máté Gábor, Ónodi Eszter
Nagyezsdát Ciganov szereti, Nagyezsda azonban Cserkunt szereti. A fiatalabb mérnök alakítójaként Nagy Ervin izzó tartózkodással viszi a szilajságában is önfegyelmezéssel próbálkozó, italkerülő férfit a kivetkőzésig. Paraszti származására, demokratizmusára szavakban nagyobb nyomaték jut, mint a valós viszonyokban. Ónodi-Nagyezsda oldalán Fekete Ernő (Monahov) már a homlokába hulló, csapzott hajzatával is eljátszaná a megvetett, neje hűségére-hűtlenségére fogadást kötő férjet - különösen, amikor cirmos állatprém sapka kerül a fejére; a Nagy Ervin egyre durvább Cserkunjához reménytelen odaadással simulni igyekvő Anna, a hideg és unalmas feleség sápadtságát Tenki Réka lefegyverző összeszedettséggel mutatja meg. Ő, s néhány nőalak - Szirtes Ági legyintő, idősödő Bogajevszkaja háztulajdonosnője, a pompásan debütáló Tar Renáta e. h. kotnyeles-világfájdalmas bakfis Kátyája, az amazon Jordán-Ligyija - mégis kivétel lenne e lidérces közegben? Ha igen, mire mennek vele?
Ascher a mezőny mondott kiegyenlítettségéért - huszonkét színész mesterfokon összehangolt munkájának eredménye a premier - a látszólag osztatlan jellemek remegésével, rezdüléseivel kárpótol. A mellékszereplők is mind jók, akár a Katona József Színházban talán túlzottan is megszokott szerepsémáikat kapták (Ujlaki Dénes - a polgármester - a könnyen megfélemlíthető basáskodó, Elek Ferenc - Grisa - a pipogya kövér, Tóth Anita - Sztyopa - a sorsverte, ráadásul félszemű nyomoronc, Szabó Győző m. v. - a rendőrfőnök - az egyenruhás bölény), akár frissíthetnek némiképp a szerepkörükön (Kocsis Gergely - Dr. Makarov - a blazírt értelmiségi zülledék, Rajkai Zoltán - Sztyopa apja - a megtépett és marcangoló kóbor vad). Az előadás mélyen, igazul - és a humor húrjain túlzások nélkül játszva - pesszimista. Gábor Andor fordítása állja a sarat, valószínűleg a közelmúltban elhunyt dramaturg, Fodor Géza utolsó szöveggondozásának köszönhetően is.
Nagy Ervin, Kocsis Gergely
A Gorkij instruálta örökös sürgölődés pontos szervezettségén olykor még érződik a rendezői kiszámítottság. Az egyik szereplő még hozzá sem vágta a tálcát a másikhoz, amikor a harmadik már - mintha hallotta volna a csattanást - bent is terem. A "három bölcs" pindurka példázatának elanekdotázásakor Máté "bölcs" Ciganovja és két "mulya" ifjú a nagyasztaltól egy kisasztalhoz telepszik, hogy vodkás pezsgő mellett épp hárman legyenek.
Khell Zsolt m. v. a térbe hasogatott díszlete épp csak realisztikus-rusztikus. Sokfelől lehet belépni és sokfelé lehet távozni. Nagyok az átbeszélendő - átbeszélhetetlen - emberi fesztávok, a palánk túloldalán ugyanazt az életet élik, mint az innensőn, s nincs egy árva zug, tárgy, felület, amely azzal biztatna, hogy ehhez a helyhez képest létezik egy másik, külső, nemesebb világ.
