A normandiai partraszállás után az író haditudósítóként, tiszti rangban csatlakozott az amerikai IV. gyalogos hadosztály 22. ezredéhez. Valójában azonban nemcsak a haditettek leírása volt a feladata, hanem akkor már a CIA elődjének, az OSS-nek dolgozott. Hála tökéletes franciatudásának, de facto ő volt a Párizs melletti Rambouillet kormányzója. A civil lakosság mellett főként a német hadifoglyok kihallgatásával foglalkozott.
Kutatásai során Schmitz rábukkant Hemingway néhány levelére, köztük két olyanra, amelyeket Németországban még sohasem publikáltak. Az egyiket 1949-ben írta Charles Scribner kiadónak. "Egyszer megöltem egy káposzta (Kraut) SS-t, aki szerfölött szemtelen volt. Figyelmeztetésemre, hogy agyonlövöm, ha nem hagy fel szökési kísérleteivel, azt felelte: Te nem fogsz engem megölni, mert félsz ezt megtenni. Degenerált fattyúk fajtájához tartozol. Különben pedig ezzel megsértenéd a genfi konvenciót is. Tévedsz, testvér, mondtam neki és a gyomrát megcélozva háromszor rálőttem. Amikor térdre esett, fejbelőttem. Azt hiszem, az agya a száján és az orrán spriccelt ki" - idézte a Corriere della Sera című olasz napilap.
1950-ben egy másik levélben, amelyet Arthur Mizenernek, a Cornell Egyetem tanárának írt, az író újra visszatért háborús élményeihez. "Pontos számításokat végeztem, 122-t öltem meg. Az egyik olyan korú volt, mint Patrick fiam, 16-17 éves. Biciklin próbált elszökni. A 30-as kaliverű golyó a máját találta el" - írta a levélben.
Schmitz nem tudja, higgyen-e Hemingway-nek, akinek számtalan levele tartalmaz túlzásokat, és szerinte talán ezek a történetek csak az író macsó mivoltából fakadtak. Az is igaz, hogy két levélben foglalt állításait senki sem erősítette meg. Ugyanakkor még csodálói is lehetségesnek tartják, hogy a háború alatt megsértette a genfi konvenciót. Az is biztos, hogy az ölés erős vonzerőt gyakorolt rá, erre több utalás is van.
Még 1933-ban írta Janet Flannernek: "Élveztem a puskával való lövést, és szeretek ölni. Afrika az a hely, ahol ezt meg lehet tenni." Állatokról lehetett szó, amelyeket lelőtt Afrikában egy két hónapig tartó szafarin. De 1936-ban az Esquire-ban megjelent cikkében ezt írta: "Biztos, hogy semmilyen vadászatot nem lehet összehasonlítani az embervadászattal, és aki elég sokáig vadászott felfegyverzett emberekre, utána már semmi más iránt nem érdeklődik."
A két levél ismeretében a vélemények a bennük foglaltak igazságtartalmáról a kétségbevonás és a lehetséges között ingadoznak. Schmitz szerint a választ a világ egyik legnagyobb írója eddig ismeretlen oldalával kapcsolatban további háborús archívumok kutatása adhatja meg.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
További cikkek ebben a rovatban
