A PTE történeti földrajz professzora a Háború, tájformálás, hasznosítás címmel pénteken Pécsen zajló, több tudományt és szakterületet érintő konferencián elhangzott, hasonló tartalmú előadását követően beszélt minderről.
Kutatócsoportjuk azután jutott az új megállapításra, hogy a csata korabeli tájrekonstrukcióját követően megvizsgálták a keresztény és a török hadvezetésnek a környezeti viszonyokhoz való alkalmazkodás révén valószínűsíthető haditerveit. A szakember szerint a nagy számbeli fölényben lévő ellenséggel szemben Tomori Pál akkor remélhetett győzelmet, ha csapatait nem karolják át a törökök. A csatatéren kelet felől a Vizslaki-rét mély mocsara, nyugat felől a Borza-patak kiterjedt ártere korlátozta a törökök mozgását, valamint kijelölte a felvonulás és az összecsapás helyét.
Úgy tűnik a felállásból, hogy a feltehető haditerv szerint Tomori Pál ezen a jól definiált, száraz, fátlan síkon akarta megvívni a harcot úgy, hogy a török seregnek csak egy részével kelljen egyszerre megküzdeni: a víztestek közötti „csőben” csak korlátozottan vonulhattak fel a török csapatok.
A Tomori-terv minden bizonnyal egy döntő lovasroham volt úgy, hogy a török sereg elejét megverik, ami szerencsés esetben a csata megnyeréséhez vezet.
Így biztosítani kellett, hogy az oszmánok átkelhessenek a Borza-patakon. A török hadvezetés azonban feltehetőleg megértette Tomori tervét. A oszmán fősereg nagy része nem kelt át a Borza földvári átkelőhelyein, hanem tábort kezdett verni, attól délre és nyugatra is védekezésre rendezkedett be – véli a kutatócsoport.
Pap Norbert szerint a Tomori-féle terv – amennyire meg lehet ítélni – nem volt rossz, de a kivitelezés nem sikerült jól. „Túl későn indult rohamra a keresztény lovasság, a török tűzfegyverek megtörték a páncélosrohamot, az oszmánok pedig újabb és újabb erőket vetettek harcba” – mondta.
Tomori Pál haditerve tehát jó elképzelés volt. Alakja sok tekintetben a bűnbakképzés áldozata lett.
Pap Norbert szerint időszerű lenne az eltelt csaknem 500 év után rehabilitálni Tomori Pált, és alakját a nemzeti pantheonban méltó helyre helyezni, ahogy a sereg más vezéreit, köztük az ott elesett további hat főpapot és más nemeseket is. A kutató rámutatott: „Az egyik fontos kérdés, ami körül az idei évfordulós konferencia forog, az az, hogy
kik a csata hősei, kik érdemlik meg az emlékezést.
A csata névtelen hősei, a pénzért harcoló zsoldosok vagy a sereg felelősséget vállaló vezérei, köztük a jelentős bandériumokkal felvonuló főpapok, akik vértanúságot is vállaltak a csatatéren?”
A konferencián Hargitai János, a mohácsi csata 500. évfordulójáról történő méltó megemlékezéssel összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos a beszédében kiemelte: a mohácsi csata közelgő 500. évfordulója összetett jelentéssel bír. Egyszerre lehet a kegyelet, a nemzeti hősiesség és a közép-európai összefogás emlékéve. Az erre való felkészülés szerves részét képezi az 1526-os csata részleteinek régészeti és történettudományi kutatása, továbbá a péntekihez hasonló szakmai rendezvények.
Felföldi László pécsi megyés püspök emlékeztetett arra, hogy csaknem 500 éve Mohácson hét főpap adta életét a hazáért. Meglátása szerint a jeles évfordulón nekik is meg kell adni a méltó végtisztességet, hiszen cselekedetükkel tiszteletet érdemelnek az utókortól. Szerinte Mohács nemcsak a veszteség, hanem a talpra állás és a győzelem jelentését is magában hordozza – utalt a keresztény haderők diadalával és a törökök súlyos vereségével végződő 1687-es második mohácsi csatára.
Fodor Pál történész, turkológus, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója az előadásában utal rá: az elmúlt fél évezredben a csata emlékezete több változáson is keresztülment, a következő évforduló is magában hordozza mindezt. Szerinte 2026-ig több jelentős tudományos munka is készülhet a kormányzat támogatásával, ezek egy része már el is kezdődött. Így például össze lehet állítani a csata jelentősebb magyar résztvevőinek életrajzát, és összefoglalás, repertórium is készülhet a csatáról szóló közép-európai szakirodalom alapján.
Hóvári János történész, turkológus, korábbi nagykövet arról tartott előadást, hogy miként alakult a csatatereken az emlékezeti építmények emelésével kapcsolatos hagyomány Európában. Ennek gyökerei a napóleoni háborúkra nyúlnak vissza. Mohácson – vélhetően a vesztes ütközet miatt – egyelőre az itt összefogó közép-európai népek emlékezetét nem hordozza a nyugat-európaiakhoz hasonló építmény.
A pécsi konferencia további részében még mintegy húsz, tudományos igényű előadás hangzott el, egyebek mellett a katonai emlékezet és a csatatérkutatások témakörében.
A nyitóképen Than Mór A mohácsi csata című festménye. Forrás: Wikipédia.
