Humor és horror a természetben

Kriska György, A vízipók tényleg csodapók alkotója civilben az ELTE-TTK Biológiai Intézetének docense, és több ismeretterjesztő könyv szerzője is. A filmre is oktatási eszközként tekint?

Az ismeretterjesztés mindig a szívügyem volt, hiszen az egyetemen biológia tanárszakosoknak a tanítás módszereit tanítom. Eddigi filmes munkáim elsősorban középiskoláknak készült oktatófilmek voltak, még a VHS-kazetták hőskorában. Vizek és vízpartok élővilága volt a címük, és még egy-két éve is megkerestek, hogy tudok-e adni azokból az oktatóvideókból, mert rongyosra nézték az órákon. A tanítás mellett az MTA ÖK Duna-kutató intézetében is dolgozom, ahol a film szereplőihez hasonló, édesvízi gerinctelen állatokkal foglalkozom. A szakterületen tehát már jó ideje jelen vagyok, szakértőként pedig részt vettem már természetfilm-készítésben. De ez az első nagyközönségnek, televíziónak készülő film, amit én írtam, rendeztem, sőt, az operatőri feladatok többségét is én láttam el. Ezért is tartom nagyon jó rendszernek a Magyar Média Mecenatúra programot, mert a szorosan vett filmes szakmán kívülről is be lehet kerülni, ha a koncepciót működőképesnek találják.

Mennyire más a nagyközönségnek forgatni, mint például egy iskolai oktatófilmet készíteni?

Teljesen. Ráadásul mára egészen megváltoztak a természetfilmekkel szembeni elvárások is. Amikor pályáztam, profi filmesektől kaptam segítséget. A program szakemberei bátorítottak arra, hogy legyen az egész produkció bátrabb, formabontóbb, szórakoztatóbb. Mint a maga idejében a Sivatagi show volt. A megvalósításra szabad kezet kaptunk, így bátran belevágtunk.

Így kerültek bele az olyan mozzanatok, mint például amikor a víziskorpió testén élősködő víziatka-lárvákat ?testpiercingként? említi, vagy a ?hancúrozásra mindig kapható? nőstény pókról beszélő alámondás?

Igen, ezeket ezért szőttem bele, hogy jobban rögzüljön az információ. Az elején sokat töprengtünk, meddig menjünk el, például nehéz, de visszagondolva jó döntés volt nevet adni a főszereplő pókoknak: Bundásnak és Csibésznek.

Akár kutyanevek is lehetnének. Miközben nyilván nehezebb gerinctelen állatokat megkedveltetni, mint cuki, puha bundájú emlősöket.

Éppen ez volt a fő oka a névadásnak: megkönnyíti az azonosulást. Emellett az első jelenettől kezdve közös a néző és a szereplők nézőpontja, az epizodikus történetmesélés is erősen bevonja a nézőket. Ugyanakkor a közeli képeken a rovarok, ízeltlábúak kimondottan horrorisztikusak, Alien- és Predator-hangulatot árasztanak. Mindezt a humoros kiszólásokban bővelkedő narráció ellenpontozza. A végeredmény így szándékaink szerint humoros horrormese lett: humorral beszélünk olyan lényekről, akik közelről nézve horrorisztikusak, és egy mesére fűzzük fel.

Ezek szerint nem természetes élőhelyen forgattak?

A bevezető képsorokat és a fejezeteket elválasztó vágóképeket kivéve mindent akváriumban forgattunk. Azonban teljesen szimuláltuk a gerinctelenek természetes környezetét, így tudtuk kontrollálni az őket érő ingereket, és könnyebb volt a megfigyelésük is.

És ugyanúgy viselkedik a búvárpók akváriumban, mint egy folyóban?

A búvárpók álló- és lassúfolyású vizekben él, így főként tavakban, esetleg folyók árterében fordul elő természetes körülmények között. A viselkedésére azonban nincs hatással az akváriumi környezet. Ezek az élőlények az emlősökkel szemben nem befolyásolhatók, nem idomíthatók. Tehát úgymond teljesen hiteles az alakítása akváriumban is: amit produkál, az mindig a természetes reakciója.

Természetes víz alatti felvételekkel nem lettek volna ilyen szépek a képek, ugyanis csodálatos színű, élességű felvételeket láthatunk.

Ez az ismeretterjesztésben alapkövetelmény, hiszen így minden apró mozdulat megfigyelhető. Nekem ez fontos, hiszen a filmben olyan részletek is vannak, amiről eddig még a szakirodalomban nem találtam sok mindent: például a búvárpókok párzásáról mást írnak a szakcikkek, mint ahogy ez a filmben lezajlott.

A teljes interjú a mediatanacs.blog.hu oldalon olvasható.