Humor szívvel-lélekkel - Interjú Felméri Péterrel

Mikor jöttél rá, hogy vicces vagy?

Talán az iskolában, de akkor ez nem volt nagy szám, mert az osztályomban nagyon sok vicces srác volt. Az, hogy valakinek humoros beszólásai voltak, inkább természetes, mintsem kiugró dolog volt akkoriban. Viszont az osztálytársaim unszolására vettem részt első alkalommal az Erdélyi Humorfesztiválon 2005-ben. Lehet, hogy nekik már korábban feltűnt, hogy megy nekem ez a dolog, minthogy bennem tudatosult volna.

A múltkoriban a rajongóidhoz fordultál: megkérdezted őket, melyik tőled a kedvenc viccük. Mi lett a kísérlet eredménye? Mit gondolsz, mennyire hagyhatsz maradandó nyomot humoristaként?

Mindig is kíváncsi voltam arra, hogy mi az, ami megmarad a hallgatóságban egy fellépés után. Hisz nekem megvannak a kedvenceim, de nem tudhatom, hogy ez egybeesik-e a közönség ízlésével. Lehet, hogy két különböző poénon ugyanannyira nevetnek, de az egyiket elfelejtik, mire hazaérnek, a másik pedig be-be ugrik később, a hétköznapokban is. Mindig is az volt az álmom, hogy olyan poénokat írjak, amikre az emberek sokáig emlékeznek, amik aztán újra felmerülhetnek akár egy-egy mindennapi helyzetben is. Hogy: ?nahát, Felméri pont erről beszélt! Mennyire jó volt a meglátása!? Az instant megnevettetésen kívül ez a legnagyobb célom: hogy maradandót alkossak.

A kísérletem eredménye alapján elmondható: megmaradt az emberekben sok olyan blokk, amiről reméltem, hogy meg is fog. Előjött viszont pár olyan poén is, amiről én már rég megfeledkeztem és meglepetten olvastam, hogy több rajongó is emlékezett rá. Ez is azt mutatja, hogy nem lehet előre megtervezni, hogy mi ragad majd meg a hallgatóságban. A lényeg, hogy írni kell, szívvel-lélekkel és hitelesen. Akkor csak fennmarad valami.

Többször volt már önálló ested is: jobb egyedül lenni a színpadon?

Az önálló est mindig egy sajátos miliőt teremt, hisz aki eljön, az mind miattam érkezik, rám kíváncsi, nem a többi humoristára, akivel még fellépek. Így sokkal több terem van a játékra, időben sincs megkötve a kezem, felszabadultabb lehetek. Enyém a dicsőség, ha minden jól sül el, ugyanakkor enyém a felelősség is, nincs, aki megmentse az estet, ha esetleg elbukok. Talán ez a legnagyobb csata: egyedül kiállni és poénosnak, érdekesnek lenni 100-110 percig. De ha győz az ember, akkor az minden fáradságért kárpótol. Ez már nem rövidtávfutás, hanem maraton.

A DumaFüred fesztiválon is fellépsz majd Balatonfüreden, július 17. és 26. között: mit tudnál a rendezvényről mesélni olyannak, aki még sosem látta?

A fesztivál egy tíz napos rendezvény, minden nap humorestekkel. Mindez rövidnadrágosan, lazán, a szabad ég alatt, ha nem esik. Aki a közelben tartózkodik, annak mindenképp ajánlom, biztos akad majd olyan program, ami elnyeri a tetszését. Nekünk, humoristáknak viszont ez egy alkotóműhely is, hisz ha tehetjük, akkor több napot is lent tartózkodunk, megnézzük egymást, napközben összeülünk ötletelni, írni.

Elég aktív vagy Facebookon is: a rajongóiddal milyen a kapcsolatod? Azt mennyire viseled jól, ha az utcán megállítanak?

Jó dolog a Facebook, kiváló kapcsolattartásra, jól fognak a visszajelzések, amiket kapok, kíváncsian olvasom a hozzászólásokat. Pazar, hogy a telefonomról bármikor bármit megoszthatok és ez több ezer emberhez jut el azonnal. Annak is örülök, ha felismernek az utcán, hisz ez azt jelzi, hogy valamiért megmaradtam az emlékezetükben. Ráadásul, ha megszólítanak, akkor legtöbbször azért teszik, hogy gratuláljanak, a beszólogatás inkább az interneten szokás. Ugyanakkor előfordul, hogy rosszabb napom van, ilyenkor inkább behúzom a nyakam és próbálom elkerülni, hogy felismerjenek.

Ha jól tudom, menyasszonyoddal is a közösségi média hozott össze?

Igen, még az iwiw-en ismerkedtünk össze 2010-ben és azóta együtt vagyunk, júniusban pedig össze is házasodunk. Sok jó dolgot hozott az életembe a humor, és mindközül Anna a legjobb.

Mivel foglalkoznál, ha nem ezt csinálnád? Lehet, hogy épp Felméri Péter informatikussal lenne most alkalmam beszélgetni?

Valószínűleg informatikus lennék, azt is nagyon szerettem csinálni. Alkalmazásokat fejlesztenék telefonokra vagy egy ötletes startupot próbálnék felfuttatni. De akkor talán nem beszélgetnénk, hisz minket most épp a humor hozott össze.

Mit tanácsolnál annak, aki maga is azon gondolkodik, hogy a humorista pályára lép?

Sok mindent szoktam tanácsolni, hisz Csenki Attilával közösen vezetjük a Dumaszínház tehetségkutató estjeit és rengeteg ember megfordul nálunk. Ilyenkor bárki kérdezhet tőlünk, szívesen osztjuk meg a meglátásainkat a produkcióról vagy adunk tanácsot, de azt mindig elmondom, hogy ez csak egy vélemény, mindenki annyit fogadjon meg belőle, amennyit jónak lát. A legfontosabb tanácsom annak, aki még sohase próbálkozott, az lenne, hogy ha érzi magában a vágyat, akkor jöjjön el, álljon nálunk színpadra, hisz egy próbát mindenképp megér. A Dumaszínház humoristáinak többsége így kezdte.

fotók: Dumaszínház.hu