A Kárpáti Tamás gyűjteményéből összeállított Világörökség ? magyar örökség: Hungarikonok című kiállítást tavaly augusztus 29-én Nagy Gábor Tamás, az első kerület polgármestere

nyitotta meg. A kiállításnak a 2014-ben megújult Várkert Bazár Északi, más néven Testőr Palotája adott helyet, ahol az épületegyüttes 2500 négyzetméternyi kiállítóteréből közel félezer található. A hazai hírességek jellegzetes és különleges tárgyait egyedi kortársművészeti alkotásokban felvonultató tárlatot nagy érdeklődés övezte az elmúlt öt hónapban, hiszen közel ötezren tekintették meg azt.

A Várkert Bazár Testőr Palotájában két hét múlva már új kiállítás nyílik. A Várkert Bazárt működtető Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. és a székesfehérvári Szent István Király Múzeum együttműködésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósulhat meg a 150 éve elhunyt Csók István előtt tisztelgő nagyszabású emlékkiállítás. A Gärtner Petra művészettörténész által rendezett tárlat a ?derűs élet festőjének? munkásságát mutatja be a Csók István Emlékév nyitó rendezvényeként. A február 13-án - a festőművész születésnapján - nyíló kiállítás 2015. július 5-ig lesz látogatható.

A Várkert Bazár Déli Palotáiban, mintegy 1400 négyzetméteren, február végéig még látható az a kortárs magyar képző- és iparművészet sokszínűségét bemutató kiállítás, amely a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Vizuális Művészetek Kollégiuma által meghirdetett pályázat nyerteseit vonultatja fel. Március végétől ennek a helyén kezdik építeni az ?Új világ születik? című, az Első Világháború történetével foglalkozó kiállítást.

Fotó: Csákvári Zsigmond