Hungarikumkavalkád a Guinness-rekorder 100 Tagú Cigányzenekarral

Program

A világ egyik legismertebb zenekara, a 100 Tagú Cigányzenekar három énekessel – Fischl Mónikával, Maneszes Mártonnal és Sándor Csabával – ad grandiózus koncertet április 20-án az MVM Dome-ban. A Hungarikumkavalkád című rendezvényen a tradicionális cigányzene varázsát ötvözik a magyar nóta és az operett legszebb motívumaival.

A Hungarikumkavalkád főszereplője a 100 Tagú Cigányzenekar, amely virtuóz és szívből jövő előadásmóddal idézi meg a magyar zenei örökséget. Az esemény ötletgazdája és művészeti vezetője Maneszes Márton kolozsvári születésű énekes, aki hármas szabály jegyében álmodta meg a produkciót, amely a magyar nóta, az operett és a cigányzene műfajait egyesíti, miközben három kiemelkedő énekes és a világhírű 100 Tagú Cigányzenekar gondoskodik arról, hogy a magyar zenei örökséget modern köntösben mutassa be.

A nagyszabású koncert számos kitűnő művészt vonultat fel. Fischl Mónika Liszt Ferenc-díjas énekesnő, színésznő, a Budapesti Operettszínház ünnepelt primadonnája, akinek művészi pályáját számos rangos elismerés kíséri. Sándor Csaba a Kolozsvári Állami Magyar Opera és a Budapesti Operaház vendégművésze, akinek előadásait kifinomultság, mélység és érzelem jellemzik. A harmadik énekes, Maneszes Márton, a Hungarikumkavalkád megálmodója így fogalmazott: „Soha nem volt még mind a három hungarikum műfaj egy színpadon egy időben. Egyedi rendezvényt hozunk létre, amely Kolozsvárról indult, Magyarországon bontakozott ki, és hamarosan a nagyvilágot is meghódítja.”

A koncert zenei gerincét a világszerte elismert 100 Tagú Cigányzenekar adja. Virtuóz játékuk, dinamikus előadásmódjuk és autentikus stílusuk méltán tették őket a magyar kultúra egyik legismertebb képviselőivé. A zenekar a Magyar Örökség díj birtokosa, és 2000-ben bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe mint a világ legnagyobb cigányzenekara. Danyi Lőrinc Róbert, a 100 Tagú Cigányzenekar elnöke és prímása a világ számos rangos színpadán koncertezett a Carnegie Halltól a Sydney Operaházig. Munkásságát többek között Lyra-díjjal, Magyar Ezüst Érdemkereszttel és Kodály Zoltán Közművelődési Díjjal ismerték el.

Hungarikumkavalkád – A 100 Tagú Cigányzenekar koncertje – április 20. 19 óra, MVM Dome. További információ és jegyvásárlás itt.