Exhuma.jpg

Az idei legnézettebb dél-koreai filmeket hozza el a Koreai Filmfesztivál

Október 11. és 17. között huszonhárom friss dél-koreai filmmel és közönségtalálkozókkal várja az érdeklődőket a 17. Koreai Filmfesztivál

A Corvin moziban megrendezendő fesztiválon az idén legnézettebb dél-koreai filmeket láthatják az érdeklődők. Ilyen többek között az idei Berlinalén bemutatott Exhuma, a 2024-es év legnagyobb kasszasikere, amelyet egy hónap alatt tízmillióan néztek meg otthon, világszerte közel százmillió dolláros bevételt hozott, és ezzel minden idők egyik legnagyobb bevételű dél-koreai filmje lett.

A fesztivál vendége lesz Cho Hwa-sung látványtervező, akinek a nevéhez olyan  alkotások fűződnek, mint A bosszú asszonya című neo-noir thriller, Az elnök gyilkosa című politikai thriller és a tavalyi budapesti fesztiválon bemutatott Betonutópia című katasztrófafilm.

A Koreai Filmfesztivál részletes programja és a filmek leírása itt böngészhető.

Ez is érdekelheti

Magyar zenekarok is fellépnek a dél-koreai jazzfesztiválon

Idén Magyarország áll a fókuszban az egyik legrangosabb ázsiai jazzeseményen, a dél-koreai Jarasum International Jazz Festivalon: október 17-től 19-ig a Dresch Quartet, a Gyémánt Bálint Trio, Lukács Miklós és a Skylark Metropolitan is zenél.

Mindeddig csak orvosok tetoválhattak Dél-Koreában

A dél-koreai parlament csütörtökön egyhangúlag elfogadta a tetoválóművészekről szóló törvényt, amely 33 év után véget vet annak a gyakorlatnak, hogy tetoválást csak orvosok végezhetnek. A jogszabály külön engedélyezési rendszert hoz létre a tetoválóművészek számára, és két év múlva lép hatályba.

Kell neki egy új állás, így megöli a vetélytársait

Park Chan-wook új filmje fantasztikusan elborult mozi egy idilli életű átlagemberről, aki új állásra jelentkezve egyenként kinyírja a konkurenciát. Főszereplőjével, Lee Byung-hunnal beszélgettünk Velencében.

Szellemidéző sámántánc és a kimchi titka a KoreaON fesztiválon

Színes hanbokkal, csípős ízekkel, ősi rituálékkal és táncelőadásokkal hozták el idén is a koreai életérzést Magyarországra. A KoreaON kulturális fesztivál június 27–28-án várta a koreai kultúra szerelmeseit, a margitszigeti Kristály Színtérben.