940f421c-7944-4509-88c9-2886eb691e4f_16.jpg

Huszonnégy hangversennyel tér vissza a Miskolci Egyetemi Tavaszi Fesztivál

Két tucat hangverseny szerepel az idei Miskolci Egyetemi Tavaszi Fesztivál április 15. és május 30. között zajló programsorozatában. Az eseményt negyedik alkalommal rendezi meg az egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Kara.

A fesztivál a Húsvéti Hangversennyel kezdődik el jövő kedden a Miskolci Egyetem (ME) díszaulájában – ismertette Papp Sándor, a zeneművészeti kar dékánja. A nyitókoncerten az intézmény hallgatóinak zenekara a Kassai Konzervatórium művésznövendékeivel bővül ki, de a rendezvényre Horvátországból, Portugáliából, Japánból és Olaszországból is érkeznek előadóművészek. Ők nemcsak koncerteznek majd Miskolcon, hanem kurzust is tartanak az ME zeneművészeti kara hallgatóinak.

A külföldi előadók és az egyetem diákjai mellett olyan hazai művészek is fellépnek a fesztiválon, mint Baráti Kristóf, Magyar Valentin vagy Binder Károly.   

Idén több helyszínre szerveznek koncerteket, mint tavaly.  A miskolci Zenepalotában, a belvárosi református templomban, a Miskolci Akadémiai Bizottság dísztermében, az edelényi L'Huillier-Coburg-kastélyban, a miskolci Erzsébet téren és a Csengey-kertben is felhangzik a zene.

Az ingyenes koncertek mellett lesznek olyanok is, melyekre belépőjegyet kell váltaniuk az érdeklődőknek. A teljes árú jegy kétezer forint, míg a kedvezményes belépő ezer forint lesz. Utóbbit diákok, nyugdíjasok és az ME dolgozói válthatnak online vagy a koncertek helyszínén. Az eseményen többek között a Szeged Trombone Ensemble, a Picardia Trio, a Danubia Talents Verseny győztesei, a Miskolci Szimfonikus Zenekar és a zeneművészeti kar végzős hallgatói is fellépnek.

A részletes program ide kattintva is elérhető.

Ez is érdekelheti

Jan Garbarek után újabb világsztárokkal egészült ki a Bartók Tavasz fesztivál végleges programja

Teljessé vált a Bartók Tavasz összművészeti fesztivál programja, a kedden bejelentett fellépők között van Arooj Aftab pakisztáni-amerikai énekes, zeneszerző jazztriója vagy María Pagés spanyol táncművész Seherezáde című táncprodukciója is. A fesztivál április 4-én Budapesten indul, május 18-ig Győr, Pécs és Miskolc is helyszín lesz.

Miklósa Erika is várja a fiatal művészeket az ingyenes mesterakadémián

A Cziffra György Fesztivál Mesterakadémiája a 10. jubileumi évben is várja a fiatal tehetségeket. Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, Dráfi Kálmán Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és Baráti Kristóf Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész kurzusára március 3-ig lehet jelentkezni.

„Ezután sem lesz üresjárat az életemben” – interjú Binder Károllyal

Ami tegnap biztos volt, holnapra megváltozhat. Már jóval korábban elkelt minden jegy Binder Károly, Borbély Mihály és Juhász Gábor november 29-i koncertjére. Két félidő, két duó, kétféle hangulat – a közös nevező Binder Károly zongoraművész, zeneszerző.