A Ludwig Múzeum szervezésében 2021. május 6–7. között tartják a hibrid múzeumi élményt felölelő HyMEx online szimpóziumot.

Korábban a múzeum határai evidensek voltak: konkrét fizikai teret jelentett, ahová az emberek ellátogathattak, ha bizonyos jellegű élményeket akartak szerezni. Alkalmat adott emberi találkozásokra, és szakmai diskurzusok, a tudásátadás platformjaként is szolgált. A múzeum olyan intézmény, amely rendkívül pontosan leképezi a társadalmi változásokat, sőt olykor maga is hozzájárul ezekhez. A XXI. század elején már jól látszik, hogy szilárdnak hitt határai egyre inkább elmosódnak. A koronavírus-járvány pedig felgyorsította ezt a folyamatot.

A múzeumi élmény nem a bejáratnál kezdődik, és nem is áll meg a kijáratnál.

Hol húzódnak akkor pontosan a múzeum határvonalai? És mit jelent ma a múzeumi élmény?

Már korábban is észrevehető volt, de 2020-ban vált igazán világossá, hogy a múzeumok egyre dominánsabban megjelennek az online térben. Olyan extra tartalmakat állítanak elő, amelyek bárhonnan és bármikor szabadon fogyaszthatók. A digitális világ nagymértékben befolyásolja a múzeum valóságát, a közönségét pedig még inkább: a fizikai sík összemosódik a virtuálissal, hasonlóan az idő dimenzióinak éles határvonalaival.

Ilyen körülmények között a múzeum hibrid entitássá alakul.

Egyszerre jelent földrajzi helyszínt és foglal magában különféle digitális platformokat, az immerzív (belemerülő) tudástermelés, a tudásátadás, a részvétel és az eszmecsere számtalan válfaját. Mivel a múzeumok a társadalmakban is fontos szerepeket töltenek be, ez a változás nem pusztán technológiai, hiszen nagymértékben befolyásolja a részvétel lehetőségeit, valamint a tudásátadás módjait és magát a múzeumi élményt.

A HyMEx szimpózium célja az, hogy a pluridiszciplináris szemlélet bevonásával dekonstruálja és egyúttal rekonstruálja a hibrid múzeumi élményt.

A kétnapos konferencián a digitális és a kísérleti muzeológia, a műtárgyvédelem, a kurátori gyakorlat és a múzeumpedagógia, valamint a legkülönfélébb tudományos szakterületek vezető kutatói és szakemberei vitatják meg a hibrid múzeumi élmények terén tapasztalható kihívásokat és legújabb fejleményeket, újítási lehetőségeket. Hogyan vehet fel a múzeum aktív közvetítői szerepet? Hogyan lehet megismerni a múzeumi élmények ökoszisztémáját? A vizuális, személyes élményen túl mit tartogathatnak a múzeumok számára a technológiák? Ami pedig a múzeum saját határainak átlépését illeti: tud-e a kortárs művészet a kulturális közvetítésen túl felelősségteljes funkciókkal gazdagodni a társadalmi környezetre vonatkozóan? 

A HyMEx olyan nézőpontokat keres, amelyek továbbra is relevánsak, és hiteles hivatkozási pontként szolgálnak a művész, a műtárgy, a kiállítás, a látogató, valamint a muzeológus szempontjából.

A szimpózium előadásainak témái a virtuális körülmények közötti tudástermelés, a múzeumi élmények ökonómiája, a részvételi gyakorlatok, a deterritorializáció, a hibrid módszertan körüli kognitív folyamatok, az eltűnő interfész, valamint a válságok és a hibrid múzeum.

A HyMEx kiemelt előadói Boris Groys (New York University) filozófus, művészetkritikus, médiaelméleti szakember és az orosz avantgárd, valamint a szovjet korszak művészetének és irodalmának nemzetközileg elismert szakértője, valamint Christiane Paul kurátor (Whitney Museum of American Art | The New School).

Boris Groys Followership vs. Spectatorship: The Difference Between the Regimes of Functioning of Digital and Traditional Images (Követés és nézőszám: a digitális és hagyományos képek működésének rendszerei közötti különbség) című előadásának legfőbb állítása az, hogy a digitális kép a hagyományos művekkel ellentétben sosem veszíti el a kontextusát. Az sem véletlen, állítja Groys, hogy a digitális képeket múzeumi kiállítások keretében mindig egy installáció részeként mutatják be, amelynek segítségével rekonstruálható a művek összefüggésrendszere. Így a digitalizálás tulajdonképpen a kép újrakontextualizálása, amelyet a modernitás időszakában dekontextualizáltak.

Christiane Paul Becoming Hybrid – The State of the Art in Mixed Realities (Hibriddé válás – A művészet helyzete a vegyes valóságokban) című előadása arra keresi a választ, hogy a múzeumi tapasztalatokat hogyan írta át a technológia, a digitalizáció, valamint hogy a digitális művészet milyen módon alakította át a kiállítás, a műtárgyvásárlás, a gyűjtemény fogalmait. Ennek a valóságnak része az online kiállítás is, ami a fizikai és a virtuális tér határvonalán áll, és megkérdőjelezi a kiállítás hagyományos felfogását.

A szimpóziumon előad Kónya Béla Tamás, az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ intézményvezetője is.

Are There any New Hybrid Solutions which will Change our Exhibition Experiences? (Van-e olyan új hibrid megoldás, amely megváltoztatja a kiállítási élményeinket?) című előadásában arra kérdez rá, hogy vannak-e olyan új hibrid megoldások, amelyek megváltoztatják a kiállítási tapasztalatunkat. Kónya a XXI. századi technológiai és társadalmi folyamatok eredményeként bekövetkezett változásokat vizsgálja a múzeumok működésében és stratégiában. Sorra veszi a médiaművészet megőrzésének kihívásait, és magyarországi intézményi példákon keresztül vizsgálja meg őket. Fonyódi Krisztián, a Szépművészeti Múzeum munkatársa a kiállítások digitális archiválásának fontosságáról szól. Példái a Ludwig Múzeum BarabásiLab-, a Nemzeti Galéria Frida Kahlo- és a Szépművészeti Múzeum XX. századi gyűjteményét bemutató kiállításai lesznek.

A szimpózium további előadói Tania Aedo Arankowsky, Bruce Atshuler, Robert B. Lisek, Philippe Bettinelli, Daniel Birnbaum, Tegan Bristow, Bruno Brulon Soares, Díaz-Kommonen, Jonathan Dotse, Varvara Guljajeva, Sarah Kenderdine, Seong Eun Kim, Felix Koberstein, Joasia Krysa, Corina L. Apostol, Anna Lescchenko, Zane Onckule, Ruttkay Zsófia, Varga Krisztina és Ben Vickers lesznek. Absztraktjuk a HyMEx oldalán olvasható.