- A regényből jól érzékelhető, hogy költő írta: a drámai sűrítettség mellett ezt sejteti a szaggatott, sajátos ritmusú elbeszélésmód is. Miért váltottál több évtized után a prózára?
- - Igazán csak az 1998-as amerikai utam után kezdett érdekelni a próza. Iowában nemzetközi írószemináriumon voltam, ebből az élményből született A napsütötte sávban című, 2001-ben megjelent verskötetem. Ironikus történeteket írtam ottani mindennapjaimról, szabadversben. Ezek lettek új "prózám" első darabjai. Ezt követték elbeszélések, 2006-ban pedig A születésnap című regény. Hogy az Idegeneknek szaggatott, staccato-szerű ritmusa van, és ez önmagában is kifejezi a regény belső feszültségét, ebben lehet valami versszerű. A ritmus mindig fontos volt a számomra, verseimben vissza-visszatérő motívum a zenéhez való kötődés. A szöveg ritmusa, a mondatok struktúrája, "szaggatottsága" valóban képes a feszültség fenntartására, ami elengedhetetlen olyan prózánál, mint az Idegenek.
- - A regényről rendkívül jó kritikák jelentek meg, mintha sokkal nagyobb visszhangot keltett volna, mint korábban a versesköteteid. Nem bánt ez? Vagy ezért is váltottál?
- - Igaz, jobb a visszhangja ennek a regénynek, mint korábban bármelyik verskötetemnek. Mondom ezt annak ellenére, hogy költőként is kaptam elismerést, díjakat, ami fontos egy pálya értékelése szempontjából. Örülök, hogy az Idegenek nemcsak a szakmában, hanem szélesebb körben is siker, és tény, hogy ez erőt ad. Jobban érzem magam a bőrömben, ami persze nem jelenti azt, hogy elfordulnék a verstől. Inkább annak bizonyítéka, hogy a szűken vett szakmán kívül létezik szélesebb bázisa a kortárs irodalomnak, és ez hatással van a szakmára. A prózának nagyobb esélye van, hogy megtalálja ezt a szélesebb bázist, amin nem a nehezen definiálható "olvasót" értem, hanem azt, hogy létezik egy értelmiségi diskurzus, amelyik értékel, befolyásol. A világban ez mindenütt így van. A regény nyelvileg sem annyira kötött, mint a vers. Nagyobb az esélye, hogy megtalálja a helyét a szakmában és a szakmán kívül. Mindez pedig vonzó a számomra.
-
- Az Idegenekben hátborzongató a nyolcéves kislány kettőssége: gyermeki naivitása és felnőttes éleslátása. Nehéz volt ezt következetesen végigvinni?
- - Voltak a felmenőim között színészek. Már gyerekként próbáltam elképzelni, milyen lehet egy-egy estére "valaki másnak" lenni. Megvan bennem az a képesség, hogy gondolatban egy másik ember életét élem. Elképzelek valakit, azt gondolom, én ő vagyok, és megszólaltatom. Látom magam azokban a helyzetekben, amelyekbe ő kerül. Amint megszületik bennem a könyvem hőse, már "csak" arra kell vigyáznom, hogy életben tartsam, hagyjam, hogy meséljen "saját magáról". Így lehetek hiteles. Ebből a szempontból nincs különbség gyerek és felnőtt szereplő között.
- - De a gyerek kiszolgáltatottabb. Ezért választottál nyolcéves szereplőt? Szívszorító a kislány életében ez a hétköznapivá lett félelem, bizalmatlanság.
- - Az Idegenek esetében az érdekelt, miként éli meg egy gyerek az elnyomást, a terrort. El lehet magyarázni egy gyereknek, hogy épp mi történik, amikor a szeme láttára megölnek valakit? Amikor kínozzák, amikor napokig még vizet sem tud inni, csak a saját vizeletét? A regény története a beszlani túszdrámához kapcsolódik, ami hihetetlen tragédiája századunknak. Beszlanban sok kisgyerek halt meg néhány nap alatt. Elképzeltem egy gyereket, aki élete során olyan helyzetbe kerül, ami a beszlani tragédiához hasonlatos. Elképzeltem, életre kelt bennem, elmesélte a félelmet, a kiszolgáltatottságot, a terrort.
- - Az elbeszélő kislány az anyjával folyamatosan menekül, majd olyan helyre költözik, ahol úgy véli: talán egy időre letelepedhet. De ott is mindenki idegen, a már ott lakók is. Ennyire idegenek lennénk még a hazánkban is?
- - Az idegenség alapvetően egzisztenciális élmény. Ezt Camus fogalmazza meg Közöny című regényében. Ezért választottam ebből a regényből mottót. Mindannyian idegenek vagyunk, a közösség, a nemzethez tartozás alapjaiban kérdőjeleződik meg már évtizedek óta. Maga az "idegenség" egyszerre lehet érdekes és fenyegető. Új identitásokat keresünk magunknak. A "haza" fogalma átértékelődik, határok tűnnek el, virtuális határok születnek, minden bizonytalan. Az elbeszélő az Idegenekben ezt a bizonytalanságot éli meg: miközben nem hagyja el "hazáját", folyamatosan költözik, illetve azzal szembesül, hogy nyelvileg is bizonytalan világban él, s még a hatalmat képviselő katonák sem beszélik jól az állami nyelvet. A "haza" tehát az ő számára sem földrajzilag, sem nyelvileg nem behatárolható.
- - Az idegenek között vannak, akik fekete lepellel takarják el magukat, ők lehetnek muszlimok - tehát találunk fogódzókat a saját életünkhöz. De a lényeg mégsem ez, hanem maga a gyanakvás és a fenyegetettség. Mintha ma minden azon múlna, képesek vagyunk-e tolerálni a másik embert?
- - Csak a személyes kapcsolódások, valamint az emberi értékek felismerése és tolerálása tehet képessé a túlélésre. Egyénileg is, közösségi szinten is alkalmazkodni kell, ez határozza meg, mennyire tudunk integrálódni az "idegenekkel teli" világban. Azok a megnyilvánulási formák, amelyek látványosan mutatják egy-egy közösség jelenlétét, egyre jobban felhígulnak az általános "idegenségben", mert egyre több ilyen megnyilvánulással találkozunk majd. Folyamatos identitáskeresésről van szó. Ha az új identitások egy jól működő európai társadalomban elférnek egymás mellett, akkor minden rendben van.
- - Az itthoni jó kritikák után érdeklődnek-e az Idegenek iránt külföldön?
- - Csak példa: három francia fordító is küldött egy-egy részletet franciául. De a hazai támogatás is fontos. A könyv megjelenése után Kertész Imre felhívott Berlinből, gratulált, nagyon örültem ennek. Remélem, hogy lesz sikere németül, franciául, hiszen olyan problémát érint, ami mindenkit foglalkoztat Európában. Ez a regény nem valami látomás egy lehetséges jövőről. Ez, sajnos, napjaink valósága Európában, Ázsiában, bárhol a világon.
- - A regény végén nyitva marad, hogy a kislány túléli-e mindezt a rémséget, s a könyv alcíme is ez: "Harminc perccel a háború előtt". De aki emlékszik a könyv legelejére, magában össze tudja rakni a történet kimenetelét. Miért rejtetted el ennyire azt, hogy a kislány túléli-e a borzalmakat?
- - Noha a regényben egy kislány beszél, valójában egy fiatal felnőtt éli újra, meséli el azt kislányként, amit túlélt. Erre utal a bevezető rész. A menekülés pillanatában, az alagútban véget ér a történet, ami ott kezdődik, az már nem ennek a regénynek a része. Hogy az új történet megszületik-e, nem tudom, talán igen. A túlélés az új történetnek lesz a része. Az Idegenekben az az eseménysor volt fontos, amit a menekülés pillanatáig a kislány megélt.
