Kánikulában ünnepli 51. születésnapját a brüsszeli főteret, a Grand Place-t beborító virágszőnyeg, amelyet ez alkalomból úgy készítettek el, hogy jobban ellenálljon a hőségnek.

A virágszőnyeget száz, Mexikóból, Spanyolországból, Olaszországból és Japánból érkezett önkéntes készítette, akik az alkotáshoz a hőségnek jobban ellenálló virágokat választottak. Többségüket cserepekben helyezték el, hogy megkönnyítsék életben maradásukat, majd később elültessék őket.

Az installációnak 30 Celsius-fok feletti hőmérsékletet kell kibírnia. A tervezőknek számos begóniát belga dáliákra kellett cserélniük, mert azoknak kevesebb vízre van szükségük.

A
hagyomány szerint a virágszőnyeget közel 400 ezer darab virágnak kell alkotnia,
hogy beterítse a mintegy 2000 négyzetméter területű Grand Place-t. A kárpit
megalkotásához begóniát használnak, amelyből évente mintegy 60 millió szálat
termesztenek Belgiumban.

A brüsszeli főtér kockaköveire először 1971-ben terítettek virágszőnyeget, és 1986 óta minden második évben, augusztus közepén megrendezik ezt a látványosságot. Tavaly az esemény a koronavírus-járvány miatt elmaradt. Idén a virágszőnyeget arabeszk motívumok alapján alkották, ugyanúgy, mint a legelsőt 1971-ben.

A szőnyeget tervező mexikói művész, Roo Aguilar Aguado szerint az erős napsütés a legjobbat hozta ki az alkotás színeiből, installációját a múló művészet olimpiájának nevezte. A virágszőnyeg vasárnap estig látható Brüsszel főterén.

Fotó: Belga via AFP/Nicolas Maeterlinck