Az idén is meghirdette a Stádium-díjat a Gróf Széchenyi Család Alapítvány és a Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap.

Amerling Gróf Széchenyi István.jpg
Friedrich von Amerling: Gróf Széchenyi István (1836, részlet)

Széchenyi Tímea, az alapítvány elnöke elmondta, hogy a díj Széchenyi István szellemi, kulturális és társadalmi felelősségvállalását hivatott továbbvinni. Az elismerés a Kárpát-medencében működő, magyar anyanyelvű általános iskolák és középiskolák diákságának szavazatai alapján adományozható azoknak, akik a közéletben, a tudomány vagy a művészet területén Széchenyi István szellemiségével összefüggésbe hozható, jelentős tevékenységet végeztek – ismertette.

Széchenyi szavai szerint a díj adományozására is a diákok tehetnek javaslatot, és minden iskola annyi jelöltet állíthat, amennyiért kampányolni tud. A jelölteket bemutató írásokat, interjúkat, kisfilmeket, kortesbeszédeket az alapítvány megjelenteti a honlapján, valamint a Stádium online magazinban.

Az iskolák regisztrációjára és a jelöltállítására szeptember 15-ig van lehetőség, a szavazást szeptember 21-én, Széchenyi István születésének évfordulóján indítják el. A szavazás október 31-ig tart, a díjakat pedig november 15-én adják át a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében.

Fazekas István, a Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap főszerkesztője elmondta, a díjat 2018-ban alapították azzal a céllal, hogy a Kárpát-medencében élő magyar ifjúságban tudatosítsák az egy nemzethez való tartozás érzését. Bejelentette, hogy augusztus 26–28-án megrendezik a határon túli fiatalok számára a Stádium tábort, amelynek az Erdélyi Gyülekezet ad otthont a budapesti Reménység Szigetén. Arra is kitért, hogy idén szeretnék megújítani a fiataloknak szóló, online Stádium magazint.