Az ArtKert összművészeti fesztiválon három napon keresztül nyitott műtermekkel, koncertekkel, művészeti sétákkal, festőműhellyel, művészeti workshopokkal, műgyűjtő játékkal, interaktív színházzal, Szentendre közterein kortárs alkotásokkal és a KépTestLét művészeti programsorozattal találkozhatnak a látogatók.

A hétvégi estéken zenével telik meg a Művésztelep: szombaton az Ivan & The Parazol lép színpadra, miután a színházi múlttal rendelkező tagok alkotta IDEGEN a magyar alternatív szcéna legújabb szereplőjeként megmutatja, hogy a művészetek összekötve működnek igazán jól.

Vasárnap a Meg Egy Cukorka magasan szálló, széleken táncoló, magyar szövegű art’rock beat zenekara után a Lóci játszik táncoltatja meg a látogatókat kidolgozott, erőteljes gitárszólamával, izgalmas szövegvilágával, finom, de hangsúlyos zenei kiegészítéseivel. De a Hangfoglaló Programnak köszönhetően fellép még a hétvégén a The Anahit, A Bence kalandjai és a Fiúk zenekar. 

Az augusztus 28-i és 29-i művészeti sétán a Fő téri ÚjMűhely Galériából indulva bemutatják Szentendre azon kultikus helyszíneit, amelyek híres festmények kompozícióit ihlették. A várostörténeti érdekességek mellett az egykor itt élő és alkotó művészek alakjait is megidézik. Szó lesz a Ferenczy család Szentendréhez fűződő viszonyáról és olyan művészházaspárokról, mint Vajda Lajos és Vajda Júlia vagy Anna Margit és Ámos Imre, akik együtt koptatták a macskaköves utcákat. A program csúcspontja pedig a Régi Művésztelep felkeresése, ahol a műteremlátogatáson személyesen is megismerhetjük az ott alkotó festőművészeket. A Szentendrei Régi Művésztelepen Aknay János, Baksai József, Bánföldi Zoltán, Bereznai Péter, Buhály József, Csáki Róbert, Knyihár Amarilla és Krizbai Sándor várja a látogatókat.

Nem maradhatnak ki a programból a művészeti workshopok sem. Az agyagművészettől a zománcozáson és a selyemfestésen át a fotózásig vagy éppen a szitanyomásig számtalan izgalmas technikát ismerhetnek meg és próbálhatnak ki kicsik és nagyok egyaránt. A Szentendrei Régi Művésztelep alkotóinak vezetésével ráadásul bárki megtanulhatja, hogyan kell a vászonnal bánni. Egyúttal játékos művészeti kalandozásra indulhatunk Magyarország nagy vizei mentén: képzeletben ellátogatunk a Balaton partjára, a Duna mellé Szentendrére vagy éppen a Tisza partjára Hódmezővásárhelyre, és az ott született festményekből inspirálódva közösen alkothatunk a Kalandozás – Pemzlivel című foglalkoztató füzet segítségével.

A Banquet for Bees című interaktív előadáson megismerhetjük a méhek életét tánccal, sétával és ehető virágokkal fűszerezve. A Képmás-est sorozat részeként megnézhetjük meg a Ruben Brandt, a gyűjtő című filmet, megismerhetjük a Képmás magazin címlapfotósát és képszerkesztőjét, Emmer Lászlót és Páczai Tamást, de még Szalóki Ágival is beszélgetünk arról, hogyan köt össze a zene őseinkkel, gyermekeinkkel, egymással.

Több nagyon izgalmas kiállításnak is helyet ad a MANK a programsorozat idején. A MANK Galériában ÉLET-JELEK címmel a 25 éves Ceredi Kortárs Nemzetközi Művésztelep munkáit tekinthetik meg az érdeklődők. A Fő téri ÚjMűhely Galériában Gallai Judit Ágnes Tria mala – Tűz, Tenger, Asszony című tárlata lesz látható.

A Hangfoglaló Programnak köszönhetően Vértes György magyar könnyűzenei fotós munkáiból nyílik háromnapos kiállítás a Szentendrei Régi Művésztelep Jeges Ernő Műtermében. A Szobrok a kertben című szabadtéri szobortárlat mellett Eifert János fotóművész portréfotói láthatóak a Szentendrei Régi Művésztelep kertjében. A MANK jóvoltából a kortárs vizuális művészetek fiatal generációjának legfrissebb munkáit is megismerheti majd a közönség Szentendre ikonikus helyein, terein.

A szentendrei Fő téren található ÚjMűhely Galéria sem maradhat ki a színes forgatagból: komolyzenei koncertek, tárlatvezetés, ékszerkészítői és kerámiaművészeti workshop várja a látogatókat. A test kultusza a képzőművészetben című beszélgetésen a MANK Kép/Test/Lét összművészeti programsorozata mutatkozik be, amelyben az emberi test kultúrájához, szépségéhez, erejéhez kötődő tematikában hirdettek alkotóművészeti pályázatokat szerte az országban. Esténként a Melléküzemág és az E.J.R. Műhely koncertje színesíti a programot. A Generációk találkozása című sorozatban pedig Krizbai Sándor festőművésszel, Krizbai Gergely „Krizbo” grafikusművésszel, valamint ef Zámbó Istvánnal és Margit Szabolccsal találkozhatunk.

A program a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál részeként, a Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

Fotók: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond