A közönség 23 filmet és egy rövidfilm-válogatást tekinthet meg. A Francia Intézet ingyenes vetítésein a César-díjjal jutalmazott Louis Garrel három alkotását is láthatja a közönség. A csaknem egy hónapon át tartó fesztivált Budapest mellett tíz vidéki városban is megrendezik. A filmfesztivál négy fő témakör köré szerveződik: a Fesztiváltermés elnevezésű blokkban a tavalyi év fontos filmes fesztiváljait megjárt alkotások szerepelnek, a Magasfeszültség szekcióban thrillereket vetítenek, de lesz Vígjáték-szekció is, míg a Kedvencek elnevezésű válogatás a magyar filmes szakértők kedvenceit gyűjti össze. Frédéric Rauser felhívta a figyelmet arra, hogy az eseménysorozat Léonor Serraille Egy fiatal nő című alkotásának vetítésével veszi kezdetét a Corvin moziban. Hozzátette: négy meghívottja lesz az idei fesztiválnak, köztük Emmanuel Courcol, a Tűzszünet című film rendezője, Xavier Legrand, a Láthatás című film tavaly a velencei Ezüst Oroszlánnal kitüntetett alkotója, Léa Drucker színész, valamint Serge Bozon filmrendező.


maxresdefault_600x337.png
Fotó: youtube.com

 

Budapesten március 7-éig a Corvin, a Toldi és a Puskin moziban, valamint a Francia Intézetben is vetítenek filmeket ? emelte ki az intézet igazgatója, hozzátéve azt is, hogy a zenei programok idén is kiemelt szerepet kapnak: nyolc helyszínen tizenöt koncert várja a közönséget. A könnyűzene kedvelői találkozhatnak többek közt Carpenter Brut zenei producerrel, zenésszel az A38 hajón, de ugyanitt lép fel többek között a Chinese Man triphop formáció is. A komolyzenei kínálatban szerepel többek között a Centre de musique baroque de Versailles (Versailles-i Barokk Zenei Központ) és a Müpa koprodukciójában létrejött előadás, Rameau operabalettje, a Gáláns Indiák, valamint a magyar-svájci zongorista duó, Adrienne Soós és Ivo Haag a francia Olivier Moulin közreműködésével. Az irodalmat három szerző, a Serge Bloch, Julie Wolkenstein, valamint Hassan El Ouazzani képviseli.

 


jeune_femme__600x321.png
Egy fiatal nőFotó: lavantgarde.fr

Az idei eseménysorozatban hét nagykövetség és több mint 30 kulturális partner vesz részt. Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta, hogy a kormányzat idén is támogatta a Frankofón Fesztivál megrendezését, amely mára Magyarország kulturális életének szerves részévé, hagyománnyá vált. Kiemelte, hogy jelenleg 29 országban hivatalos nyelv a francia és további nyolc olyan ország van, amelyben a lakosság napi szinten használja a francia nyelvet, például Tunéziában vagy Libanonban. Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár kiemelte, hogy Magyarországon tavaly 1646-an tettek sikeres nyelvvizsgát francia nyelvből. Emlékeztetett, hogy január 1-jétől a kormányzat minden 35 év alatti számára ingyenesen biztosítja egy nyelvvizsga megszerzését.

 

Forrás: MTI