Ismét útjára indul a Fülemülék éjszakája országos rendezvénysorozat; április második felétől május végéig országszerte számos helyszínen várják a madarászok az érdeklődőket, hogy egy késő délutáni, kora esti séta keretében hallgassák a fülemülék koncertjét.

A fülemülék tavaszi vonulásához alkalmazkodva több mint egy évtizede hirdeti meg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a programsorozatot, a rendezvényhelyszíneken nemcsak hallani, de gyakran kézben is lehet látni a fülemüléket, ugyanis sok helyen madárgyűrűzés is zajlik. Hozzátették: az idei programhelyszínek folyamatosan frissülő listája az MME honlapjának kezdőoldalán, a kiemelt hírek között található, a www.mme.hu/fulemulek-ejszakaja-2023 oldalon.

A lista jelenlegi információi szerint az első rendezvény április 27-én a Baranya vármegyei Nagynyárádon lesz, de több programhelyszín található Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna vármegyében is, Budapesten pedig a Népligetben, május 5-én találkozhatnak a fülemülék iránt érdeklődők.

Hazánkban a lakott területek bokrosaiban is gyakorinak számít a világ egyik legszebb énekhangú madara, a verébméretű, egyszínű barnás felsőtestű, vöröses farkú fülemüle, amely nemcsak kilométernyi távolságra hallatszó hangja és énekének változatossága miatt híres, de az is különleges benne, hogy a hímek éjszaka is énekelnek - olvasható a közleményben.

A fülemülék a telet Afrika Szaharától délre húzódó területein töltik, az első madarak április első felében, a többség április végén és május elején érkezik Magyarországra, és a hímek szinte azonnal énekelni kezdenek – fejtette ki az egyesület.

Kitértek arra is, hogy a fülemüle hangja a művészeket is megihlette, például Andersen Fülemüle című meséjéből Sztravinszkij írt operát, Händel orgonaversenyében a kakukk mellett a fülemüle strófái is megszólalnak, Oscar Wilde A csalogány és a rózsa című novellájának csalogány főhőse dalát és vérét áldozta a szerelem oltárán, de Arany János, Samuel Taylor Coleridge és John Keats verseiben is feltűnik a madár.

A rádió hőskorában, Angliában a BBC közvetített egy szabadtéri koncertet, ahol Beatrice Harrison csellóművész a kertjében duettet játszott az ott éneklő fülemülékkel 1924 májusában. A kísérlet akkora közönségsikert aratott, hogy a rádióközvetítést a következő hónapban, majd a rákövetkező 12 tavaszon megismételték – idézte fel az MME.

Az egyesület honlapján részletezi azt is, hogyan zajlik a program. Az érdeklődők késő délután gyülekeznek a helyszínen, a 15–20 fős csoportok folyamatosan indulnak a madarász vezetőkkel. Ott, ahol madárgyűrűzés is zajlik, óránkénti hálóellenőrzések, majd a madarak jelölése és kézben fotózási lehetőség színesíti a programot.

Bár a rendezvény fő attrakcióját a fülemülék jelentik, a májusi estéken több más madárfaj – rigók, vörösbegy, poszáták – képviselői is énekelnek, majd amikor az esti szürkülettel a többi madár elhallgat, rázendítenek a fülemülék. A program a sötétség beálltával zárul, mert ilyenkor a fülemülék néhány órára elhallgatnak, rövid pihenőt tartanak, hogy aztán éjféltől hajnalig folytathassák szerenádjukat – részletezi az MME.

Nyitókép: fülemüle. Fotó: Orbán Zoltán / Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület