Sallai Virág, a Kolibri Színház, Unger Pálma, a Pécsi Nemzeti Színház, Gelányi Imre, a Látókép Ensemble és Tóth Károly, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színművésze kapja idén a színházi epizódszerepekért járó Aase-díjat.

Gobbi Hilda 1987-ben hozta létre végrendeletében az Aase-díjat „az emlékezetes percek, pillanatok, szavak, mozdulatok főszereplői, az epizodisták” részére azzal a meghagyással, hogy évente két színészt és színésznőt díjazhat a neves művészekből álló kuratórium.

Gobbi Hilda azt írta a díjról: „Sajátossága a színészi munkának, hogy a főszereplő több felvonáson keresztül vonja magára a figyelmet. Az epizodistáknak csak néhány perce, pillanata van; tömörít, mint az író, amikor epigrammát alkot.”

Idén az elismeréseket december 13-án, hétfőn adják át.

Nyitókép forrása: Apolló Mozi, Móricz Színház, Pécsi Nemzeti Színház, Kolibri Színház/Szlovák Judit