turk_peter_kerdojeles_kiserletek_1972_600x393.png
Türk Péter: Kérdőjeles kísérletek, 1972 (részlet)

Nagyon stabil év volt a 2017-es év, 17 kiállítást rendeztünk, amelyekre 78 ezren látogattak el ? foglalta össze a tavalyi évet Fabényi Julia. ?Egyrészt meg tudtuk valósítani az ortodox művészettörténeti szemléleteket, másrészt ki tudtunk lépni a hagyományos keretekből? ? fűzte hozzá, majd hangsúlyozta: a múzeum mindig is arra törekedett, hogy maximálisan megnyissa látogatói előtt a tárlatokat. A tavalyi évben a múzeum számos konferenciát szervezett, az egyik ilyen eseményen, a Ludwig a négyzeten elnevezésű rendezvényen mutatták be A négyzet című filmet, amely rávilágított arra: ?az emberek igenis szeretnek múzeumba járni, a múzeumoknak pedig az egyik legfontosabb küldetése a humanizálás, és számunkra is ez az elsődleges cél? ? mondta az igazgató. Majd hozzátette: ezt a célt 2018-ban is tovább szeretnék erősíteni, ennek érdekében pedig nemcsak konferenciákat, de workshopokat is szerveznek. Így idén minden hónapban megrendezik a Ludwig Lounge-t, amelynek keretében exkluzív tárlatvezetéseken, filmvetítéseken, élőzenei koncerteken vehetnek majd részt a látogatók.


ludwig_30_600x400.png
Fabényi JuliaFotó: Papp Eszter

Emellett idén is nagy hangsúlyt fektetnek a múzeumpedagógiai programokra, azonban a Ludwig teljesen más szemszögből közelíti meg ezeket az eseményeket, mint a többi múzeum, ugyanis nem az egészen kisiskolás, óvodás generációra koncentrálnak, hanem a tinédzserekre. Ez a ?kísérlet? már tavaly is nagyon sikeres volt, ugyanis 287 múzeumpedagógia programot szerveztünk, amelyre 6400 látogató érkezett, ebből 2400 volt középiskolás diák ? hívta fel a figyelmet Fabényi Julia. Majd kiemelte: a médiaművészet is legalább ilyen fontos számukra, ehhez tavaly honlapfejlesztés és nyilvántartási program is kapcsolódott. A MAPS Médiaművészet 2017 konferencia kapcsán pedig számos külföldi partnerrel működtek és működnek együtt. ?A fő célunk, hogy minden intézmény európai központnak tekintse Budapestet, de ez már a muzeológiai feladatkör része lesz? ? mondta a múzeum igazgatója. A 2017-es évben a múzeum gyűjteménye is gyarapodott 51 műtárggyal, többek között Puklus Péter, Haris László, Hajas Tibor és Natalia LL munkáival.


meglatjuk_foto_bozso_andras_3_600x400.png
Meglátjuk!Fotó: Bozsó András

Az év első kiállítása az együttműködésen alapuló művészeti projekteket bemutató, Közös ügyeink című tárlat lesz, amely január 30-án nyílik. Szipőcs Krisztina, a múzeum szakmai igazgatóhelyettese a kiállítás kapcsán elmondta: a Közös ügyeink egy négyéves nemzetközi program, a CAPP ? Collaborative Arts Partnership Programme eredményeit mutatja be. A kiállítás hét különböző projekt kapcsán készült szövegeken, fotókon, filmeken, műtárgyakon keresztül vázolja fel az együttműködésen alapuló művészeti gyakorlat legfrissebb eredményeit, az azt megelőző munkafolyamatokat és a résztvevők reflexióit az adott társadalmi jelenséggel, a megszólított közösségekkel, valamint a művész szerepével és helyzetével kapcsolatban.


kortars_ukran_600x400.png
Nikita Shalenny: Black Siberia (installáció, 2016)

Később Rafael Y. Herman izraeli fotográfus munkáiból nyílik kiállítás február 16-án. Ezt követően, április 5-én a Permanens forradalom. Mai ukrán képzőművészet című tárlaton mutatkozik be csaknem negyven, különböző korú kortárs ukrán képzőművész. A konceptuális művészet kiemelkedő alakja, a 2015-ben elhunyt Türk Péter első életműkiállítása pedig április végétől lesz látható. Emellett a szobrászat műfaji kereteit negyedszázada feszegető, osztrák Erwin Wurmnak nyílik kiállítása júliusban Egyperces szobrok és más művek címmel. Sam Havadtoy magyar származású képzőművész New York-i korszakát a gyűjtemény korabeli amerikai darabjai helyezik kontextusba július 13-tól, majd az év második felében egy finn és egy észt kiállítás is várható.


hartynyin_szabihid_005_600x400.png
Szabadság hídFotó: Hartyányi Norbert

Boros Géza, a Ludwig Biennále Irodájának vezetője a Velencei Építészeti Biennále idei magyar kiállításáról számolt be. Elmondása szerint a múzeum pályázatán a Kultúrgorilla és a Studio Nomád A Szabadság hídja ? Új horizontok a városban című projektjét választották ki. Emlékeztetett arra, hogy 2016-ban a főváros a környék infrastrukturális fejlesztése kapcsán lezárta a járműforgalom elől a Szabadság hidat, így ennek köszönhetően néhány hétre egy új köztér jött létre. A kiállítás ezt idézi meg, a legfőbb ?attrakcióként? pedig a pavilon átriumában kilátó épül, amely a Szabadság hídhoz hasonlóan újszerűen veszi birtokba a történelmi épületet május 26. és november 25. között.

A projekt virtuálisan már január 24-től megismerhető a www.biennale2018.ludwigmuseum.hu honlapon. A Ludwig Múzeum kiállításairól pedig ITT olvashatnak bővebben.

 

Kultúra.hu/MTI

Fotó: ludwigmuseum.hu