Idén is várja a zenei pályázatokat a Wacław Felczak Alapítvány

Kultpol

Május 25-ig várják a magyar–lengyel zenei vonatkozású projekteket a Wacław Felczak Alapítványnál, ahol tizenöt és fél millió forintnyi támogatásra lehet pályázni Felczak-lemezek, illetve Felczak-koncertek megvalósítására.

Illényi Katica Liszt Ferenc-díjas magyar hegedű és teremin művész, érdemes és kiváló művész. Fotó: WFA
Illényi Katica Liszt Ferenc-díjas magyar hegedű- és tereminművész, érdemes és kiváló művész. Fotó: WFA

A Wacław Felczak Alapítvány célja, hogy a magyar–lengyel barátságot és az együttműködés elmélyítését segítse elő, mindezt kulturális eszközökkel is támogatva. A Felczak-lemezek sorozat magyar–lengyel együttműködésben vagy magyar–lengyel tematikával született albumokat ad közre. Az első korong elkészülte, 2021 óta immár huszonnégy magyar-lengyel vonatkozású zenei album jelent meg, a 2022-ben útjára indított Felczak-koncertek pályázatok révén pedig tizenhárom koncert valósult meg.

A pályázatok előzetes értékelésében idén is Bognár Szilvia énekes, Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, Tóth Tibor könnyűzenei menedzser, valamint az alapítvány kuratóriumának tagja, Rosonczy-Kovács Mihály Junior Prima díjas népzenész, a Nézőpont Intézet külügyi igazgatója vesznek részt.

A Felczak-lemezek és Felczak-koncertek pályázatainak benyújtási határidejét meghosszabbították, így május 25-ig várják azokat az alapítvány honlapján, ahol további művészeti és tudományos projektek támogatásával, valamint testvérvárosi vagy testvériskolai kapcsolatok kialakításával, elmélyítésével kapcsolatos pályázatok is elérhetőek.